Pár gondolat a Szent Iván-éjről

Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik Magyarországon. A történészek az egyik legpogányabb ünnepnek tartják, de ma Keresztelő Szent János egyházi napjához és Szent Iván (tehát Keresztelő János) névnapjához kötődik.

Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. Régen a tűzgyújtással a Napot segítették a sötétséggel vívott küzdelmében. A mágikus éjjel a varázslatoknak is kedvez: főként a szerelemben és a bőségben

Szent Iván-éj: varázslat és néphagyomány a napfordulón

A nyári napforduló szinte az összes kultúrában a Nap, és ennél fogva a fény diadalának ünnepe volt, amely a pogány ember hiedelmei szerint a világosság és a sötétség állandó harcán alapult. A természettel összhangban élő, kereszténység előtti ember a nyárközépi tűzgyújtással elsősorban a Napot akarta megsegíteni a sötétséggel vívott küzdelmében, a tűz fényének erejével pedig az ártó szellemeket igyekeztek minél messzebb űzni.

Mivel a keresztényi logikába is beleillett a fény és a sötétség küzdelme, ezért a kereszténység végül ezt a napot Keresztelő Szent János napjává tette. Az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered, illetve a János névnek a szláv formájából.


Szent Iván-napi magyar népszokások

A Szent Iván naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszédos népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk.

  • A magyar szokások szerint régen a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. A nyárközépi tűzgyújtást, illetve a tűzcsóvák forgatását (népies nevén lobogózást) a történelmi Magyarország egyes területein, főleg Nyitra megyében Szent Iván napi dalok éneklése kísérte.
  • Szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából persze sokféle jövendölést lehetett kiolvasni.
  • A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány.
    Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket.

A dunántúli Somló vidékén úgy tudják, hogy a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik mágikus erejüket és tudásukat.
A szatmári Sárközben azt is tudni vélték, hogy aki megszerzi a páfrány virágát, nem csak az állatok, hanem a füvek és a fák beszédét is megérti.
A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották.
A következő szavak Shakespeare IV. Henrik című drámájában hangzanak el: “páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk”.

A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel.)

  • Ehhez a naphoz, a tűzhöz kapcsolódó népszokások voltak például, hogy éjjel hatalmas örömtüzeket gyújtottak, amelyeket körbetáncoltak, égő faágakkal megkerülték a szántóföldeket a jövendő bő termés reményében vagy lángoló kereket gurítottak alá a dombokon.
  • A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel.
  • Baranya megyében a sírokra is tettek a sült almából,
  • míg Csongrád megyében azt tartották, hogy a tűzbe dobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.
  • Szeged környékén tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmúlasztására vagy megelőzésére.
  • Magyar Néprajz szerint: akinek elhalt kisgyermeke van, így juttatja gyümölcshöz a túlvilágon.
  • Más magyarázat szerint, aki a tűzbe aszalt körtét, almát vet, és ebből eszik, az nem betegszik meg.
  • A legismertebb eleme a szentiváni szokásnak a házasságjóslás, szerelmi varázslás;
  • a legismertebb rítus a Szent Iván-napi tűzugrás. Amikor a szalmából, többféle fából megrakott tűz fölött a lányok átugráltak, a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából sokféle jövendölést lehetett kiolvasni. Az utóbbi években egyre több helyen elevenítik fel a tűzugrás hagyományát, ugrálnak nők, férfiak vegyesen.

    A máglya alapanyaga tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett. A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, másutt ez a fiúk feladata volt. Szent Iván estéjén kocsival mentek végig a falun Egyházgellén, minden házhoz bekiabáltak:
    “Rőzsét, rőzsét, adjanak rőzsét! Ha nem adnak rőzsét, elvisszük a tőkét!”

 

Az ugrásra – a múlt század végi szegedi leírás szerint – tréfásan így biztatták a résztvevőket: “Ne félj, pajtás, ugord át, nem süti meg a pofád!” A tűz átugrása közben párosító, kiházasító dalokat énekeltek, ezek sokszor igen hosszúak voltak, mert a falu, környék összes fiatalját “összeénekelték” egymással. Ismert a mondás: “Hosszú, mint a szentiváni ének”
 

  • Mihálygergén a búzavirágból font koszorút, amellyel a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták. Úgy tartották, akié fennakad, az még azon az őszön férjhez fog menni.
  • Volt, ahol a hajadonok körbetáncolták a máglyát, majd miután az utolsó parázs is kialudt, kenderföldre heveredtek le hazafelé. Aki után felegyenesedett a letiport kender, az még abban az évben férjet talált magának.
  • A tűzbe egyébként illatos, gyógyító füveket is szórtak az asszonyok: a Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén.
  •  A mezítelenül szedett gyógyfüveknek egyébként különösen erős hatásuk van, ha Szent Iván éjjelén szakajtjuk le azokat
  • Ha pedig van otthon tűzszínű gyertyánk, hazatérve szerelmi varázst is űzhetünk.
    „Vegyenek elő egy sárga, narancssárga vagy piros – ez utóbbi a legjobb – gyertyát. Karcolják az aljába a kiválasztott nevét, majd gyújtsák meg. A gyertyát teljesen el kell égetni úgy, hogy egy kicsit éjfél után is égjen” – egy jósnő tanácsa. 🙂

Na de mi a helyzet a boszorkányokkal?
Természetesen ők sem maradhatnak ki: az év – akkor még – legrövidebb éjszakáját megelőző napon zöldellő faágakat tettek az ajtókra, ablakokra – még a tyúk ólakra is -, hogy megelőzzék a rontást, elűzzék a boszorkányokat. Még nem késő szedni néhányat. 😊

Remélem érdekesnek találtátok!

Nosza, ami tetszett próbáljátok ki! 😀

Szép hétvégét!

Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük