Sziasztok!

Jöjjön a folytatás!

  • A XVII. században a divat központja áthelyeződött Franciaországba.

A franciák alkotó módon továbbfejlesztették a spanyol viseletet. Egyedibbé és pompásabbá változtatták, drágakövekkel ékesítették.

  • A XVII. században a főurak között divatba jött a hálóing, de fehérnemű viselete csak a XVIII. században terjedt el széleskörűen.

Attól kezdve érezhetően kevesebb lett a bőrbetegség.

A következő részben a fehérneműk alakulásáról írok majd. 🙂

  • Ferenc uralkodása alatt megjelenik a merevített alsószoknya, mely különböző formáiban három évszázadon keresztül divatos lesz. Ez egy vastag, keményített vászonszoknya, melynek alját fűzfavesszők merevítik, így szélesítik a szoknya alsó részét.
  • Fontos volt, hogy a ruhák alá a hölgyek mindig a fűzőt viseljenek, mely hosszú v-alakot eredményezett a felsőtesten.

 Bár a női alak formálása nem a reneszánsz fűzőkkel kezdődött. /A női test elfűzése, abroncsokkal való alakítása évszázados hagyomány, mely csak a XX. század beköszöntével szelídült. /

Most mégis itt szeretnék megemlékezni ennek a kornak a durva alakformáló hagyományairól.

Fűzők, abroncsok, turnűrök……

A kívánatos női alak minden korban az éppen aktuális divatnak megfelelően alakult: a spanyol reneszánszban, a XVI. század második felében például a fejhangsúlyos alak volt a menő, ennek érdekében burjánzó nyakfodrokat viseltek a (kiváltságos) nők, a vékonyra elfűzött derék alatt pedig széles, abroncsos szoknyát, vertugadin-t hordtak. Az abroncson kívül párnákkal tömték ki a feneküket a tehetős asszonyok.

Ha már a hasszorító bugyit is kényelmetlennek érzed, gondoljon bele, mit éltek át az akkori nők a legalább 5 kilós, terebélyes ruhákban.

Divat = rang

A divatért persze meg kellett szenvedi – ahogy azért is, hogy az alattvalóktól megkülönböztessen az öltözék.

Aki megteheti, hogy olyan ruhákat hordjon, amikben meg sem tud mozdulni, biztos nem dolgozik, tehát nemes.

Természetesen az alsóbb néprétegek igyekeztek követni a divatot, és hordtak fűzőt, de nem húzták olyan szorosra, mint az ájulásra hajlamos nemes hölgyek. Szoknyájuk is csak annyira volt terebélyes, amennyire pénzük és munkájuk engedte.

Öltözés 1750 körül 

Az előkelő asszonyok szoknyájának mérete a XVII. században egyre csak nőtt, az 1700-as évek rokokó fűzői és szoknyái egyre valószerűtlenebb alakot kölcsönöztek viselőiknek. Mária Antónia francia királyné (1755-1793) volt az első divatkirálynő, aki évente újított a trendeken, az ő idejében oldalirányba terebélyesedtek a szoknyák.

A szoknyákat „panier”, azaz kosár emelte meg oldalt, akár olyan méretűre, hogy a ruha viselője nem fért be egy kitárt ajtón se. Ennek orvoslására találták fel az összecsukható panier-t, mely megkönnyítette a közlekedést.


Az óriási szoknyákkal párhuzamosan természetesen fűzőt is hordtak a nők.

Ha valaki nem viselt fűzőt, szinte erkölcstelennek számított. A hölgyek még éjszaka is befűzve aludtak.

A derék elfűzésére egész kiskoruktól trenírozták a gyerekeket, ekkoriban nem volt szempont a kényelem, vagy praktikum, az meg főleg nem, hogy a gyerek felszabadultan tudjon rohangálni, játszani. 😀

Pár év lazítás

A váltást a francia forradalom hozza meg és Rousseau, akinek gyermeknevelési filozófiája egy időre megszabadította a kislányokat a felnőttruháktól. A forradalom az uralkodóosztály bukásával egy időre az öltözködési normáikat is zárójelbe tette.

A klasszicizmus és empír idején Madame Récamier diktálta a divatot, akit neglizsében ábrázoltak a legtöbb képen, a derék elszorítása pár évtizedre háttérbe szorult.

De tényleg csak pár évtizedre, mert az 1810-es években a bécsi divat szerint a mell alatt vágott ruha volt a menő, amihez ugye megint csak kellett fűző, a biedermeierrel pedig ismét a darázsderék vált kötelezővé.

A homokóra-sziluett eléréséhez az elfűzött derék mellé ruhaujj-töméseket és széles aljakat vetettek be – abroncs helyett a XIX. században a rengeteg alsószoknyára esküdtek, így a ruhák súlya ismét 5-10 kilóra nőtt. Az 50-es években aztán az alsószoknyákat ismét abroncs váltotta, ez alkalommal krinolin néven.

Korabeli karikatúra.

Terhesen is fűzőben 😀

Az 1870-es években jött egy váltás, a szélesen elterülő aljak helyett a fenékre helyezték a hölgyek a hangsúlyt, turnűrt, azaz fardagályt hordtak. A derékra rögzített lószőrrel kitömött párnára, esetleg félgömb alakú acél- vagy halcsontszerkezetre halmozták fel a kelmét, így készítettek maguknak hamis fart. Ezeket az alakformáló kiegészítőket azonban nem támadták soha annyira, mint a fűzőt.

Az orvosok nem voltak jó véleménnyel a fűzőről, de ehhez a XX. század elejéig várni kellett.

A XIX. század végén erősödött meg annyira a fűzőellenesség, hogy a nők végre elgondolkozhattak viselésén. Addig a világ legtermészetesebb dolga volt állapotosan is fulladásig fűzni a nőket. Az orvosi figyelmeztetések azonban nem lettek volna elegendők ahhoz, hogy a nők megváljanak a fűzőtől: a XX. században terjedő sportosabb életmód és a szecesszió is kellett hozzá.

Az első sikeres, fűző nélküli ruhákat tervező designer az 1910-es évektől elismert, francia Paul Poiret volt.


Paul Poiret feleségének nem kellett fűzőt hordania.

Végre ciki a fűző!

Persze nem egyszerre dobta el a fűzőt mindenki, a 10-es években az újabb sziluettváltás következtében a derékvonal felcsúszott a mell alá és “tubusszerű” alakformálókat kezdtek árusítani, melyeket szívesen hordtak is.

A 20-as években vált cikivé a fűző, amikor a Coco Chanel-féle garçonne stílus terjedt és azt art deco szabásvonalak inkább lapos testet követeltek meg: ekkor a fűző helyett mellet leszorító mellkötőket viseltek a nők.

Mellkötők

A 30-as években újra teret nyertek a kerek formák, nagyjából ekkor jött el a melltartók ideje: 1935 környékétől létezik kosárméretezés, ekkor indul a konfekciógyártás, fűző helyett melltartó és csípőszorító a kötelező alsóruha.

Nagyjából az 50-es évekig, amikor a II. világháború utáni ínséges idők után Christian Dior előáll a New Lookkal, a nőknek végre nem kell férfias ruhákban járnia, mellvédőt hordania, újra eljön a homokóra-alak és a fűzők ideje.

Persze ezek már nem a régi, halcsontos kínzóeszközök, de azért nevezhetjük őket alakformálónak, hisz az a céljuk. A XX. század közepe már igazi aranykor, mely még mindig tart: végre fontos a kényelem, a praktikum, az egészség. Nem kötelező minden nap fűzőben rohangálni, és bár vannak olyan események és olyan ruhák, melyek megkövetelik a strukturális alsónemű felvételét, még a celebnők is megússzák körülbelül havi egy-két gálával – kivéve Kim Kardashiant, aki a homokóraalak nemzetközi nagyköveteként valószínűleg le sem veszi az alakformálót.

A XXI. századi nő koplal, sportol, skinny farmert húz, és ha semmi nem segít, plasztikai sebészhez rohangál, bár ez utóbbi persze, nem feltétlenül nyomorít meg kevésbé, mint egy éjjel-nappal viselt fűző.

Végül egy érdekesség!

Férfi fűző

Kevesen gondolnátok, hogy nem csak a nők, hanem a férfiak is előszeretettel hordták a fűzőt. Míg a hölgyek fűzővel emelték ki alakjukat, a férfiak a tartásuk tökéletesítésére használták. Illetve persze fűző segítségével rejtették el pocakjukat is. A fűző divat minden korban változott, de eltérő fűzőt hordtak különböző alkalmakor is. Már típust vettek fel például lovagláshoz, mint utazáshoz.

Remélem tetszett! 😊

Szép hetet mindenkinek!

Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük