Sziasztok!

Miről sugdolózhatnak a Bál után című kép nőalakjai? Ha nem férfiakról, akkor minden bizonnyal a legújabb szépségtrükkökről.

A szépségért bizony már ükanyáink is hajlandóak voltak szenvedni, néha még az egészségüket, életüket is kockáztatni.

Már írtam arról, hogy milyen, sokszor gyilkos, praktikákat vetettek be a nők régen a csábítás érdekében az arcuk szépítésére.

Most lássuk a szőr kérdését és a hajviseletet.

Szőrtelen test

Már az ókori asszonyoktól kezdve mindent elkövettek, hogy megszabaduljanak nem kívánatos szőrszálaiktól.

  • Egyiptomban kifejezetten népszerű volt a szőrtelenítés. a szemöldök kivételével minden szőrszálat leszedtek, még az intim területekről is. Leginkább méz és olaj keverékével gyantáztak, valamint használtak bronzból, kovakőből készült borotvát is. Talán náluk öltötte a legextrémebb méreteket a szőrtelenítés, ugyanis a fejükről is leborotválták a hajukat, és parókát hordtak, mivel a haj meghagyását civilizálatlan dolognak tartották.
  • A görögöknél is a csupasz bőr hódított, rendszeresen szőrtelenített mindenki, a nők még az intim területeken is, a férfiak viszont meghagyták a fanszőrzetüket. A rómaiaknál a minél simább bőr a társadalmi rangot is jelezte, ezért a lányok már az első szőrszál megjelenésekor csipeszt ragadtak, valamint használták a ma is alkalmazott “fonál” epilálást, amelynek a lényege, hogy egy fonaldarabbal összefogják a szőrszálakat, és kitépik. A gazdagabbak számára krémek is készültek gyantából, őrölt viperából, denevérek véréből.
  • Az iszlám kultúrában vallási előírás a szőrtelenítés: minden nő és férfi kötelessége, hogy gondoskodjon a test tisztaságáról a szeméremtest és a hónalj területén. A törökfürdőkben egy külön helyiségben végezték el ezeket a feladatokat egy nura nevű anyaggal, amely meszet és arzént tartalmazott. A szer alkalmazása egyáltalán nem volt veszélytelen, ha valaki tovább hagyta rajta, mint kellett volna, az adott területen felhólyagosodott a bőre.
  • Az 1500-as években a szőrzet eltávolításához egy másik jelentés is társult. A boszorkányok testét a nyilvános kivégzések előtt teljesen szőrtelenítették – kegyetlen módszerekkel – annak érdekében, hogy az apró nyílásokon eltávozhasson az ördög.
  • Medici Katalin szigorúan megtiltotta alattvalóinak a szeméremszőrzet eltüntetését, és ez a gyakorlat Európa más részein is érvényesült egészen a viktoriánus korig, amikor a felső rétegek körében az intim testtájak szőrtelenítése egyre népszerűbbé vált – erről árulkodnak a korabeli meztelen lépek is.
  • Ez a korszak más furcsa szőrfétisben is bővelkedik, így például a felső osztálybeli hölgyek a szép arc érdekében kitépkedték szempilláikat és szemöldöküket.

A reneszánsz festmények hölgyeit sem csúfítja sehol egyetlen kandi szőrszál sem. Az 1500-as évekből számtalan olyan könyvecske maradt fenn, amely a női szépségápolás trükkjeit részletezi. Többek között a szőrtelenítésről is beszélnek.

  • Egy ilyen könyvecske például arzén és mész összemelegítését és bőrre való felpakolását javasolja. Amikor a keverék égetni kezdi a bőrt (állítólag két Miatyánknyi idő szükséges ehhez), akkor meleg vízzel le kell mosni.
  • A 16. században már más alapanyagokat javasoltak a szőrtelenítéshez: többek között disznózsírt, mustármagot, borókabogyót, ecet és macskaürülék is szerepelt. Ezt némely receptek megspékelték fecskéből.
  • Nem csak a láb- és karszőrzetüket, de a szemöldöküket is eltávolították – gyertyaláng segítségével. Igen, leperzselték.
  • Mások cukorból, vízből és citromból késztettek gyantát, a maradék szőrszálat pedig csipesszel, borotvával vagy dörzskővel távolították el. 
  • A habkővel való dörzsölés ma egészen furcsának tűnik, pedig még a 20. század elején is használták ezt a praktikát. A módszer lényege az volt, hogy ha a hölgy 4-6 hónapon keresztül naponta két-három alkalommal használja a habkövet, akkor a szőrszálak lekopnak, elsorvadnak.
  • 1892-ben Budapesten megnyílt a Kozmetikai Gyógyintézet, ahol egyedülálló módszerként az elektrolízist alkalmazták a szőrzet kiirtására. Ez azt jelentette, hogy egy vékony tűt a szőrtüszőbe szúrtak, majd áramot vezettek bele. Sajnos a beszúrás helye sokszor heggel gyógyult, és a sima karok helyett sebes karokat eredményezett. Továbbá egyszerre 20-25 szálnál többet képtelenség volt kiirtani.
  • Ugyanitt próbálkoztak azzal is, hogy röntgensugarakat bocsátottak a szőrös testfelületre, és a szőrszálak pár hét múlva kihullottak. Ennek az eljárásnak a durva mellékhatásával szegény nők csak évekkel később szembesültek, amikor bőrrákot diagnosztizáltak náluk.

        Hajápolás

  • Mind a férfiak, mind a nők nagy figyelmet fordítottak hajviseletükre. A hosszú haj általában a szabad emberek szimbóluma volt, a rabszolgák rövid hajat hordtak, vagy leborotválták a fejüket. A parókát is alkalmazták, a férfiak kopaszságuk, a nők az őszülés leplezésére. A sötét hajszín érdekében babér- vagy cédrusolajat is használtak.

Hosszú, aranyfényben játszó szőke haja pedig szinte a földet söpri.

         Természetesen nem minden nő rendelkezett a fenti adottságokkal, ezért, amit lehetett,         mesterségesen javították.

  •  Arzénszulfid, oltatlan mész, sündisznó-hamu, denevérvér, méhszárny, higany, meztelencsiga nyála, dióolaj, kén, rebarbara és zöldgyík-főzet alkotta azt a kenőcsöt, amit az aranyfényű haj eléréséért használtak.
  • A keresztes háborúk alatt aztán eltanulták az arab nőktől a henna használatát is.
  • A 15. századból származik a pomádé (pomme= alma franciául) szó is, ami a saját nedvében párolt almából és fahéjból készült, és a hajtincsek, illetve a frizura rögzítésére használták.
  • A múlt szőrtelen „sikkje”

Észrevetted már, hogy a középkori portrékon szereplő hölgyeknek elképesztően magas a homlokuk?

Úgy tűnik, hogy a homlokkopasztás az arisztokratikus megjelenés ára volt, és I. Erzsébet emelte élvonalba ezt a divatot. Az angol királynő külseje akkoriban olyannyira elfogadottá vált, hogy sok anya tojáshéjdarabokkal vagy macskavizelet és ecet keverékébe áztatott ronggyal dörzsölte be gyermeke homlokát, hogy megakadályozza a hajnövekedést.

És egy borzalmas szépségápolási tortúrával fejezem be. 🙁

Műszempilla-felvarrás

Az 1800-as évek végén műszempillát feltetetni nem kétperces mutatvány volt, pláne egy francia módszer esetén. A pótpillák valódi hajból készültek, amit a fejbőrből téptek ki, az eljárás pedig úgy indult, hogy miután megtisztították az alsó szemhéjat, egy kis kokainnal leszedálták az illetőt, majd egy keveset helyi érzéstelenítőként a szemhéjába is bedörzsöltek, hogy kezdődhessen a móka legjava.

Ekkor tűt ragadtak, amelynek segítségével át- és visszafűzték a bőrön a hajszálakat, majd egy picike csomóval rögzítették őket, zárásul pedig mindet egyforma hosszúságúra vágták. Elképzelhetjük, milyen természetes hatást kelthettek a méretre vágott hajszálak, ráadásul a kínzás itt még nem ért is véget, hiszen a bevarrt pillák ívét is be kellett állítani. Ehhez felhevített, kötőtűhöz hasonlító fémpálcákat használtak, végül pedig egy napra bekötözték a szemeket, hogy gyógyulhassanak a hegek.

Ez a szépségtrend Párizsból indult, ahol nem csak szempillákat, de szemöldököket is dúsítottak „transzplantált” hajszálakkal. Szerencsére a módszer nem futott be nagy karriert , egyrészt azért, mert drága móka volt, másrészt pedig azért, mert hiába hirdették róla, hogy fájdalom nélküli beavatkozás, valamiért ezt nem akarták elhinni a hölgyek. Helyette a ragasztóval rögzíthető megoldások váltak népszerűvé, amelyeknek első típusaihoz egyébként szintén valódi hajszálakat alkalmaztak.

Jövő héten folytatom.

Szép hetet!

Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük