Szépségápolás a XX. században

Sziasztok!

Lássuk milyen volt a szépségipar XX. században!

Szerencsénkre eljött az az idő, hogy arra törekedjenek a kozmetikai cégek, hogy a szépségápolási praktikáinkkal ne okozzunk komoly problémákat magunknak! 😊

Ezt köszönhetjük az alábbi cégeknek, főként az alapítóknak. Most róluk írok, kicsit bővebben.

A XX. század elején megjelenő kozmetikai cégek, Elizabeth Arden-, Rimmel, Max Factor, Maybelline vagy Helena Rubinstein-termékek egy csapásra irányt szabtak a kozmetikai trendeknek már csak azért is, mert a filmcsillagok az ő termékeiket használták.

Rimmel

Eugene Rimmel állt elő először a teljesen méreg mentes kozmetikumokkal, (hurrá!) és ő tökéletesítette a szempillaspirált is.

Ennek ellenére az 1930-as években az USA-ban még lehetett kapni vakságot okozó szempillaspirált. ☹

A történet egészen 1820-ig nyúlik vissza, amikor is Josephine császárnő híres parfümkészítőjének, Lubin mesternek a tanítványát Londonba hívták, hogy vezesse a tekintélyes Bond Streeten található parfümériát. 1834-re olyan sikerekre tett szert, hogy fiával és segítőtársával, az akkor 14 éves Eugene Rimmellel megnyitotta saját parfümériáját – és ezzel megalakult a Rimmel Ház.

A személyes higiénia úttörőjeként jó néhány valóban innovatív terméket alkotott, köztük a szájöblítőt vagy az illatosított pomádét.

Amikor 1887-ben elhunyt, kozmetikai birodalmát két fia örökölte meg, ők édesapjuk nyomdokait folytatva széles sminkválasztékkal rukkoltak elő, különös figyelmet szentelve a szemfestésnek, azon belül is legfőképp a forradalmi Rimmel szempillaspiráloknak. (A világon több helyen egyébként a rimmel szót egyenesen a szempillaspirál szinonimájaként használják.)

Max Factor

Maksymilian Faktorowicz alias Max Factor volt az első sminkes celeb, aki után kapkodtak a színészek. 1909-ben alapította kozmetikai cégét. Ő találta fel az 1920-as években a szájfényt, ami a fekete-fehér filmeken is jól mutatott, valamint az első szempilla-göndörítőt. Ekkor jöttek divatba a krém alapozók.

Maksymilian Faktorowicz 1872-ben született a mai Lengyelország területén. Mindig is érdekelte a szépségipar. Moszkvában nyitott előszőr üzletet.

Tehetsége már akkor is kitűnt, egy kis idő elteltével ő vált az uralkodói család, valamint a Cári Operaház hivatalos kozmetikai szakértőjévé is. Majd Amerikába költözött.

1909-ben aztán megalapította cégét, a Max Factor & Company-t és “hétköznapi kozmetikai szereket árult”. Emellett azonban nem tétlenkedett és folyamatos kutatásokat végzett, hogy termékeit továbbfejleszthesse.

Olyan sminkeket tervezett a filmvászonra, amelyek merőben mások voltak az addig használatos színházi kozmetikumoknál. Utóbbi ugyanis sokszor megkeményedett, illetve “megtört” az arcon.

Factor nevéhez fűződik a “szépség mikrométer” elnevezésű találmány is, amely inkább hasonlít egy kínzóeszközre, semmint egy sminkelési segédre. Ezzel a szerkezettel azonban olyan pontosan meg lehetett állapítani az arc kontúrját, hogy a szakembereknek sokkal könnyebb dolguk volt a megfelelő smink kiválasztása tekintetében.

Maybelline

Tom Lyle Williams lánytestvére, akit Mabelnek hívtak, egy konyhai balesetben leégette mindkét szemöldökét. Szénpor és Vazelin keverékét használta a szemöldöke újrarajzolására.

A nagy felfedezés után Tom Lyle Williams egy egész iparágat épített testvére ötletére.

1915-ben Tom megalapította a Maybelline céget. Mabel a terméket Lash-Brow-Ine-nak nevezte, míg a márka a Maybelline (Mabel+Vaseline) nevet kapta.

A szemhéjpúdert két évvel később, 1917-ben a szempillaspirál követte a sorban, ami a huszadik század első felének egyik legmodernebb kozmetikai terméke volt.

A harmincas években nem véletlenül fektetett akkora hangsúlyt a Maybelline a termékek biztonságosságára, mivel gyakran végzetes következményei voltak az efféle kozmetikumok használatának.

 

Előfordult, hogy a tartós szempillafestés mellett voksoló nők megvakultak, míg másoknál súlyos bőrirritációt és allergiás tüneteket váltott ki a terpentin hozzáadásával készült, illatosnak egyáltalán nem mondható szempillaspirál. Így érthető, hogy mekkora újdonságnak számított a Maybelline „Cake Mascara” nevű terméke, ami egy külön kefét is tartalmazott, ezt kellett egy kis víz hozzáadásával egy cipőpaszta szerű festékbe dörzsölni.

A negyvenes-ötvenes években a márka fényesen csillogó szemhéjfestékeket és szemhéjtusokat árult, 1959-ben pedig piacra dobta az első „automatikus” szempillaspirálját, a Magic Mascarát, ami már egy festékbe mártható spirális kefét tartalmazott.

1974-ben az első rúzsok is megjelentek, megörvendeztetve ezzel a dúsabb ajkakra vágyókat.

A ’80-as években már nem volt olyan termék, amit ne lehetett volna kapni: szempillaspirál, szemceruzák, tusok, rúzsok és már az első alapozók is a boltok polcaira kerültek.

Az 1915-ben alapított amerikai márka ma már a francia L’Oreal kozmetikai cég tulajdonában van. 

A szépségiparban is találhatunk olyan nőket, akiknek sokat köszönhetünk, és akik bebizonyították, hogy nőnek lenni jó. 🙂

Helena Rubinstein

Nincs csúnya nő, csak lusta” – mondta egy ízben, s életében mindent meg is tett azért, hogy a nők más szemmel tekintsenek magukra.

Helena Rubinstein megmutatta a 20. századi nőknek, hogyan ápolják a bőrüket, és izgalmas luxuskozmetikumokat ajánlott nekik (persze nem ingyen).

Elterjesztette a hidratáló arckrémet, neki köszönhetjük a vízálló szempillaspirált, a színezett púdert, a bőrtípusok megkülönböztetését, és az elsők között figyelmeztetett a túlzott napozás bőrkárosító veszélyeire. Egész életét a szépségiparnak szentelte.

Helena Rubinstein nem hitt a megváltoztathatatlanban, ő úgy vélte, a gondos bőrápolás és a smink csak növeli egy nő vonzerejét, és magabiztosságot ad neki. Nem valami vastag „vakolatrétegre” gondolt, hanem odafigyelésre és ésszerű korrekcióra, olyasmire, amit mindenki megtehet magáért. Így értette azt, hogy csúnya nő nincs, csak lusta. Az aprócska, mindössze 147 centi magas nő erre épített egy egész beauty birodalmat.

Nem volt tündöklően szép lány, de hamvas, hibátlan, fehér arcbőre mindenkit lenyűgözött. Ápolta is rendesen. Talán ezért vitt magával a nagy útra poggyászában 12 tégely „ritka gyógynövényeket tartalmazó”, a híres Dr. Jacob Lykusky által feltalált különleges arckrémet.

Ezt osztogatta Coleraine-ben a napcserzette bőrű ausztrál nőknek, és csodát tett. Aztán elkezdte árulni. A krém valóban jó volt, de sok a bizonytalanság körülötte.

Valószínű a saját készítés. Különféle munkái során sok embert megismert, ezek közt volt gyógyszerészettel foglalkozó is, aki vélhetően a mentora lett, és megtanította az alapokra. Mindenesetre a végeredmény fantasztikusra sikeredett, a neve Crème Valaze lett. Tartalmazott lágy parafint, desztillált vizet, desztillált fenyőkéreg kivonatot (öregedésgátló antioxidáns) és lanolint. Utóbbi a gyapjútermelés mellékterméke. A lanolin tartja puhán a gyapjút és védi meg az átázástól. Összetétele hasonlít az emberi bőr hámjában található zsiradékok összetételéhez.  Jó nedvesítő anyag, a vizet apró cseppekre oszlatja, melyek mérete kisebb, mint a milliméter ezredrésze, így bejut vele a hám mélyebb rétegeibe is, és ha a bőr kiszárad, ezeket az apró cseppeket a hámba bocsátja. Gyorsítja a sebgyógyulást is.

 A termékpaletta is bővült, szappant, pórus összehúzó és tisztító krémet kísérletezett ki. Rubinstein 1905-ben Európába utazott tanulmányútra, hogy új bőrápolási módszereket találjon. Megnyerte tetszését a Bécsben látott hidroterápia, a testpakolások, a kémiai hámlasztás. Párizsban egy híres vegyésztől, Marcellin Berthelot-tól vett órákat. Bőrgyógyászokkal konzultált a ránctalanítás lehetőségeiről. Hasznosnak találta a masszázst, az elektromos bőrstimulációt, a fogyasztó tablettákat, a nap okozta bőrkárosodást csökkentő szereket, a bőrpakolást. Szóval megtanult, beszerzett minden újdonságot, és el is mélyítette a tudását. (Ezt a szokását később is megtartotta.)

Innentől már meg tudta fogalmazni a filozófiáját: azt akarta, vevőköre ne csak egyszerűen a termékeit vegye meg és használja, hanem tornázzon, sajátítsa el a helyes légzést, fogyasszon alacsony zsírtartalmú, méreganyag mentes ételeket, egyen sok gyümölcsöt és zöldséget, igyon sok vizet. A szépségért, egészségért tenni is kell. Mintha ma is ilyesmit olvasnánk mindenütt, nem? Helena már 110 éve így gondolta.

Öntudatra akarta ébreszteni az addig másodrendű tartozékként kezelt nőket, és azt is tudta, mindegyikük szeretné szépnek érezni magát. Ehhez kellett a bőrápolás mellé a smink.

Köszönjük Helena! 🙂

A bőrtípusokhoz illő árnyalatú színes púdereket, enyhe pirosítókat, gyönyörű színű rúzsokat kínált a nőknek. És megtanította őket, hogyan használják új kincseiket.

1939-ben előállt egy vízálló szempillaspirállal, az elkent festéktől szenvedő nők nagy vágya teljesült. Stílusosan egy vízibalett előadás keretében mutatta be New Yorkban.

Később, 1958-ban egy továbbfejlesztett változattal ismerkedhetett meg a hölgyközönség, ez volt a Mascara Matic. Ez már olyan volt, mint a mai spirálok. Az új megoldásnál a kefe egyesült a festéket tartalmazó kis tartállyal.

Helena próbálta megóvni a nőket a túlzásba vitt napozástól – abban a korban, amikor mindenki ész nélkül barnulni akart, így az 1940-es években kifejlesztett egy napvédő, barnító folyadékot, ami egyrészt óvta a bőrt, másrészt rövidebb napozási idő alatt lehetett elérni a kívánt hatást.

Elizabeth Arden

Alapvető meggyőződése az volt, hogy a szépség nem csupán egy felszínes sminket jelent, hanem a tudomány és a természet együttműködését abban, hogy a legtöbbet hozza ki egy nő természet adta értékeiből. Hitvallása is ebben a szellemben született, miszerint „A szépség minden nő veleszületett joga”. Hát ezen nézetét mi is osztjuk! 🙂

Arden nem ismert kompromisszumokat az új és kiváló minőségű termékek alkotásában. Olyan kozmetikumokat készített, melyek nem eltakarni voltak hivatottak az arcot és a bőrt, hanem a javát szolgálni. Nem csupán népszerűsítette ezen elképzelését a „teljes szépségről”, hanem eszerint is élt, és kitartóan igyekezett újabb és újabb tudományos áttöréseket alkotni a bőrápolás területén.

Elsőként kínált szemsminket az amerikai hölgyek számára, elsőként fejlesztett utazáshoz ideális kiszerelésű termékeket, valamint első volt a kozmetikai iparban egy saját professzionális bemutató-értékesítői csapat képzésében és alkalmazásában.

Az 1930-as évekre, Arden megnyitotta Red Door szalonjait a világ csaknem összes divat fellegvárában és büszkén jelenthette ki, hogy mindössze három amerikai név volt akkoriban ismert világszerte: a Singer varrógépek, a Coca Cola és Elizabeth Arden.

Estée Lauder

Mindannyiunknak megvannak a titkos szépségtrükkjei, amiket női rokonoktól, barátnőktől lestünk el. Uborkaszeletek a szemhéjra a ragyogó tekintetért, olívaolaj a könyökre és a térdekre a puha bőrét, tojássárgájából és konyakból készült pakolás a hajra, hogy az fényes és élettel teli legyen.

Estée Lauder, illetve akkor még Esther Mentzer is édesanyjától kapta első szépségápolási tanácsait, amikre később egy világmárkát épített fel.

A legfontosabb üzenet, amit át szeretett volna adni a nőknek, hogy a szépség könnyedén elérhető, egyáltalán nem kell érte megszenvedni, sőt, a szépségápolásra 3 percnél többet nem is szabadna szánni.

„Semmi misztikum vagy nehézség nincs abban, hogy magunkat a világ legszebbikévé tegyük.”

– hangoztatta mindig Estée, aki ezzel a hozzáállásával és a nők megszépítése iránti elkötelezettségével forradalmasította a kozmetikai ipart.

Nagybácsikája, a gyógyszerész John Schotz nyomdokaiba lépett. Tőle tanulta meg, hogy jobb, ha durva szappanok helyett inkább olajjal tisztítja a bőrét, és eltanulta tőle egyedülálló, általános bőrápoló krémjének elkészítését is. Ekkor találkozott először egy olyan termékkel, mely “szépségteremtő erővel” rendelkezett. Estée, illetve a szépségipar sorsa innentől szövődött össze végleg.

1946-ban Estée négy termékkel, a The Cleansing Oil-lal, a The Creme Pack-kel, a nagybácsikája Super-Rich All Purpose Creme-ével, és a Skin Lotion-nel hivatalosan is megalapította a róla elnevezett márkát. Innentől kezdve pedig a tudás, az elhivatottság, az állhatatosság, a szenvedély, a családközpontúság, és rengeteg ingyen termékminta tökéletes elegyével építette fel vállalatát.

 Estée saját maga PR-osa volt, elkezdte értékesíteni a titkos családi receptekből kikevert termékeket, marketing stratégiájával pedig (“telefonálj, küldj táviratot, mondd el egy nőnek!”, ahogy Estée foglalta össze) egyre több szépségszalonban és szállodában nyert meg vásárlókat.

Egy érdekesség! Tőle származik az “ajándék minden vásárlás mellé” koncepció is.

Remélem tetszett!

Jövő héten folytatom!

Szép hetet!

Ildikó

Szépségápolás régen

Sziasztok!

Kis kitérő után folytatom a szépségápolás régen sorozatomat.

 Az ideális alak

Egy 19. századi meghatározás szerint a “női alak úgy szép, ha kerekded, hullámos vonalakat mutat, a kiszögellő csontokat egészséges hús takarja.”

 Az ideális női test ebben az időben 168 cm magas és 54 kg. 

Matild norvég királyné (1869-1938) híres volt a fűző iránti szenvedélyéről

A derékméretet akár negyven centiméteresre is leszoríthatta a homokóra vagy darázsderék elérését szolgáló fűző. Egyes tanulmányok szerint a ruha-kiegészítő miatt 15-35 kilogrammnyi nyomás nehezedett a törzsre, a tüdőkapacitás pedig a légzőszerv alsó lebenyeinek összeszorítása miatt akár 20 százalékkal is csökkenhetett. 1903-ban állítólag két nő halt meg annak következtében, hogy a fűzőjük hirtelen elpattant, és az acéltartók belefúródtak a szívükbe.

 Mellszépítő praktikák

Az egészséges, szép kebel a korabeli leírások szerint középnagyságú, kemény és feszesen áll, vagyis semmiképp nem túl nagy és lecsüngő.

 Ha valakit ilyen mellekkel áldott meg az ég, azt a női lapok bőségesen ellátták különféle praktikákkal.

  • Azt javasolták például, hogy az ilyen keblet minden reggel és este egy igen puha kefével – melyet mekkai balzsammal vegyített alkoholba mártottak – át kell dörzsölni. 
  • Segít az is, ha a hölgyek minden reggel 8-10 percig nagyon forró vízbe mártott törülközőt kötnek a mellükre, és végül mandulaolajjal bekenik.
  • Volt még egy ötletük: fehér viasz, bálnavelő és borszesz keverékébe mártott ruhával kell a keblet beborítani, majd azt egy száraz vászonkendővel átkötni. Ha ezt valaki nyolc napig csinálta, nagy eséllyel feszesebb lett a végeredmény.

Puha, fehér kacsók

A kéz állapota kardinális kérdés volt az előkelő hölgyek esetében. 

A gyönyörű kacsón a bőr sima, fehér, átlátszó kék erecskék díszítik, a körmök pedig kicsinyek és szabályosak. 

A nagy széles női kezek minden korban hátránynak minősültek, sőt, az alantas származás és a férfias jellem megcáfolhatatlan bizonyítékának tekintették.

A hölgyek régóta tudják, hogy a kezek legnagyobb ellensége a napfény, a szél és a rendszeres szappanos kézmosás. Nem véletlen, hogy az előkelő nők évszázadokig kesztyűt viseltek, és budoárjuk félhomályában kézradírral, krémmel ápolták puha kacsóikat. 

  • A korabeli kézradír lehéjazott mandulából, zsemlemorzsából, citromléből és tojássárgájából készült, és tökéletesen tisztává, hidratálttá varázsolta a bőrt. 
  • Ha pedig valakinek nagyon durván kivörösödött a keze, annak azt javasolták, hogy kenje be “sperma Caeti”-vel. Nos, nem kell rögtön rosszra gondolni! Ez egy közkedvelt bőrregeneráló kenőcs volt, amit a cetek fejüregéből származó viasszerű anyagból készítettek.

A szem

Vadítóan tág pupillák

A szem ápolása, kiemelése az ókori egyiptomiak óta része a szépségápolásnak. Ők ólomtartalmú festéket használtak erre a célra, ami még kifejezetten egészségesnek tűnik ahhoz képest, hogy később a nők mi mindent csepegtettek a szemükbe, hogy csillogóvá varázsolják azt.

A legdurvább egy atropin nevű csodaszer volt, ami kitágította a pupillát.

A leggyakrabban nadragulyából, csattanó maszlagból, angyaltrombitából vagy bolondító beléndekből kivont anyag akár 1%-os dózisban is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy 7-10 napig teljes alkalmazkodási bénulást, nagyobb dózisban pedig vakságot okozzon.

Nadragulya

A tudomány világában a szépen csengő Atropa belladonna névre hallgató növénynek atropintartalma miatt pupillatágító hatása is van. Ez volt a veszte sok asszonynak a római kortól az 1800-as évekig, amikor előszeretettel használtak nadragulyás szemcseppet az igéző tekintet érdekében, az élő anime-karakterekké vált, amúgy is ólommérgezéstől sápatag nők ugyanis attól való félelmükben, hogy férj nélkül maradnak, tovább növelték a kockázatát annak, hogy komoly bajuk lesz: a súlyosan mérgező belladonna-cseppek rendszeres használata látászavarokat, fényérzékenységet és előbb-utóbb halált okozott.

18. századbeli patika

A belladonna elsősorban az olasz nők körében volt népszerű, a középkori Velencében például nemcsak szemcseppként használták, de folyékony pirosítóként orcáikra is kentek belőle. Bár tudták róla, hogy a növényből kinyert méreg már egészen kis mennyiségben is hallucinációkat, delíriumot, zavart tudatállapotot, görcsöket és végül halált okoz, a csáberő fokozása nagyobb úr volt annál, hogy lemondjanak használatáról.

 Lássuk még milyen veszélyes összetevőket és módszereket, használtak a szépségápolásban az idők folyamán.

Arzén

Az ólom mellett a 19. században az arzénnel is kibővült a bőrfehérítő készítmények összetevőlistája, ami már csak azért is megdöbbentő, mert utóbbiról az ókori rómaiak is tudták, hogy mérgező.

Hogy ezek mellett mégis hogyan pattant ki a fejekből, hogy egy mérgező anyag jó hatással lehet a bőrre?

Nos, különböző bőrbetegségekre, például pikkelysömörre már az 1700-as években is alkalmazták, a Thomas Fowler által bejegyzett arzéntartalmú Fowler-oldatot pedig még a ’60-as években is széles körben használták. Mindemellett pedig pompásan halvány bőrt is képes produkálni, ami (noha a vörösvérsejtek elpusztításával jár) annyira felcsigázta az 1800-as évek asszonyait, hogy sokan közülük odáig is elmentek, hogy a légypapírból oldották ki az arzént.

Az arzént egyébként nem is csak külsőleg használták: Amerikában még szépségostyát is készítettek vele, amely az ígéretek szerint a bőrt makulátlanul széppé, egyenletessé tette. Hiába, belülről szépülni már akkor is menő volt.

Higany

Higannyal nem csak aszifiliszt próbálták orvosolni, de különböző bőrproblémák, foltok kezelésére is ideális szerként tekintettek rá.

  • Ha épp nem volt kéznél egy kis mínium, szívesen használták az ókori rómaiak a cinóbert is orcáik pirosítására, amelynek ásványa a higany-szulfid,
  • a középkorban pedig a peeling kezelésekhez alkalmaztak higany és fehérólom felhasználásával előállított kozmetikumokat,
  • de számos más kenőcs és bőrtisztító is napvilágot látott,
  • sőt még az 1910-es években is ajánlottak higanytartalmú készítményeket a pattanásos bőrűek számára, és halványításra. Igaz, ekkor már tisztában voltak a káros hatásokkal is, így csak végső esetben javasolták a használatukat. De azért javasolták.

Ránctalanítás

A hervadt, ráncos bőr ápolására szintén számtalan praktikát alkalmaztak.

A kor szépség-szakértői ránctalanításra a következőket javasolták: eső- vagy folyóvizet, pálinkába áztatott birsalma héját, uborkás áttörlést, sótlan vajat vagy faggyút.

Arról akkoriban még nem tudtak, hogy az alkoholos víz csak addig csillapítja a tüneteket, amíg el nem párolog, utána azonban erősen szárítja az amúgy is száraz, ráncos bőrt.

Voltak, akik inkább a mechanikában bíztak, és azt javasolták, hogy a ráncos bőrt két ujjal ki kell feszíteni, és egy ragadós anyagdarabbal leragasztani. Ha ezt éjszakára felteszik a bőrre, reggelre kisimul a ránc. 🙁

 Szerencsére a 19. század végén megjelentek a gyógyszertárban kikevert krémek, mint például a nagyon népszerű Creme celeste, ami olcsó, zsíros kenőcs volt, jórészt vazelin, lanolin fehér viaszt és cetvelő keveréke. Ekkoriban már ismerték a kakaóvaj, mandulaolaj, glicerin jótékony hatásait is.

Hát azt hiszem a mai szépségápolás sokkal egészségesebb és barátibb! 😀

A következő részben a XX. századdal folytatom!

Szép napot!

Ildikó