Néhány számomra érdekes, furcsa vagy aranyos szokást gyűjtöttem össze Nektek!

Olvass tovább, ha kíváncsi vagy, melyik országban milyen furcsaságokat csinálnak az emberek.

 

 Argentína

Argentínában vadonatúj, korábban még sosem viselt, rózsaszín bugyit húznak a leányzók, hogy ezzel vonzzák magukhoz a szerelmet a következő évre! Bármi is történik szilveszter éjjel, az biztos, hogy legalább tiszta és szép alsóneműt viselsz!

Emellett pontosan 00.00-kor a jobb lábaddal előrelépsz egyet, hogy elkerüld a balszerencsét a jövő évben.

Dél-Amerika

A távoli kontinensen nagyon odafigyelnek arra, hogy milyen színű fehérneműt vesznek fel az év utolsó napján. Szerintük ugyanis a sárga szerencsét hoz, és itt a piros vonzza be a szerelmet (na most piros, vagy rózsaszín).

 

Néhány dobálózós ország:

Dél-Afrika

Elterjedt szokás, hogy ilyenkor válnak meg az afrikaiak a régi műszaki cuccaiktól, és sokszor még a bútoraikat sem sajnálják. A durva az, hogy mindezt úgy teszik, hogy kidobálnak mindent az ablakon, ami nem kell nekik és közben persze egyfolytában kiabálnak, hogy a járókelők azért vigyázzanak az utcán.

 

Olaszország

Ők sem tavasszal tartják a “nagytakarítást”, hanem ilyenkor. A megunt vagy nem használt holmijaikat ők is az ablakból dobálják ki, egyenesen az utcára, úgyhogy január elsején nem érdemes az olasz utcákon sétálgatni – valóságos életveszély.

 

Dánia

A barátok azzal hozzák meg egymás szerencséjét, hogy a másik lakásának ajtaján poharakat és tányérokat törnek össze.

A tányér-törés a barátszerzésről is szól. Azt mondják, hogy aki a legtöbb tányért töri el, annak lesz a legtöbb barátja az újévben.

Érdekes kérdés, hogy ezek után, hogy egyeznek meg azon, hogy melyikük takarítja fel az egészet.

Sok dán úgy ünnepli az újévet, hogy éjfélkor székekről ugrálnak le. Ezzel a dánok a régi dolgok elhagyását és a jószerencse beinvitálását remélik az újévben.

Azért a szerpentin és a konfettidobálás most már milyen barátságos szokásnak tűnik, ugye?

 

Oroszország

Az oroszoknál mindenki leírja egy papírra egy féltve őrzött kívánságát és elégeti. Ez még nem is lenne furcsa, igaz? Viszont ezután beleszórják a hamut egy pohár pezsgőbe és pontban éjfélkor megisszák.

 

Brazília

Brazíliában az emberek fehérbe bújnak, vagy valamilyen fehér ruhadarabot húznak magukra, ezzel ijesztik el a rossz szellemeket.

Hétszer magasra ugranak, lehetőleg a tengerparton, a hullámokat átugorva, hogy elkerüljék a balszerencsét, és ajándékot visznek Lemanjának, aki a víz istennője, és imádja az ajándékokat, főleg a virágokat. Nem kell mást tenniük, mint néhány szálat vagy csokrot a vízbe dobniuk, de ha visszamossa őket a partra a víz, az azt jelenti, hogy Lemanjának nem tetszett az ajándék… Sebaj, jövőre ismét próbálkozhatsz!

   

 

Ausztrália

A tengerentúlon zajkeltéssel várják az újévet és ők egyáltalán nem a hangos zenét értik ez alatt. Év közben próbálnak minél hangosabb tárgyakat összeszedni, amikkel majd szilveszterkor kimennek az utcára (a kedvencük a különböző edények és serpenyők), majd ezekkel zajongnak órákon át.

Skócia

Egy régi szokás szerint nem sokkal éjfél után a társaság egyik magasra nőtt, fiatal férfiembere egy üveg itallal, egy mazsolás kenyérrel és egy darab feketeszénnel a ház ajtajába áll, hogy így csalogassa a házhoz a jó szerencsét. Skóciában egyes falvakban kátrányos hordókat gyújtanak meg, és görgetik végig az utcákon. Így a régi év elég, és az új beléphet. A skótok szerint az első újévi látogató szerencsét vagy bajt hoz a családra. Különösen szerencsésnek tartják, ha az egy magas, sötét hajú, ajándékot hozó férfi.

 

Kolumbia

Kolumbiában egy üres bőrönddel sétálnak fel-alá, többnyire a lakásuk, háztömbjük, lakóparkjuk körül, ezzel elősegítik, hogy a következő évben sokat utazzanak!

 

Spanyolország

Spanyolországban 12 szőlőszemet esznek az emberek, mindegyik kongatáskor egyet – külön, dobozokban tárolt szőlőszemek kaphatók erre az alkalomra. És igen, 12 szemet megenni ennyi idő alatt nehezebb, mint hinnénk!

 

Észtország

A balti országban úgy hiszik, hogy ha sokat esznek szilveszterkor, akkor egyáltalán nem fognak éhezni a következő évben. Régen ehhez legalább 12 főfogást kellett megenniük, ami idővel azért csökkent, így most már beérik héttel. Wow! És még mi panaszkodunk karácsonykor? 🙂

 

Ezzel kívánok mindenkinek nagyon boldog új esztendőt!

 

Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük