Megint találtam egy olyan témát, ami nagyon összetett és
bizony jól gondoljátok, ebből is sorozat lesz. 😊
Most még a gyűjtés fázisában vagyok, ezért novemberben kis szünetet tartok, decemberben pedig egy könnyű kis adventi meglepetésben lesz részetek. 🙂
Így előre láthatólag januárban kezdem a „Te
környezettudatos vagy? Hogyan csökkented az ökológiai lábnyomod?” című sorozatomat,
ahol többek között példákat, ötleteket is megosztok veletek.
A divat sorozatom végén nézzünk pár dolgot a menyasszonyi ruhákról és az esküvői szokásokról!
Az emberek nagy része számára ez életük egyik, legfontosabb napja, és ezt mindig is igyekeztek illően, és persze szimbólumokban gazdagon megünnepelni, de vajon hogyan változott ennek formája az évszázadok során?
Ókor
Az esküvő napja a klasszikus világban nem feltétlenül a szerelemről szólt, inkább a két család közötti hidat szolgálta, és a gazdasági és társadalmi státusz fenntartása volt a célja.
Fátyol
Az ókori római menyasszonyi ruhák egyik nagyon érdekes részlete a fátyol volt. Flammeumnak nevezték, ami a menyasszony fejét fedte, de nem az arcát, és elég nagy volt ahhoz, hogy körül érje őt.
Mivel a szó közel áll a latin “flamma” kifejezéshez, ami lángot
jelent, néhányan úgy vélik, hogy ez arra utal, hogy egy ókori római menyasszony
fátyla vörös lehetett.
De nem mindenki támogatja ezt az elméletet. Több
beszámoló szerint a fátyol színe mély sárga volt.
Bármilyen is volt a színe, abban egyetértés van, hogy a
fátyoltól úgy nézett ki a menyasszony, mintha egy gyertya lángja lenne.
Ez állítólag azért volt így, hogy a fátyol megvédje a gonosz szellemektől, amelyek veszélyeztethették a különleges napot és az összes házassággal kapcsolatos eljárást.
Ugyanakkor a menyasszony hatalmas fátylának több funkciója
is lehetett, mint például, hogy megakadályozza őt abban, hogy elmeneküljön a
nagy napon. ☹
Koszorúslányok
Vannak olyan hagyományok, amelyeket ma is követünk. Ilyen például az, hogy az
esküvő napján hasonló ruhákat viselnek a koszorúslányok, ami egy Rómában
megszokott gyakorlat volt.
Az egyező ruhák azt a célt szolgálták, hogy összezavarjanak minden olyan
szellemet, amely részt vehet az esküvői ceremónián, hogy megátkozhassák az
élethosszig tartó egyesülésbe belépő párt. Ezért a több hasonló megjelenésű
ruhában a tömegben a szellemek nem tudták felismerni, hogy ki a valódi
menyasszony. 😊
Menyasszonyi ruha
Az akkori menyasszonyok ruhája ugyancsak fehérben ragyogott, ám nem annak
tisztaságot jelképező volta, hanem ünnepélyessége okán.
A menyasszony derekára egy gyapjú szalagot kötöttek egy bonyolult Herkules-csomóba, amelyet csak a férje oldozhatott ki.
Az ókori Rómában a menyasszonyi ruhát csak egyszer viselték, ez a szokás
Európában csak a 19. századdal éledt fel újra.
Esküvői
torta, vendégség
Ha további hagyományokat keresünk, gondoljunk az esküvői
tortákra és az ókori római esküvői vendégekre, akik megtörnek egy kenyeret a
menyasszony feje fölött, ami a menyasszony termékenységét szolgálta.
Középkor
A menyasszonyok ekkoriban
is igyekeztek minél szebbek lenni a nagy napon, így gyakran kifestették az
arcukat, ha nem is olyan kifinomult eszközökkel, mint manapság.
A menyasszony frizurájába hagyományosan virágokat fontak, és ez volt az egyetlen hely, ahol virágokat hordott. A virágok azért is jól jöttek, mert kellemes volt az illatuk, és bizony az esküvő előtti fürdőzést sokszor csak az előkelőbbek engedhették meg maguknak.
A menyasszonyi csokor
helyetti menyasszonyi koszorút a koszorúslányok fonták virágokból, és amit a
menyasszony a kezében tartott a szertartás alatt, mikor pedig feleség lett
belőle, a fejére tették. (Na most már azt is tudjuk honnan ered a koszorúslány elnevezés.
😊)
A középkori Európában a házasuló arák leggyakrabban kéket hordtak, mert akkoriban ez számított az ártatlanság színének.
A nagy esküvői édesség úgy állt össze, hogy minden vendég hozta a maga kis otthon készített sütijét, amiket nagy halomba pakoltak — ennek lettek később utódai a sokemeletes torták.
A rizs szórás helyett a falusi esküvőkön gabonát szórtak a párra, ugyanúgy a termékenység szimbólumaként.
Gyűrűt maximum az előkelők és gazdagok engedhettek meg maguknak, az alacsonyabb sorból származók gyakran egy kettétört pénzérmét hordtak az elköteleződéstől kezdve maguknál, hogy ezzel jelképezzék az összetartozásukat.
A középkori esküvők
végén gyakran a násznép dugta ágyba a friss házasokat: egyszerűen a vállukra
kapták őket, és bevitték az előkészített szobába, hogy elhálják a megkötött
frigyet.
Az Erzsébet-korabeli
Angliában szokássá vált az is, hogy a menyasszony a lagzi egy pontján elkezdett sört
árulni a vendégeknek, és úgy gyűjtötte be ezért a (rendezvény költségeit
csökkentendő) pénzeket, mint manapság a menyasszonytáncnál szokták.
És hogy a kéken kívül milyen színt hordtak még a középkor, a reneszánsz
vagy épp a barokk kor menyasszonyai?
Lényegében az összeset. A hangsúly ugyanis nem a szín jelentésén, sokkal
inkább az anyag minőségén, díszítettségén, azaz értékén volt.
Amikor ugyanis egy házasság még nem két szerelmes szív egyesülését, sokkal
inkább egy gazdasági vagy éppen politikai szövetség létrejöttét jelentette, a
mennyasszony családja számára presztízskérdésnek számított, hogy az esküvő
napján az ara a legértékesebb ruhában jelenjen meg, amit csak a család
megengedhetett magának.
E ruhák – természetesen a módosabb famíliákban – gyakran pompáztak az arany
vagy a vörös árnyalataiban, gazdag hímzésekkel, gyöngyökkel tarkítva.
De például egy németalföldi, protestáns polgári család esetében a
menyasszony szigorú, ám a legfinomabb anyagból készült feketében is megjelenhetett
az oltárnál.
Értelemszerűen e ruhát nemcsak az esküvőjük napján viselték a hölgyek, hanem ünnepélyes alkalmakkor újra előkerültek a ruhás ládákból.
Újkor
Szerényebb anyagi körülményekkel rendelkező családokból érkező menyasszonyok, minden korban, ugyancsak igyekeztek megfelelni ezen elvárásnak, s esküvőjükre legjobb ruhájukat, az úgynevezett „vasárnapi ruhát” öltötték magukra.
A 19. században jött
divatba szélesebb körben is a külön csak az esküvő alkalmára varratott ruha, és a fehér szín is
ekkor kezdett terjedni — az első trendteremtő viselője maga Viktória királynő
volt a saját házasságkötése alkalmából.
A ruhát ugyancsak rendhagyó módon
nem tiara, hanem narancsvirágból font koszorú egészítette ki, mint a
termékenység szimbóluma.
Azonban nem Viktória
volt az első uralkodónő, aki fehérben járult volna az oltárhoz.
Angliai
Philippa királynő például már 1406-ban egy hermelin és mókusprémmel
szegélyezett fehér szaténruhában mondta ki a boldogító igent, akár csak a dán
Zsófia Magdolna királyné 1766-ban, akinek menyegzői ruhája épen megmaradt az
utókor számára.
Ugyanakkor
tény, hogy a menyasszonyi ruhát viselő Viktória királynőről készült ábrázolások
bejárták a világot, nagyban hozzájárulva a fehér esküvői ruha tradíciójának
elterjedéséhez.
De e szokás csak a 20. század elejétől vált evidensé,
amikor már illemtankönyvek is a fehér színt, mint a tisztaság jelképét jelölték
meg egy menyasszony számára kívánatosnak, illetve amikortól is a gazdasági
fejlődés lehetővé tette a hölgyek számára, hogy külön ruhát varrassanak a nagy
napra, amit mindössze egyszer viseltek.
A szabályok szerint a fehér ruhát csak az a menyasszony viselheti, aki először
megy férjhez.
A templom virágokkal
történő feldíszítése is ekkoriban vált általánossá, ahogyan a jegygyűrű is
a szertartás kötelező részévé.
Az esküvők ekkor már
általában délután kezdődtek, és éjszaka is tartott, csakúgy, mint
manapság.
A csipke, mint a mennyasszonyi ruha alapanyaga, csak a XIX.
században jelent meg. Emellett más típusú csipkék használata is jelen volt,
melyet aranyozott díszítésekkel varázsoltak szebbé. A mennyasszonyi ruhákat
különböző motívumokkal és hímzett mintákkal díszítették.
A fátyol egészen a
földig érő volt. A fodros mennyasszonyi ruhák 1815-től jöttek divatba.
Huszadik század
Ó, azok a 20-as, 30-as évek
Hosszú uszály vagy
egyedi menyasszonyi fátyol.
Emellett a frizurában megbújó huncut hullámok, a fátyol lágy esése és a sokat sejtető, nyakig érő lenge anyagok jellemezték ezt a kort. A Júlia fátyol, és a tiara is nagyon divatosak.
A virágcsokor, mint esküvői kellék az 1930-as évektől
jelent meg. Az első egy fehér rózsákból álló csokor volt. Elterjedtek még ebben
az időben a liliomokból készült virágcsokrok is. Ekkor vált népszerűvé smink és
világos manikűr. A viseletben és frizuráknál gyakran használtak dekorációnak
tollakat.
’40-ES ÉVEK, LENGE MENYASSZONYI RUHÁK
A tüllszoknyák, és a hímzett anyagok nagyon
divatosak voltak a ’40-es években, úgy, mint a több méter hosszú fátyol is.
’50-ES 60-as ÉVEK
A XX századra már egyre több fajta mennyasszonyi ruha
jelent meg. A második világháború után megint csak a szolidabb mennyasszonyi
ruhák voltak terjedőben. Ekkor jelentek meg az elegáns öltönyök is.
A háború utáni években, az emberekben a vágyakozó szerelem,
romantika ismét előtérbe kerül, s a menyasszonyi ruha ismét hosszú szoknyás,
csökkentett övvonallal.
Később megjelennek a mini esküvői ruhák. Ezt Christian Dior
hozza be a divatba.
70-es,80-asévek, letisztult formák.
A ’70-es évek menyasszonyi ruhái egyszerűbb, szolidabb ruhák, kiegészítőkkel például egy egyedi fátyollal, vagy éppen egy szép fejdísszel, kalappal.
Néhány híresség esküvői ruhája.
Wallis Simpson, Marilyn Monroe, Meghan Markle Lady Diána, Katalin hercegnő
Napjainkban már bármilyen stílusok keveredhetnek, lehet hosszú vagy rövid, hímzett vagy gyöngyberakásos, fehér vagy színes, minden „trendi”.
És most nézzünk néhány mai ruhakölteményt!
Olyan sok szép és érdekes van, hogy a végtelenségig tudnám folytatni,de erős vagyok: 😀
Ezzel véget ért a divat történetéről szóló sorozat. Remélem tetszett!
A ’80-as évek egyik favoritjának számított a farmer. Farmer farmerral. A farmerdzsekit a zakóhoz hasonlóan könyökig feltűrve kellett hordani, farmering nadrágba tűrve, merészebb nők esetén mell alatt megkötve, extra rövidnadrággal hordva.
A répaszárú vagy egyenes szárú farmer fénykorát élte, és a szakadt farmer is igencsak népszerű volt.
Cicanadrág
A famrernadrág mellett a másik nagy slágernek a cicanadrág számított, mely lehetett bokáig vagy térdig érő is akár. A klasszikus fekete mellett mindenféle színben kapható volt. A térd alá érő változatát gyakran hordák egyszerű miniszoknyával, vagy fodros balettszoknyával.
A szoknyákat tekintve népszerű volt a mini, illetve a csőruha. Mind a szoknyák, mind a nadrágok esetében a derékban végződő fazon volt a divat.
Cipő
A cipők terén elsősorban a
kényelem volt a szempont, ezért a lapostalpú, vagy minimális sarokkal
rendelkező lábbelik részesültek előnyben. A hegyesorrú balerina cipőket,
félcipőket, edzőcipőket, csizmákat nadrághoz, szoknyához egyarán lehetett
hordani.
Aki mégis a magasabb sarok mellett tette le a voksát, azoknak is volt miből választani, hisz a zárt körömcipő mellett az elöl nyitott szandálszerűség is megtalálható volt a boltok polcain, nem is beszélve a bokacsizmáról.
Azt, hogy melyik cipő milyen ruhához illik nem nagyon vették figyelembe, és akár a körömcipőt is fel lehetett venni zoknival, vagy a bakancsot szoknyával. 😀
A hálós még mindig divat, immár atléta formában is. 🙁
És megint juj! 😀
az XXL-es öltöny és a
rózsaszín susogós melegítő!
Ha belegondolok, hogy én is hordtam hasonló ruhákat! Nekem barackvirágszín melegítőm volt. 😀 Húúú!
Azért nem kell úgy elképzelni
a ’80-as éveket, hogy mindenki ilyen cuccokban rohangált az utcán, hisz az
átlagemberek ruházkodása mindig visszafogottabb volt, mint a sztároké.
Azok a csodálatos ’90-es évek
A kilencvenes években a divatban két fő irányzat bontakozott ki: az egyik a
kifutóké, ami kicsit komor volt, kicsit mélabús, belga és japán hatásokkal,
XXL-es méretekkel.
És ott volt az utca divatja, ami művészi gondolatokat és irányzatokat
ötvözött. Ez volt a grunge.
És ne feledjük az utca kultúráját, a hiphopot, a deszkásokat, a
graffitizőket, a sportos öltözéket.
Répanadrág, válltömés, bakancs babydoll-lal és persze kerek lencséjű szemüveg, kócos fürtök és cuminyaklánc, klumpák és holdjárók, színes farmerek, hawaii mintás ingek, méretes fülbevalók . A ’90-es évek divatja összefoglalva.
De divatos volt az is, aki felkapott egy pólót, farmert és egy kényelmes edzőcipőt. A természetesség a ruhák, a hajviselet és a smink terén is.
Na, ez a nekem való divat! 🙂
Akadtak azért paradicsommadarak jócskán. Nekik pedig Versace adhatott ihletet.
Ezzel lezártam a 20. századot és a divat története sorozatomat. Jó hosszúra nyúlt, de azért remélem tetszett!
