A divat története VII.

Sziasztok!

Jöjjön a folytatás!

  • A XVII. században a divat központja áthelyeződött Franciaországba.

A franciák alkotó módon továbbfejlesztették a spanyol viseletet. Egyedibbé és pompásabbá változtatták, drágakövekkel ékesítették.

  • A XVII. században a főurak között divatba jött a hálóing, de fehérnemű viselete csak a XVIII. században terjedt el széleskörűen.

Attól kezdve érezhetően kevesebb lett a bőrbetegség.

A következő részben a fehérneműk alakulásáról írok majd. 🙂

  • Ferenc uralkodása alatt megjelenik a merevített alsószoknya, mely különböző formáiban három évszázadon keresztül divatos lesz. Ez egy vastag, keményített vászonszoknya, melynek alját fűzfavesszők merevítik, így szélesítik a szoknya alsó részét.
  • Fontos volt, hogy a ruhák alá a hölgyek mindig a fűzőt viseljenek, mely hosszú v-alakot eredményezett a felsőtesten.

 Bár a női alak formálása nem a reneszánsz fűzőkkel kezdődött. /A női test elfűzése, abroncsokkal való alakítása évszázados hagyomány, mely csak a XX. század beköszöntével szelídült. /

Most mégis itt szeretnék megemlékezni ennek a kornak a durva alakformáló hagyományairól.

Fűzők, abroncsok, turnűrök……

A kívánatos női alak minden korban az éppen aktuális divatnak megfelelően alakult: a spanyol reneszánszban, a XVI. század második felében például a fejhangsúlyos alak volt a menő, ennek érdekében burjánzó nyakfodrokat viseltek a (kiváltságos) nők, a vékonyra elfűzött derék alatt pedig széles, abroncsos szoknyát, vertugadin-t hordtak. Az abroncson kívül párnákkal tömték ki a feneküket a tehetős asszonyok.

Ha már a hasszorító bugyit is kényelmetlennek érzed, gondoljon bele, mit éltek át az akkori nők a legalább 5 kilós, terebélyes ruhákban.

Divat = rang

A divatért persze meg kellett szenvedi – ahogy azért is, hogy az alattvalóktól megkülönböztessen az öltözék.

Aki megteheti, hogy olyan ruhákat hordjon, amikben meg sem tud mozdulni, biztos nem dolgozik, tehát nemes.

Természetesen az alsóbb néprétegek igyekeztek követni a divatot, és hordtak fűzőt, de nem húzták olyan szorosra, mint az ájulásra hajlamos nemes hölgyek. Szoknyájuk is csak annyira volt terebélyes, amennyire pénzük és munkájuk engedte.

Öltözés 1750 körül 

Az előkelő asszonyok szoknyájának mérete a XVII. században egyre csak nőtt, az 1700-as évek rokokó fűzői és szoknyái egyre valószerűtlenebb alakot kölcsönöztek viselőiknek. Mária Antónia francia királyné (1755-1793) volt az első divatkirálynő, aki évente újított a trendeken, az ő idejében oldalirányba terebélyesedtek a szoknyák.

A szoknyákat „panier”, azaz kosár emelte meg oldalt, akár olyan méretűre, hogy a ruha viselője nem fért be egy kitárt ajtón se. Ennek orvoslására találták fel az összecsukható panier-t, mely megkönnyítette a közlekedést.


Az óriási szoknyákkal párhuzamosan természetesen fűzőt is hordtak a nők.

Ha valaki nem viselt fűzőt, szinte erkölcstelennek számított. A hölgyek még éjszaka is befűzve aludtak.

A derék elfűzésére egész kiskoruktól trenírozták a gyerekeket, ekkoriban nem volt szempont a kényelem, vagy praktikum, az meg főleg nem, hogy a gyerek felszabadultan tudjon rohangálni, játszani. 😀

Pár év lazítás

A váltást a francia forradalom hozza meg és Rousseau, akinek gyermeknevelési filozófiája egy időre megszabadította a kislányokat a felnőttruháktól. A forradalom az uralkodóosztály bukásával egy időre az öltözködési normáikat is zárójelbe tette.

A klasszicizmus és empír idején Madame Récamier diktálta a divatot, akit neglizsében ábrázoltak a legtöbb képen, a derék elszorítása pár évtizedre háttérbe szorult.

De tényleg csak pár évtizedre, mert az 1810-es években a bécsi divat szerint a mell alatt vágott ruha volt a menő, amihez ugye megint csak kellett fűző, a biedermeierrel pedig ismét a darázsderék vált kötelezővé.

A homokóra-sziluett eléréséhez az elfűzött derék mellé ruhaujj-töméseket és széles aljakat vetettek be – abroncs helyett a XIX. században a rengeteg alsószoknyára esküdtek, így a ruhák súlya ismét 5-10 kilóra nőtt. Az 50-es években aztán az alsószoknyákat ismét abroncs váltotta, ez alkalommal krinolin néven.

Korabeli karikatúra.

Terhesen is fűzőben 😀

Az 1870-es években jött egy váltás, a szélesen elterülő aljak helyett a fenékre helyezték a hölgyek a hangsúlyt, turnűrt, azaz fardagályt hordtak. A derékra rögzített lószőrrel kitömött párnára, esetleg félgömb alakú acél- vagy halcsontszerkezetre halmozták fel a kelmét, így készítettek maguknak hamis fart. Ezeket az alakformáló kiegészítőket azonban nem támadták soha annyira, mint a fűzőt.

Az orvosok nem voltak jó véleménnyel a fűzőről, de ehhez a XX. század elejéig várni kellett.

A XIX. század végén erősödött meg annyira a fűzőellenesség, hogy a nők végre elgondolkozhattak viselésén. Addig a világ legtermészetesebb dolga volt állapotosan is fulladásig fűzni a nőket. Az orvosi figyelmeztetések azonban nem lettek volna elegendők ahhoz, hogy a nők megváljanak a fűzőtől: a XX. században terjedő sportosabb életmód és a szecesszió is kellett hozzá.

Az első sikeres, fűző nélküli ruhákat tervező designer az 1910-es évektől elismert, francia Paul Poiret volt.


Paul Poiret feleségének nem kellett fűzőt hordania.

Végre ciki a fűző!

Persze nem egyszerre dobta el a fűzőt mindenki, a 10-es években az újabb sziluettváltás következtében a derékvonal felcsúszott a mell alá és “tubusszerű” alakformálókat kezdtek árusítani, melyeket szívesen hordtak is.

A 20-as években vált cikivé a fűző, amikor a Coco Chanel-féle garçonne stílus terjedt és azt art deco szabásvonalak inkább lapos testet követeltek meg: ekkor a fűző helyett mellet leszorító mellkötőket viseltek a nők.

Mellkötők

A 30-as években újra teret nyertek a kerek formák, nagyjából ekkor jött el a melltartók ideje: 1935 környékétől létezik kosárméretezés, ekkor indul a konfekciógyártás, fűző helyett melltartó és csípőszorító a kötelező alsóruha.

Nagyjából az 50-es évekig, amikor a II. világháború utáni ínséges idők után Christian Dior előáll a New Lookkal, a nőknek végre nem kell férfias ruhákban járnia, mellvédőt hordania, újra eljön a homokóra-alak és a fűzők ideje.

Persze ezek már nem a régi, halcsontos kínzóeszközök, de azért nevezhetjük őket alakformálónak, hisz az a céljuk. A XX. század közepe már igazi aranykor, mely még mindig tart: végre fontos a kényelem, a praktikum, az egészség. Nem kötelező minden nap fűzőben rohangálni, és bár vannak olyan események és olyan ruhák, melyek megkövetelik a strukturális alsónemű felvételét, még a celebnők is megússzák körülbelül havi egy-két gálával – kivéve Kim Kardashiant, aki a homokóraalak nemzetközi nagyköveteként valószínűleg le sem veszi az alakformálót.

A XXI. századi nő koplal, sportol, skinny farmert húz, és ha semmi nem segít, plasztikai sebészhez rohangál, bár ez utóbbi persze, nem feltétlenül nyomorít meg kevésbé, mint egy éjjel-nappal viselt fűző.

Végül egy érdekesség!

Férfi fűző

Kevesen gondolnátok, hogy nem csak a nők, hanem a férfiak is előszeretettel hordták a fűzőt. Míg a hölgyek fűzővel emelték ki alakjukat, a férfiak a tartásuk tökéletesítésére használták. Illetve persze fűző segítségével rejtették el pocakjukat is. A fűző divat minden korban változott, de eltérő fűzőt hordtak különböző alkalmakor is. Már típust vettek fel például lovagláshoz, mint utazáshoz.

Remélem tetszett! 😊

Szép hetet mindenkinek!

Ildikó

A divat története VI.

Sziasztok!

Kicsit kalandozzunk el a korai újkorba, a XV – XVI. században.

 A reneszánsz viselet

A középkor utolsó századaiban Itáliában alakult ki az új stílus, a reneszánsz, azaz az újjászületés.

Az észak-itáliai kereskedővárosok a korabeli divat középpontjává váltak az anyagok széles és színes választékának birtokában.

A már ismert alapanyagok (len, pamut, gyapjú, selyem) mellett megjelentek a vert és varrott csipkék. A ruhákat selyemfonallal, arany és ezüstszállal, drágakövekkel, gyönggyel díszítették.

Az olasz takácsok által szőtt damasztok, brokátok arabeszkes, gránátalmás motívumaikkal határaikon túl is terjesztői lettek az új divatnak, Mátyás királyunk udvarában is.

Korai újkori viselet.

A XV. és a XVI. században a legnagyobb divatdiktátorok az olaszok és a Spanyolok voltak.

Olasz divat

A velencei divathölgyek, hogy magasabbnak és karcsúbbnak fessenek, úgynevezett zoccoliban, magasított sarkú cipőben jártak. Ilyen cipőben természetesen lassabb és nehézkesebb volt a járás, de hova is kellett sietni egy olyan városban, ahol minden a csatornák vizének nyugodt folyásához igazodott!

Később, a XVI. században magas, fa vagy parafa talpú cipő lett divatos a reneszánsz hölgyek körében, az úgynevezett koturnust, amely a merev mozgást biztosítja. Ez a mai teletalpú cipőink őse. 😀

Az asszonyok között egyre többen jártak fejkendő nélkül. Nagyobb figyelmet kezdtek fordítani a fejdíszekre, a diadémokra, fonatokra és hajhálókra.

A magas homlokú szőke nő volt az ideál. Az olasz nők egészségüket sem kímélve különleges kalapokat, úgynevezett szolánókat (csak karimája volt a kalapnak) viseltek és napokig sétáltak a tűző nap sugarai alatt, hogy kivilágosodjon a hajuk. Hogy magasabbnak tűnjön a homlokuk, leborotválták a hajukat.

Divat volt még a capulet fejfedő (hajháló), a haj hosszát pedig póthajakkal toldották meg.
Ékszerekként homlokdísz, hajláncok, homlokszíjakat alkalmazta.

A férfiaknál a korai itáliai reneszánszban vállig érő hosszú haj, virágcserép kalap volt jellegzetes.

A másik fejdísz, a barretsapka volt, gyakran tollal díszítve. Elterjed a szakállviselés. 

XVI. században a malomkerék gallér miatt rövidre vágatták a hajukat;

Spanyol divat

A XVI. században Spanyolország játszotta a vezető szerepet az európai politikában. A divatot is ők kezdték diktálni.

Sötét tónusú, szigorú férfi ruházatuk teljesen zárt volt. A fekete viselet iránti rajongásuk miatt a külföldiek megvetően „varjaknak” csúfolták őket.

Egyébként néha már csak sejteni lehetett a ruházat színét a díszítésként szolgáló rikító drágakövek, arany és ezüst hímzés alatt.

A rövid nadrágot vattával tömték ki, hogy gömbölyű formát kölcsönözzenek neki. Kitömték a váll- és a mellrészt, hogy nagyobb tekintélyt kölcsönözzenek a ruha viselőjének.

A rossz nyelvek ezt nevezték „libahasnak”.

A spanyol női divat kemény fémvázas alsó ruházattal ajándékozta meg a világot. Ez a viselet évtizedekig hódított.

 Egy-egy ilyen viselet nagyon nehéz volt, ezért a viselője járás közben még fenségesebbnek tűnt. A ruházatot fülbevalókkal, cipellőkkel, nyakláncokkal és karkötőkkel illett viselni, de strucctollas legyező és vékony csipkés kendőcske is tartozott a női kelléktárhoz.

Még az arab időkből maradt meg az a hagyomány, hogy a hölgyek csak sötét fejkendőben léphettek utcára. Idővel ebből alakult ki az ismert spanyol mantilla fekete csipkével.

A szigorú, merev és zárt viseletek elengedhetetlen tartozéka volt a magasan záródó nyakrészből kilátszó kis fodros gallér. Ez az idők folyamán oly mértékben terebélyesedett, hogy méltán kapta a „malomkerék” elnevezést. A nagyobb gallérokat drótvázzal kellett merevíteni a megfelelő tartás érdekében. Viselték nők, férfiak és gyermekek egyaránt.

Ezeket a divat jegyeket láthatjuk a francia, az angol, a német öltözködésnél is. Esetleg némi kis változtatással,helyi jelleggel felruházva. Erre most nem térek ki,mert sosem érne véget ez a kis cikk. 😀

Ezért már csak néhány képet teszek ide.

Angol

Német

Francia

Most ennyi. 🙂 Legközelebb a XVII. XVIII. századdal folytatom.

Remélem tetszett Nektek!

Szép hetet!

Ildikó

A divat története III.

Sziasztok!

Most lássuk mi volt a divat a középkorban!

A középkorban az európaiak több ruhát öltöttek magukra, mint a rómaiak, mert Európa éghajlata hűvösebb volt, és az egyház is „bűnösnek” tekintette az emberi testet, és elvárta, hogy gondosan elrejtsék a szem elől.

A középkori ruházat tükrözte a szociális egyenlőtlenséget. A főurak megtiltották az egyszerű embereknek, hogy hivalkodóan öltözködjenek, ők maguk pedig olyan élénk színű ruhákat hordtak, mint a papagájok tollazata.

A parasztok ruháját durva, házilag szőtt vászonból varrott ruhában jártak, a hűbérurak és a városi felsőréteg öltözéke pedig gyapotszövetből és selyemből készült. A papság ruházata fokozatosan jellegzetessé vált.

Egy középkori jobbágy általában nem engedhette meg magának, hogy új ruhákat vásároljon, ezért saját maga számára készítette el mindennapi viseletét. A parasztok mindazonáltal megtalálták a módját, hogy mégis hogyan kövessék az előkelőbb rétegek öltözködését. Különféle csatokat, öveket és egyéb kiegészítőket bármelyik éves vásáron tudtak venni, azokat pedig előszeretettel viselték éppen úgy, ahogy azt például a helyi földesúrtól látták: magasan, a csípőjén vagy épp alacsonyan, a deréknál.


A XIII-XIV. században Európában divatba jöttek a tekintélyt parancsoló nemesi címerek. Először csak megkülönböztető jelként szolgáltak a csatatereken, később a tulajdonos egyfajta azonosító jegyévé váltak, jelezték a társadalomban elfoglalt helyét.

Középkori ábrázolásokon gyakran láthatunk különféle szolgálókat, amint egy függőlegesen osztott, kétszínű ruhát viselnek. A ruhadarabot a korban „mi parti” néven ismerték, és színei általában a szolga urának rangjára, illetve címerének színeire utalnak.

A szépségért meg kell szenvedni 😀

Cipő

A középkori udvari divat gyakran minden volt, csak kényelmes és praktikus nem. Kiválóan példázzák ezt a korszakról készült képeken gyakran látható hosszú orrú cipők, amelyekben járni is alig lehetett.

 Minél nemesebb volt egy ficsúr, annál hosszabb volt lábbelijének az orra. Néha akár a 60-70 centiméteres hosszúságot is elérhette. Hogy járni tudjanak az ilyen cipőben, az orrát az övükhöz kötötték.


Az utca sarát mezítláb vagy facipőben taposták.

Minek a cipő, ha van már zokni? 😊

Az 1400-as évek Itáliájában a cipők egy időre konkrétan kimentek a divatból. A korabeli előkelő réteg a „nehéz” lábbelik helyett egyszerű, bőrtalppal ellátott harisnyákat húzott a lábára.

Fejfedők

A nemesek gyakran hordtak olyan kalapokat vagy sapkákat, amelyek teljesen beborították a fülüket. Eme furcsa ruhadarabok viselői így gyakran azt sem hallották, amit az asztalnál körülötte ülők mondtak.

Takard el a hajadat, ha kilépsz az utcára!

Egy kalap vagy valamilyen más fejfedő viselése a haj eltakarása céljából alapvetőnek számított a középkorban nők és férfiak körében egyaránt. A frizura (hossz, láthatóság, forma) és a fejfedő stílusa a többi ruhadarabhoz hasonlóan jelezte viselőjének társadalmi jogállását.

Őrült női kalapok a középkorból

Ha azt hiszed, hogy csak manapság kell megszenvedni a női szépségért és jólöltözöttségért, olvasd el, milyen kényelmetlen kalapcsodákat viseltek középkori ősanyáink!

Szarvak a fejen

Az egyik legfurcsább középkori fejfedő a leginkább szarvasagancsra hajazó kalap. Ezt a fajta fejfedőt cornette-nek nevezzük, és sokáig megőrződött ez a fajta divatfurcsaság, méghozzá egyes apácarendek fejviseletében. Úgy tűnik, az apácák konzervatív ízlése meglepő módon választotta ki a legfurcsább kalapkölteményt, és ragaszkodtak is hozzá igen sokáig.

Ezzel a fejdísszel bizonyára nem volt könnyű közlekedni a középkori házak, kastélyok keskeny ajtóin keresztül.

Varázslósüveg

A 15. században a hölgyek,úgy döntöttek, hogy az agancsokat viseljék ezentúl a férfiak, ők bizony áttérnek a varázslósüvegre. Legalábbis a következő 50 évben népszerű hennin a leginkább erre hasonlít.

Az ominózus darabot eleinte csak a nemesasszonyok viselték hosszú lelógó fátyollal a tetején. Később aztán átvették az alsóbb rétegek is, és őrült verseny kezdődött a fátyol hosszúsága ügyében. Végül a hatóságok rendelettel voltak kénytelenek véget vetni ennek, és leszögezték, hogy a polgárasszony fátyla derékig érhet, a nemesasszonyé a sarkát verdesheti, az uralkodóházbeli hölgyeké pedig seperheti a földet. Nekik különben is volt pénzük arra, hogy megvegyék a méregdrága textilt.

Hogy megmaradjon a fejükön drótvázzal rögzítették a homlokukhoz, néha a fülük mögé. Hogy kicsit kényelmesebb legyen, és elfedjék a drótot, beborították színes, drága textillel. A hajukat általában betuszkolták az egész alkotmány alá.

Hordtak kesztyűt is.

Először kényelmi szempontok miatt, később pedig divatból. A középkorban a kesztyű szimbolikus jelentésre tett szert: illetlen dolognak tartották kesztyűben a templomba belépni vagy kezet nyújtani, a sértés, a mély megvetés jele volt, ha kesztyűt dobtak valakinek.

A báránybőr 50 árnyalata

Ha a báránybőrre gondolunk, leginkább a piszkosfehér szín jelenhet meg a szemeink előtt. A valóságban azonban a ruhakészítésben előszeretettel használt anyagból számos különböző árnyalatú szövetet lehet előállítani a feketétől a szürkén át egészen a fehérig. A báránybőr eme sokszínűségét előszeretettel használták ki a különféle középkori szerzetesrendek, akik rendszerint a többi rendtől eltérő színű ruhát akartak maguk számára.

Egy igazi doktor már messziről felismerhető

Az egyetemet végzett tudós doktorok ugyancsak sajátos öltözettel bírtak. A 14. századtól kezdve például bármilyen tudományterületen doktori fokozatot szerzett személynek bíbor színű ruhát kellett viselnie, míg Párizsban 1350-től a gyógyítással foglalkozó orvosok jó minőségű, lila színű öltözékben voltak kötelesek megjelenni.

Csak az úri fenék a szép fenék

A középkori tunikák a létező legkülönfélébb hosszúságban jelentek meg az évszázadok alatt.

A késő középkorban például olyan rövid tunikákat készítettek, hogy viselőjük feneke teljesen kilátszott alóla. Ezzel önmagában még nem is lett volna baj, azzal már viszont sokkal inkább, amikor a viselet elkezdett terjedni a parasztság körében is. Egy jobbágy tomporának látványát ugyanis túlságosan alpárinak tartották – legalábbis a felsőbb rétegek tagjai. 1463-ban ezért Angliában külön szabályozták, hogy a feneket szabadon hagyó férfi tunikákat csak az előkelőbb rétegekhez tartozó személyek viselhették. 😀

A ruhadivat, főleg a nők esetében, több ízben is változott.

A nők ruházata kezdetben alig különbözött a férfiakétól.

Később a nők kendőt tettek a fejükre, szűk szabású alsó ruhát viseltek, amihez kötényt vagy rövid alsószoknyát öltöttek.

Az 1400-as évektől kezdett elkülönülni a női és a férfidivat. Először csak a ruhák hosszában volt változás, majd a szabásban és a ruhadarabokban is kezdett különbözni.

Hát, a spórolás ezen fajtájának befellegzett.

A gomb sem ismeretlen (a kék színű gyapjú felsőruha óngombokkal záródik), ami a szűk ruhák fel- és levételekor azért nem hátrány.

A szoros harisnyanadrág bőrtalpban végződött.

 Az a zöld, rojtos vállkendő-szerűség pedig a chaperon, amelynek ebben az időben fokozatosan alakul át köpenyből fejfedővé.

Az 1300-as első évtizedeiben következett be az egyik legjelentősebb és a mai divatot is meghatározó változás: a szabás kialakulása.

Addig a ruhák összeillesztett téglalapokból alakultak, jellegtelen, merev darabok voltak.

Ebben a korban alakult ki a szűkítő varrás, az ívesen szabott ujj, a szoknyarészt vagy ujjat bővítő háromszög alakú toldalékok.

Hatalmas dolog volt ez akkor, amikor a kor ideáljának megfelelően karcsúbbnak akarták láttatni az alakot. Ez volt körülbelül a viselettörténet ipari forradalma.

Hát ennyi!

Tudom jól,hogy a hosszú cikkeket kevesen olvassák el, próbálom ezért én is rövidíteni, kisebb nagyobb sikerrel. 🙂

Remélem olvashatóra sikerült! 🙂

Szép napokat mindenkinek!

Ildikó

A divat története II.

ISziasztok!

Jöjjön a folytatás.

Ókori szkitha és szarmata viselet.

Előkelő szkíta férfiak és nők elől összefogott köntöst (kandüsz) viseltek, nadrágot, illetve oldalt hosszan behasított (lovagláshoz is alkalmas) hosszú inget, pontosabban ingruhát. Utóbbi legalább a térdeket eltakarta.

Finom hölgyek körében a hosszú, elöl összefogott szoknya is divatban volt. Az alán asszonyok az i. sz. 2. század végén leginkább az ujjatlan, mindkét vállon kapoccsal rögzített ruhát kedvelték.

A szkíta ünnepi viseletet finomabb anyagok és gazdagabb díszítés jellemezte. A tehetősebbek vállukra esetenként köpenyt is kanyarítottak.

A köntöst gyapjúszövetből, kendervászonból, szarvasbőrből vagy vastagabb nemezből szabták. Az i. sz. 1. században a selyem jött divatba, a 4. században pedig a lenvászon.

A köntös szegélyét gyakran rojtok, aranylemezek vagy gyöngyök sora, a selyemköntöst pedig aranyozott szálakkal átszőtt selyem szalagok ékesítették. Olykor a köntöst, valamint a nadrágot is, keskeny szövetszalagokból tűzték össze.

A nadrág alighanem a szkíták találmánya.

Nadrágban járt minden szkíta, nem különben atyafisága, többek között a törökök a hunok és az amazonok is. A nadrág viseletét eltanulták keleten például a a perzsák, a kínaiak, nyugaton a germánok, a kelták és a többi. Vagyis utóbb a fél világ szkíta nadrágot viselt. 🙂 Hát így alakul a divat!

A köznép képviselői hasonló szabású ruhadarabokat viseltek, ám mind az alsó-, mind pedig a felsőruha egyszerűbb vagy durvább anyagokból készült. A szűrruha, avagy gúnya (kaunakész) például gyapjúból, nemezből, és legfeljebb hímzéssel, rojtokkal, rátétekkel ékesítették. Hétköznapi bőrruhákat a pásztorok nyilván maguk készítettek.

A kevésbé tehetősek, illetve a harcosok, általában jellegzetes szkíta föveget hordtak, mely viselőjének nyakát és füleit is védte az időjárás viszontagságaitól.

Magyarországi jazigok viselete és fegyverzete a Kr. u. II. század elejéről

Viselet az ősmagyarok idején

Őseink ázsiaiból való ruhadarabokat hordtak, azokat is fejlesztették tovább, tehát így Európa térségeiben egyedülálló viselettel jelentek meg.

A kazakból származik a zakó, a kazakból lett továbbá az öltöny, a háromnegyedes cipőikből lett az un. mokaszin, a kaftánból pedig a kabát lett, a köpönyegből pedig a télikabát és az un. kalpagból lett a kalap.

Egyes uralkodók véleménye szerint a magyarok a perzsa-arab divatot követték; ezt megerősítette Ibn Ruszta, akinek véleménye szerint a türkök viselete hasonló volt a mohamedán nép viseletéhez. 1003 körül II. Szilveszter pápa megjegyezte, hogy „van egy nép Európában, a magyar, amely nem európai”.

A nők viselete

A nők öltözéke is hasonló volt, mint a férfiaké, csak díszesebb és finomabb anyagból. Kazak kabátot viseltek, amely a közepén gombos volt. Felette köpönyeget hordtak, ennek az elejét szintén gombsor díszítette. A derékon pártaöv volt. Az asszonyok is bő nadrágban jártak, ami a csizmába volt tűrve. Viseltek még pendelyt (vászoninget, alsóruhát) és pártát (pántos fejdíszt).

Ruha kiegészítők

A kiegészítők, valamint az ékszerek sem hiányozhattak, mint például a hajfonatdísz, a bogyósoros fülbevaló, a nyakperecek, a pánt karperecek. A következő díszítési módok voltak a legismertebbek: pitykékkel és gyöngysorokkal, préselt rozettákkal díszítették a leggyakrabban a kabátaikat. A derekukon is csüngős díszeket viseletek. A nők a pártákat a fejükön szintén díszítették főleg selyemmel és brokátokkal.
A csizmájuk szintén díszes kicsi szögekkel volt kiverve.

ezüst karperec

A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy ékszerekben is gazdagabbak voltak, mint a férfiak.
A magyar nők is viseletek fülbevalókat, nyakláncokat, karpereceket és gyűrűket is.


díszes fülkarikák

 Arany mellboglár drágakövekkel. A kezdetlegesen készült lemezbe zafirok és ametisztek vannak befoglalva.
(Magyar Nemzeti Múzeum.)

A nők nyergei is díszesebbek voltak a férfiakénál.
A növényi és állati motívumokat is többnyire csak a nők viselték ruházatukon.

A férfiak viselete

A férfiak egyik legfontosabb ruhadarabja az öv volt. Minden fegyvert és szerszámot az övre erősítettek, hogy a harcokban és a vadászotokon ne zavarják őket a mozgásban. A fejükön úgynevezett hegyes kucsmát (süveget) hordtak, ami bőrből vagy nemezből készült. Hideg időben a szélét lehajtották, hogy ne fázzon a fülük. A fejüket leborotválták, csak a fej hátsó részén hordtak hajfonatot. A rangosabbak nem nyírták a fejüket, hanem gyöngyökkel díszítették.

A férfiak és a nők fülbevalót hordtak. A férfiak felálló nyakú, dísztelen vászoninget, bő szárú nadrágot, kabátot (kaftánt) és köpönyeget (kuzst) viseltek. A ruhák összekötésére gombokat, szalagot és kötőt használtak.

Hidegben nemcsak egy, hanem több alsóruhát is felvettek. A felsőruha alatt is volt alsóruha. Ezt a fajta ruhaviselési módot ők hozták be Európába. Erről a viseletről már a régi források is említést tettek.

Az alsónadrágot is zsineggel a derekukon fogták össze és kötötték meg.
A férfiak viseletéhez tartozott a bő nadrág, amit csizmába vagy a mokaszinba húztak bele. Ez kecskebőrből készült akkoriban.

A férfiak felsőruha textilből vagy bőrből készült, hosszú ujjú volt, derékon átkötött. Ismert volt a kaftán és az ujjas kabát, amelyet rávart nemesfémekkel és lemezekkel díszítettek.
A kaftán kétoldalt és hátul is fel volt vágva. Ennek az lehetett az oka, hogy harc és lovaglás közben ne zavarja a viselőjét.

Csizmájuk puha talpú volt, elől felálló orral. 


harcos viselet

            előkelő magyar férfi viselet    

  
Az idegeneknek feltűnt a magyar hajviselet.

A középkorban a nyugatiak – római hagyományt követve – a fő lekopasztását szabad emberhez nem illőnek, megvetésre méltónak tartották. A magyarok ezzel szemben – talán higiénikus okokból is – lenyírták a hajukat, csak három hosszú fürtöt hagytak meg, egyet a koponyán, kettőt a fülek mellett. Ettől a „pogány” szokástól még a kereszténység felvétele után sem akartak eltérni, hiába tilalmazta az első szent király. És nincs furcsaság híjával, hogy szokatlan hajviseletüket időről-időre más népeknél is divatba hozták. Azon még nincs mit csodálkoznunk, hogy a bolgárok követei 963-ban Bizáncban egy udvari ebéden „magyar módra” nyírt hajjal jelennek meg; feltűnőbb, amikor a szlávok is átveszik a magyarok hajviseletét. De a legkülönösebb, hogy még a német szomszédok is megkedvelték a XII–XIII. században és [MAGYAR HAJVISELET] volt köztük, aki derékig lógó hajfonatot eresztett. A szokás szívós életéről a sírokból egészen a XV. századig nagy mennyiségben előkerülő fürtkarikák tanúskodnak. A fülek mellett lecsüngő varkocs pedig egyszerűbb embereknél, különösen a pásztornépnél, egész a XIX. századig megtalálható.


Még egy érdekes dolog őseinkről!
A leigázott és meghódított népek ékszereit, sohasem vették magukra, nem viselték, csak más ékszerek elkészítéséhez szolgáltak alapanyagul.
Erre bizonyíték az, hogy más népektől származó ékszerek sohasem kerülte elő az ásatások során, csak is magyar ékszerek. Saját jelképrendszerrel rendelkeztek és saját ötvösmestereik voltak.


India, szári viselet

A szári az egyik legbájosabb női ruha

szári Dél-Ázsiában (India, Srí Lanka, Maldív-szigetek, Banglades, Nepál, illetve Pakisztán egy részén) elterjedt hagyományos női viselet, egy 4,5-8 méter hosszú és 60-120 cm széles anyag, melyet a derék köré csavarnak szoknyaként, és a vége az egyik vállon van átvetve, illetve egyes öltözködési stílusokban a fejet is fedi. A szárinak sokféle stílusa van, ezek régiónként változnak.

Az ókori népek nem ismerték a varrást. A szárit a régi időkben alsóruházat nélkül hordták és a test felső részét sem takarta (hasonlóan a trópusi népek egykori öltözködéséhez).

Mára már két különálló (varrott) darab is hozzátartozik a szári viseléséhez. A blúz, aminek az anyagát a legtöbb szárihoz automatikusan adják és a szabók méretre varrják, egy rövid szabású top (a csóli).

A másik darab, az alsószoknya egy (leginkább) harang alakú, alul fodrozott szoknya. Ezt a két, kiegészítő darabot sok idősebb asszony azonban ma sem hordja. Egykor a férfiak is hordtak színes szárit, ami rövidebb volt, mint a hölgyeké, de ez mára teljesen kiment a divatból.

A ruhadarabról először az 5000 éves indiai eposz, a Mahábhárata  szerint Siva isten ajándékozta az első darabot a gyönyörűséges Draupadinak, Pandava feleségének, hogy testét megvédje vele a rajongó férfinéptől.

Remélem tetszett! 🙂

A következő részben áttérek a középkori viseletre! Hát ott már lesz egy-két vadhajtás. 😀

Szép napot!

Ildikó

Őszi ápolás

Sziasztok!

Mivel megjött az ősz, és úgy néz ki az időjárás is követi a naptárt, amitől mostanában elszoktunk, kicsit eltérek az eddigi témáktól és beszúrok egy kozmetikai cikket.

Ősz a kozmetikában

Egyre rövidülnek a nappalok, amit én személyesen nagyon fájlalok.

Hűvösödik az idő, ezt kevésbé fájlalom. 😊Bár a borongós, esős idő nem a kedvencem. 🙁

Itt az ideje, hogy helyre tegyük a bőrünket a nyáron ért negatív hatások miatt és felkészítsük az őszi, téli időszakra.

 Nyári utókezelés

Valljuk be, hogy a nyár kicsit a lazulásról szól a bőrápolásra való odafigyelés terén is.

Nagyon nehéz is lenne megállni, hogy a hideg tél után, tavasszal-nyáron ne menjünk napra.

 A klórozott vagy egyéb módon fertőtlenített vizű medencékben való fürdés sem tesz jót a bőrünknek.

A fokozottabb izzadás miatti víz, ásványianyag és vitamin vesztést sem biztos, hogy mindig megfelelően pótoljuk.

Emellett az egyre melegebb nyarak miatt egyre több időt töltünk otthon és a munkahelyükön is légkondicionált helyiségekben.

Ezek a külső hatások mind károsítják a bőrt: szárítják, pigmentfoltossá teszik, megvastagítják a szaruréteget, öregítik……


Eljött a regeneráló kezelések ideje.

Szerencsére már lehetőség nyílik olyan kezelések elvégzésére és kozmetikumok használatára is, amelyek nyáron „tiltólistán” voltak.

  • A nap égette, pigmentfoltos, hámló bőrök rendbehozatalának legjobb módja a különféle – mechanikai, enzimes, savas – hámlasztó módszerek alkalmazása, mint például a mikrodermabrázió, hydroabrázió, a különböző erősségű enzimes és savas peelingek.

A szükséges tisztító kezeléseket is ez után kell végzni.

  • A felfrissített bőrt pedig hidratáló, feltöltő, regeneráló kezelésekkel tökéletesíthetjük.

A bőr őszi felkészítése

Az őszi hónapokban a napfény mennyisége csökken, hűvösebb és szelesebb napok jönnek. A szél, az eső, a hideg, az eltérő szobai és kültéri hőmérséklet, a fűtött szobák száraz levegőjenem tesz jót, arcunk kipirosodhat, bőrünk szárazzá dehidratálttá válik.


Fényvédelem télen is!

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a fényvédőket csak nyáron kell használni. Sajnos még mindig külön fel kell hívni a figyelmet, hogy az év minden szakában javasolt fényvédő tartalmú nappali krémet használni, mert az UV-sugárzás, ha kisebb mértékben is, de jelen van az őszi, téli időszakban is.

Testápolás

Ne csak az arc ápolására fordíts gondot, hanem a nyak dekoltázs területére is.
Illetve arról se feledkezz meg, hogy bőr nyaktól lefelé is van, az egész testedre figyelj oda, amely a nyár folyamán legalább annyi megpróbáltatásnak volt kitéve, mint az arc.

Kerüld a forró vízzel történő fürdést, zuhanyozást, mert ez is hozzájárul a bőr kiszáradásához. Fürdés után használj bőrtípusodnak megfelelő, hidratáló, tápláló testápolót.

Az arc ápolása

  • Akár a reggeli, akár az esti bőrápolást csinálod minden esetben a letisztítással kezd hiszen minden a letisztított bőrrel kezdődik.
  • Utána jöhet a tonizálás.

Én nagyon szeretem az aromavizeket használni.  

Az aromavizek kiemelkedő, sőt nélkülözhetetlen szerepet kapnak az aromakozmetikában, és a natúr kozmetikumokat előnyben részesítők számára a mindennapi szépségápolásban is. Az aromavizek jól alkalmazhatók a bőr frissítésére, tonizálására, fiatalítására.

Azaromavíz, az illóolaj lepárlás során keletkezik, más néven hidrolátok. Kiválóan alkalmazhatók a szépségápolásban. 

A bőr letisztítását követően a bőrnek leginkább megfelelő aromavíz arctonikként használható. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint egy aromavízzel átnedvesített vattakoronggal áttörölni az arcot. Az is jó alternatíva, ha egy szórófejjel ellátott üvegből finom permetet fújunk a bőrre, és így tonizáljuk azt. Az aromavízben az illóolaj összes pozitív tulajdonsága meg van, és közvetlenül a bőrre teheted, nem áll fent az a veszély, mint az illóolajoknál, hogy ha nem megfelelően hígítod, akkor kárt is okozhatsz vele.

  • Nappali krémnek jók az antioxidánsokban, A-, C-, E-vitaminban stb. gazdag szérumok, vagy krémek, hogy a bőr minél könnyebben regenerálódjon, a sejtműködés helyreálljon.

Ugyanilyen jótékony hatással vannak a különböző őssejteket, peptideket tartalmazó készítmények.  

Természetesen, a hyaluronsavról se feledkezzünk meg, hiszen évszaktól függetlenül jótékony hatással bír minden bőr hidratálásában.

  • Az esti bőrápolás természetesen szintén a letisztítással kezdődik. Ezután következhet egy olyan krém, amely erőteljesebb problémamegoldó hatóanyagokat tartalmaz, mint például a pigmentfoltokra ható fehérítő összetevők, vagy a bőrmegújulás stimulálását segítő, kollagénszintézist fokozó retinol, amelyeket a nyári időszakban nélkülözni kellett érzékenyítő hatásuk miatt. Ha valaki a kíméletesebb megoldások híve, maradhat az őssejt tartalmú krémeknél az éjszakai bőrápolás során is.
  • Bár a kozmetikai kezelésen hatásosabban és mélyebbre be tudjuk juttatni a hatóanyagokat és intenzívebben tudjuk lecsiszolni az elhalt szarusejteket, de azért hetente, kéthetente, /ez attól is függ, milyen gyakran jutsz el ápolásra hozzánk/, kiegészítheted otthon, egy radírozással és egy pakolással.

Ehhez akár nálunk, akár a boltban /de ez esetben nem árt kikérni szakember véleményét, hogy melyik jó neked/, is meg veheted a kozmetikumokat, de csinálhatsz otthon is magadnak házi készítményt. Természetesen ezt sem árt megbeszélned a kozmetikusoddal. 🙂

Nagyon szeretem a növényi olajokat is. Íme néhány, amit használhatsz a hidegebb őszi napokon.

A legjobb hatóanyagok hűvös, szeles hónapokra: 

• Shea vaj, ami tele van A, E, F vitaminnal. Hidegben, szélben védőréteget alkot a bőrön.
• Kakaóvaj: felgyorsítja a bőr regenerációját, a nagyon száraz bőrűeknek segíthet.
• Mandulaolaj: az egyik legjobb növényi olaj száraz bőrre, különösen kézápolásra kiváló.
• Kókuszolaj: hidratáló, bőrerősítő, sebgyógyító, bőrpuhító hatású, Fiatalító, de még pattanás ellen is kiváló. Antioxidáns tartalma magas, és gazdag telített zsírsavakban is.
• Avokádóolaj: Kimondottan szeles, hideg időben rendkívül jó hidratáló. A, B, C, E vitamint tartalmaz. Selymesít, véd az öregedés ellen, és ekcémára is hatékony.
• Olívaolaj: A, D, E vitaminban gazdag, száraz bőrre kiváló.

Peeling

A nyári napozás hatására a bőröd veszít a rugalmasságából, a felső hámréteg megvastagodik, a pórusok elzáródnak és pigmentfoltok is kialakulhatnak. Ezért nagyon fontos ősszel a radírozás.

Ne radírozz, ha rosaceás, vagy gyulladt a bőröd. Ilyen esetben azt feltétlenül bízd a kozmetikusodra!

A bőrradírozás a testnek is jót tesz:

Most néhány házi radír receptet osztok meg veletek.

 1.) Mandulás bőrradír:

  • keverjünk össze két rész durvára őrölt mandulát,
  • egy rész zabpelyhet,
  • és annyi natúr joghurtot, hogy jól kenhető legyen.

2.) Barnacukros, bőrradír:

  • barnacukrot keverj el 6:1 arányban olívaolajjal, és ezzel radírozd át a bőrt. Hagyd megszáradni az arcodon, majd most le. Élénkítő, frissítő hatású. A cukordarabkák leradírozzák a bőröd, az olívaolaj pedig táplálja. 
  • Cukor helyett tengeri sót is használhatsz. Én ezzel jobban is szeretem, mert finomabb szemcse, mint a cukor. Csak a testedre használd!

3.) Kávés peeling

  • Keverj össze két mokkáskanálnyi mandulaolajt, vagy olíva olajat,
  • három evőkanál kávézaccot
  • és két mokkáskanálnyi tejet, vagy mézet.

Hagyd megszáradni az arcodon a keveréket, majd mosd le.

Az ősz legkívánatosabb gyümölcsei – mint a sütőtök, az alma vagy a dió és a méz, nemcsak “belsőleg” vannak igen jó hatással a szervezetünkre, hanem a bőrre, hajra kenve is kihasználhatjuk ezeket a növényeket.

Házi pakolás receptek:

Sütőtökös pakolás:

  • két evőkanál nyers, leturmixolt sütőtökhöz adjunk
  • két evőkanál mézet,
  • egy tojássárgáját,
  • két kanál joghurtot.
  • 20 perc után öblítsük le és krémezzük be az arcot.

A sütőtökben található cink és A-vitamin nagyon jó hatással lesz még a kicsit problémásabb bőrtípusokra is!

Csinálhatunk pakolást almából, körtéből.

  • Turmixoljunk össze egy meghámozott almát vagy körtét
  • annyi tejszínnel vagy joghurttal, hogy szépen kenhető maradjon,
  • majd hagyjuk a bőrünkön negyedórát.

A gyümölcsökben található vitaminok ennyi idő alatt remekül feszívódnak, és táplálják a bőrt. Ráadásul, az almában természetes gyümölcssavak is találhatóak – amelyek finoman hámlasztják és frissítik a fáradt arcot.

Banán, alma, kiwi, vagy szőlő:

  • banánt, almát, kiwit, vagy szőlőt pépesítsünk,
  • keverjük túróba,
  • Tegyük fel és pihenjünk.

Szőlő

A szőlő magas víztartalma miatt ideális a nyári napozás után igénybe vett, kiszáradt bőr ápolására, hidratálására. Ránctalanító, fiatalító hatása van. A benne lévő polifenolok antioxidánsként működnek.

A szőlőmagolaj javítja a vérellátást, vitaminokkal tölti fel a bőrt, összehúzza a pórusokat.

A fehér szőlőszemeket héj és mag nélkül nyomkodd össze

  • levét keverd tejszínbe, ha száraz a bőröd,
  •  joghurtba, vagy tejfölbe, ha zsírosabb,
  • 15-20 perc után öblítsd le.
  • Hidratálj belsőleg is.

Ahhoz, hogy bőröd kellően hidratált legyen, nem elég kívülről ápolnod, belülről is pótolnod kell a szükséges folyadékot. Igyál sok folyadékot, vizet, ásványvizet, gyümölcs- vagy zöldségleveket.

Igyál meg naponta legalább 1,5 liter folyadékot. A víz méregtelenít.

  • Fogyassz sok gyümölcsöt és zöldséget

Részesítsd előnyben a friss és szezonális fajtákat. Körte, alma, szőlő, sárgarépa, káposzta. Rendszeres fogyasztásukkal a bőr számára fontos vitaminokat és ásványi anyagokat viszel be a szervezetedbe.

Remélem tetszett!

Ha bármi kérdésed van írj nekem!

Szép őszt kívánok!

Ildikó



A divat története

Sziasztok!

Új sorozatom a divat alakulásáról szól

“A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia.”Giorgio Armani, az olasz divatdiktátor 

A ruha viseletnek a lényege, hogy elfedje a testünket, illetve megóvjon a külső környezeti hatásoktól.

 Ez azonban szinte csak az ősközösségre volt igaz, mert az ókortól kezdve gyakorlatilag már beszélhetünk divatról, sőt már előtte is voltak olyan emberek, akiknek nem volt mindegy, hogy mit kapnak magukra. 😀

Őskori viselet

Az ősközösség tehát mindennek a kezdete, hiszen az első bundákat, szőrméket ebben az időkben vették fel az emberek, hogy melegítse őket, valamint, hogy védje a testet, viszont már itt is jellemző volt, hogy díszítették az öltözéket.

Az ősember ruházatára vonatkozó forrásunk elég kevés van. Inkább a fantáziánkra vagy néhány fennmaradt barlangfestményre támaszkodhatunk.

Az ősemberek egy része a déli, melegebb éghajlatú tájakon élt. Ezek az emberek szinte egyáltalán nem viseltek ruhát.

 A jégkor végétől egyetlen olyan szobrocska maradt fenn, amelyen egy farkötény látható. Feltehetően ezt sem szeméremből viselte a hatalmas idomokkal rendelkező hölgy, hanem hogy hangsúlyozza vele nemiségét. 🙂

Egyes csoportok azonban hidegebb éghajlatú tájakon is előfordultak. Találtak olyan szobrocskákat melyeken a díszítés állatbőr vagy textil ruha viselésére enged következtetni. Feltételezhetjük azt, hogy a hűvösebb területeken állatbőrrel takarhatták testüket, így védekezve a hideg ellen vagy a vadászok álcaként is hordhattak bőröket.

Érdekes feltételezés:

A neandervölgyi ember sötét színű madártollakkal ékesíthette magát.

A neandervölgyi ember sötét színű, keselyűktől, csókáktól, sasoktól és egyéb madaraktól származó tollakkal ékesíthette magát – derítették ki a Gibraltári Múzeum kutatói.

A tudósok 604 olyan madárcsontot vizsgáltak, amelyeket a Homo neanderthalensis által lakott három gibraltári barlangban tártak fel. Rengeteg csonton találtak a neandervölgyi ember kőpengéitől származó vágásnyomokat, ezeknek több mint a fele (337) szárnycsont volt, ami a kutatók szerint nem lehet véletlen. A szárnyakon ugyanis kevés az izom összehasonlítva a madarak más testrészeivel, így táplálkozási szempontból semmi értékük nincs. Ebből az következtetik, hogy a neandervölgyi ember a tollak miatt vesződött a szárnyakkal.

r

Öltözködés az ókorban

Az egyiptomiak öltözködése

       Eredetileg minden osztály egyformán öltözködött, később alakult ki a társadalmi helyzetre, és anyagi viszonyokra jellemző öltözködés.

Egyiptomban nem igazán kellett tartaniuk a hidegtől, így lenge öltözék volt a jellemző. A fehér lenvászon kedvelt darab volt, de felvettek akár színes ruhákat is, amelyeket drága kövekkel díszítettek.

Az öltözködés milyensége ebben a társadalomban már jelezte a társadalomi rétegek közötti különbségeket is.

A nők egy úgynevezett lepelruhát hordtak, amely egyenes vonalú volt és a lábszárközépig vagy egészen a bokáig leért.

A férfiak csípő és ágyékkötőt hordtak az úgynevezett sentit. A kendőt az altest köré tekerték, elöl megcsomózták, vagy övvel rögzítették.
A királyok és méltóságok sentije többszörösen redőzött, és díszített volt.

Az uralkodó és a családja jellegzetes fejdíszt is viseltek. Csak az uralkodók viselték az áttetsző test köré tekert köpenyt a haikot.
Gyakran több ágyékkötőt hordtak egymáson s a legfelső volt a leghosszabb,
melynek formája a szoknyára hasonlított.

Lábbelik

Az ókori Egyiptomban nem nagyon viseltek lábbelit, még a nagyon gazdagok is csak ritkán húztak papucsot, szandált, esetleg sarut. Cipőt egyáltalán nem hordtak. A fáraónak volt külön szandálhordozója, sokszor az vitte utána díszes párnán saruját, míg az uralkodó mezítláb közlekedett.

Tutanhamon papucsa


A rabszolgák nemtől függetlenül ágyékkötőben jártak, 🙁 csak a tehetős emberek kiváltsága volt a díszített ruha. Az ilyen jellegzetes díszített ruha kiegészítői a következők voltak: csukló, boka és karperec, nyakékek fülbevalók, parókák. Ezek többnyire a jelenkorunkban is népszerűek, a parókától eltekintve. 🙂

.

           Az ókori görögök öltözködése.

A görögöknél a test és a szellem egysége természetesen az öltözékben is megnyilvánult, nem is akárhogy.

Számos típusú ruhát hordtak, amelyek kifejezték a viselője társadalmi státuszát, művészi beállítottságát, műveltségét, anyagi helyzetét.

Mivel a kereskedelmük virágzott, így sokféle kultúra anyagjait használhatták fel a ruháik készítéséhez. Az éghajlati változásoknak megfelelő gyapjú, pamut és lenből készült textíliákat hordtak.

Továbbá a nyers és fehér kelméken kívül még szívesen hordták az ibolya, vörös és a zöld árnyalatait is.

 Mintázásként pedig szegélydíszeket is alkalmaztak. Lényegében úgy kell elképzelni, mintha különböző méretű és anyagú téglalapokat vettek volna magukra, a nők és a férfiak is egyaránt.

Jellegzetes ruhadarabjuk a khiton, amit a vállon összefogva, különböző bőséggel redőztek magukon, majd a köpenyként gyapjúból efölé tekerték a himationt.

A nők a peploszt viselték, amelyet mindkét vállukon rögzítettek, ez lényégben hasonlít a ma is kapható egyszerű vállpántos, nyári ruhákhoz.

Továbbá kiegészítőként a nők hajhálót, a férfiak pedig hajpántot viseltek. Bőrtalpú sarut kevés bőrszíjjal férfiak és nők egyaránt viseltek, de a csizma viselése csak a férfiakra volt jellemző. Korunkban pontosan fordítva van, ugyanis inkább a nők hordanak csizmát. 🙂

Az ókori rómaiak viselete.

A római viseletek meglehetősen hasonlóak a görögökéhez, viszont ők a rangjukat, költséges, fényűző életmódjukat szerették volna kifejezni a ruhákkal.

Pamutot, gyapjút, lent és drága selymet is viseltek, mindezt fehérített, natúr vagy színezett változatban és díszítőelemekkel kombinálva, ami egyben a társadalmi helyzetüket is jelezte.

A legnépszerűbb festékanyagot, a bíbort különböző növényi anyagokból is elő lehetett állítani, de legtöbbször két tengeri csigafaj, a murex trunculus és a murex brandaris által kibocsátott váladékból nyerték ki.

Egy gramm festék előállításához tízezer csigára volt szükség. A csigafajok mirigyfolyadékából előállított bíborszínek jelentősen eltérhettek egymástól; Plinius egyenesen 13 színárnyalatról számolt be.

Ami azonban a szemnek ragyogó esztétikai élményt jelentett, a szaglószervet már sokkal inkább megviselte: a részben vizelet segítségével kinyert bíborcsiga-váladékkal színezett tunika bűzét már messzire érezni lehetett.

A nők úgynevezett tunikát viseltek, amely földig ért, lényegében két anyagdarabot összevarrtak. Ezt a vállukon összekapcsolták és mellük alatt pedig átkötötték. Köpenyként, pallát, azaz színes gyapjúkendőt hordtak, ami egyben fejfedőt is jelentett.

Egy patrícius asszony tekintélyét növelte, ha keveset mutatott meg magából. Az utcára kilépő nők ezért a stóla mellé viselt nagyméretű, négyszögletes kendővel, a pallával sokszor fejüket is befedték.

Még a köztársaság korából, az i. e. 2. századból származó anekdota szerint Rómában egy bizonyos Sulpicius Gallus azért vált el feleségétől, mert nem húzta fejére a pallát, ezért illetéktelenek is megcsodálhatták bájait.

Bár a császárkorra már lazultak az erkölcsök, egy asszony méltóságát nagyban növelte, ha legtöbb testrészét eltakarva lépett nyilvánosság elé. 

A férfiak viseletére is az ujjas vagy ujjatlan, bokáig érő tunikát viselése volt a jellemző, amelyet csípőjükön övvel a fogattak a testükhöz. A bőrcsíkok száma és szélessége a rangjelzésre utalt, a katonák pedig és a szegények rövid tunikát viseltek. Továbbá a római polgárok tógát viseltek.

Szandált mindkét nem viselt, viszont csizmát itt is csak a férfiak. Kiegészítőként készítettek ékszereket, amelyek nemesfémekből, elefántcsontból és üvegből lettek megalkotva.

A római férfiak viselete


Lovasok és katonák kedvelt köpenyszerű gyapjúból készült viselete volt a khlamüsz. Ezt a köntöst bal vállra vetették, s a jobb váll felett csatolták össze, így a jobb kar szabadon maradt, és könnyebb volt a mozgás harc esetén.

              A bizánciak öltözete

A bizánciak ruházata fényűző, merev viseletté alakult, amely a testet beburkolta, és eltakarta a természetes alakját.
Az uralkodó réteg kedvelte a selyemanyagokat és a brokátot, melyeket nemesfémekkel és gyöngyökkel gazdagon hímeztek.

A nők alsóneműként övvel hordták a bokáig érő selyemből készített tunikát
A felső ruházat a hosszú vagy rövid ujjú stóla eleinte a földig ért, később lerövidült, és látszani engedte az alsóneműt. Az anyag súlyától függően viselték övvel vagy anélkül.
paenula felső ruhadarabként funkcionált.
A kerekre szabott zárt köpeny szegélyét visszahajtották, és hátravetették a vállakon. Az uralkodói ház hozzátartozói köpenyt borítottak magukra, amelyet csattal kapcsoltak össze a jobb vállukon.

A férfiak hosszú ujjú tunikája a földig, vagy a bokáig ért, övvel viselték, hossza, anyaga, és színe a társadalmi rang szerint változott.
A férfiak a tunikát általában szűk nadrággal viselték. 
dalmatika a hosszú öv nélküli, bő ujjas tunika csak a magas rangú méltóságok felsőruházata volt, hosszanti csíkok az úgynevezett clavi díszítették az elejét és a hátulját, valamint az ujjak szegélyét.
A köpenyt, amelynek téglalap, illetve legömbölyített alakja volt, elöl vagy jobb vállon fibulával kapcsolták össze.
Egy mellmagasságban felvarrott anyagapplikáció a tablion szolgált rangjelzésként. A zárt köpeny a paenula, egyházi ornátussá alakult, és miseruha lett belőle.

Jövő héten folytatom,többek között az ősi magyar viselettel!

Remélem tetszett!

Ildikó