Szemüveg gondok 2020-ban

Sziasztok!

Most megint arról írok pár cikkben, hogyan küszöbölhetjük ki a jelenlegi helyzet miatt kialakult higiéniai előírások, szabályok kellemetlen hatásait.

Sok embernek okoz gondot a maszk, de nekünk szemüvegeseknek még több a problémánk vele. Konkrétan a párásodásra gondolok. Most ez ellen gyűjtöttem össze tippeket.

Találd meg a tökéletes maszkot!

Alapvetően is lényeges, hogy megtaláld az arcodhoz legjobban illeszkedő maszkot, de a szemüvegeseknek még fontosabb, hogy ráleljenek a tökéletesen passzoló darabra. Ha ugyanis nem áll el a bőrödtől, akkor arra is kevesebb az esély, hogy kiszökjön a kifújt levegő, és bepárásodjanak a lencsék. Érdemes olyat választanod, ami az orrnál kicsit magasabb, vagy egészen az orr felső részéig ér, de arra is figyelj, hogy ne legyen túl laza. Ha szépen rád simul, megelőzheted a bosszantó gondot.  

Igazítsd meg!

Szintén jó ötlet, ha igazítasz egy kicsit rajtuk.

  • A maszkot húzd magasabbra és arra illeszd a szemüveget.
  • De azt is megpróbálhatod, hogy a maszkot lejjebb tolod, a szemüveget pedig feljebb. Arcformától is függ, melyik megoldás lesz majd számodra a legjobb, de arra figyelj, hogy a maszk viselése biztonságos maradjon.

Háztartási trükkök

Hasonló elvem működik otthon a fürdőszobatükör bepárásodása is, ami ellen már van néhány remek házi praktika.

  • Ilyen például a borotvahabbal vagy az ecettel való tisztítás. Alkalmazz egy kis mennyiségű habot a szemüvegen, és megfelelő kendőt használva polírozd szárazra. Ez egy áttetsző védőréteg hoz létre a lencséken, amely megakadályozza a pára lecsapódását.
  • Szappanos vizes, vagy mosogatószeres öblítés 

A legegyszerűbb, orvosok által is javasolt trükk kétségkívül a következő: öblítsd át szappanos vízzel a lencséket, majd hagyd őket maguktól megszáradni. Ezzel egy olyan réteget viszel fel a szemüvegre, ami nem engedi lecsapódni rajta a párát, így nem kell az állandó törölgetéssel küzdened.

Miért is lehet ez hasznos? A lencsén a szappanos víz egy vékony réteget képez, ami megakadályozza, hogy a vízmolekulák cseppeket képezzenek rajta.

Zsebkendő és ragasztás

Az szintén beválik, ha egy zsebkendőt teszel az orrnyergedre, ez ugyanis felszívja a párát, a nedvességet, és megelőzi a lencsék elhomályosodását. Amennyiben elég szoros a maszkod, és jól illeszkedik, nem is csúszik majd el a helyéről a papírzsepi.

Sebtapasz

Ha egy extra gyors megoldásra lenne szükséged, akkor fogj egy sebtapaszt vagy bármilyen, bőrre használható ragasztószalagot, és ragaszd le vele a maszkot az orrnyergednél. Így is megakadályozhatod, hogy kijusson a levegő, és bepárásodjon a szemüveged.

Kontaktlencse viselése a járvány idején

A napi kontaktlencsék sokkal praktikusabbak ezekben az időkben. A szemüveg-párásodás elkerülésének egyik legegyszerűbb módja a napi kontaktlencsére való váltás. Mielőtt behelyeznéd vagy eltávolítanád lencséid, mindig győződj meg arról, hogy kezed először alaposan mosd meg, és kerüld szemei érintését a nap folyamán.

A kontaktlencse használatára nem csak a járványhelyzet idején vonatkozik fokozottabb higiéniai eljárás, ám bizonyos dolgokra most külön oda kell figyelni. Ha havi lencsével rendelkezel, fontos, hogy jó tisztítószert alkalmazz. A peroxidos tisztítófolyadékok most biztonságosabbak, hiszen fertőtlenítő hatással bírnak.

Páramentes szép napokat kívánok! 🙂

Ildikó

1956. 20 nap

Az 1956-os forradalom és szabadságharc története (amennyire csak tudom) röviden.

/Harmat Árpád Péter cikkéből/

Mindössze 20 nap, de a magyar történelem talán legkiemelkedőbb 20 napja zajlott 1956-ban Magyarországon.

Egy aprócska, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára és szembe szállt a világ akkori legnagyobb birodalmával.

“A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”

De mi is történt pontosan 1956 október 23 és november 11 között?

Az embereknek elege volt az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból, illetve az alacsony életszínvonalért felelős kommunista vezetésből.

A magyar forradalom közvetlen előzményei

1956 október 16-án Szegeden párttól független ifjúsági szervezet alakult, a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége)!
Más egyetemek is csatlakoztak: Pécsen, Miskolcon, és Sopronban!

Alig egy héttel később pedig 1956 október 22-én a budapesti műegyetemen 16 pontos követelés készült a legfontosabb követelésekről.

A 16 pont a következő volt:

  1. Vonják ki a szovjet csapatokat!
  2. Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben ! Válasszanak új KV-t, hívják össze a pártkongresszust!
  3. Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!
  4. Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!
  5. Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
  6. Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar-jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!
  7. Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!
  8. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket, a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról!
  9. Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!
  10. Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel egyenrangú támogatást!
  11. Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba hurcolt foglyokat!
  12. Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!
  13. Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
  14. Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!
  15. Szolidaritást a lengyel néppel!
  16. Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!

Az egyetemisták október 22-én, a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén fontos döntésre jutottak: másnap a lengyel eseményekre reagálva, szimpátiatüntetést fognak tartani a lengyel-magyar barátságot jelképező Bem József szobor környékén. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy Lengyelországban a szovjet tankok valóban támadásba lendülnek e majd a tüntetők ellen, vagy esetleg békés megoldás fog születni.)

Poznani munkásfelkelés
Az egyetemisták szimpátiatüntetése

A forradalom és szabadságharc kirobbanása

A forradalom és szabadságharc 1956 október 23-án kezdődött!

A nagy napon három fontos forradalmi központ alakult ki. Az első maga a Bem tér volt, ugyanis a diákok a Műegyetemtől a Duna parton vonultak oda, egyre növekvő számú tömeggé gyarapodva.

Másik csoport előbb a Petőfi szobornál meghallgatta Sinkovits Imre szavalatát, a Nemzeti dalt, illetve a forradalom 16 pontos követelés listáját, majd ezt követően vonultak a Bem térre.

Itt megszületett a forradalom jelképe, a közepén lyukas nemzeti zászló, melyből kivágták a népre erőltetett és történelmünktől idegen kommunista címert.

Innen a közben már 200 ezer főre duzzadt tömeg a Parlament elé ment, és Nagy Imre megjelenését követelte.

A forradalom kiteljesedése

Nagy Imre parlamenti beszéde mellett a forradalom emblematikus megmozdulása volt a városligeti, 1951-ben épült 8 méteres Sztálin szobor ledöntése.

A Bródi Sándor utcában található rádió azért volt a forradalmárok fontos célpontja, mert a 16 pont közzé tétele szempontjából kulcskérdés lett elfoglalása. A rádiónál a katonák egy része váratlanul átállt, így először úgy tűnt áldozatok nélkül is megszerezhető lesz az épület.

Ám ekkor az ÁVH emberei az ablakokból tüzet nyitottak a forradalmárokra, és így a szabadságharc később hosszúra nyúló áldozati listáján megjelentek az első hősi halottak nevei. Az épület mindezek ellenére hajnalra az ostromlók kezébe került, majd a rádiót átköltöztették a Parlamentbe.

Az események fontos fordulóponthoz közeledtek, mert a Szovjetunió megelégelte a magyarországi folyamatokat!

 A forradalom második napja a harcok megindulását hozta, ugyanis a Hruscsov által küldött tankok reggelre megjelentek Budapest utcáin. A magyar felkelők azonban szembeszálltak velük, és a laktanyákból szerezve fegyvert, illetve Molotov koktélokat készítve, megindították a szabadságharcot.

Szovjet tankok zárják el a Margit hidat

Véres csütörtök a parlamentnél

A harmadik nap súlyos áldozatokat követelt, ugyanis október 25-én a budapesti tömeg megint a parlament elé vonult, ám a háztetőkről az államvédelmi hivatal emberei tüzet nyitottak a védtelen (és békés) tömegre, mintegy 80-100 életet kioltva.

Október 26-án a negyedik nap, a Kilián laktanya is az események középpontjába került, amikor a felkelőknek sikerült bevenniük az épületegyüttest. Mivel a laktanya visszafoglalására kiküldött Maléter Pál ezredes váratlanul a szabadságharcosok oldalára állt, úgy tűnt a forradalom győzelmének esélye és ezzel a reménykedés lángja újra magasba csaphat.

Október utolsó napjaiban a vidéki harcok több helyen felülmúlták a pesti eseményeket is, így Mosonmagyaróváron a karhatalom által elrendelt sortűz 100 halottat követelt.

A forradalom átmeneti győzelme:

A követelést Kádárék ekkor már nem merték elutasítani, és 1956 október 27-én megtörtént a Rákosi időszakban elképzelhetetlen, vagyis létrejött egy koalíciós kormány!

Nagy Imre október 30-án rádióbeszédben jelentette be a többpártrendszer bevezetését. Még aznap és másnap összesen kilenc politikai párt alakult újjá.

A forradalom győzelmi szakaszában a tömegek biztonságuk és megnyugvásuk érdekében a korábbi hét év politikai elnyomásának és rémuralmának legfőbb szimbólumát, a kommunista pártszékházat is birtokba akarták venni. Így október 30-án megindult a Köztársaság téren lévő szimbolikus épület ostroma!

A történelmi hűséghez az is hozzátartozik, hogy sajnos kemény túlkapások, lincselések és kivégzés is volt. 🙁
Jelentősen hevítette az indulatokat, hogy a tömeg azt hitte, a székház és a tér alatt titkos politikai börtönrendszer működik, ahol ismeretlen körülmények közt elhurcolt embereket tartanak fogva. Bár ez a hír hamisnak bizonyult, a lakosság megnyugodott a győzelem betetőzésének tartott ostrom után.

Összesen 5-600 fő vehetett részt az ostromban, majd a pártház eleste után ez a szám több ezresre duzzadt.

A szovjet támadás és a megtorlás:

A Szovjetunió az október utolsó napjaiban a nyugattal megkötött titkos alkuig a magyar forradalommal szemben a megtévesztés politikáját alkalmazta. Kifejezte ugyanis látszólagos tárgyalókészségét, hogy időt nyerjen, és egy forradalmi küldöttséget hívott tárgyalni a parlamentbe.

A küldöttség november 3-án Maléter Pál vezetésével indult el a találkozóra, ám az orosz katonaság tárgyalás helyett a tököli főparancsnokságra, szállította őket, ugyanis november 1-én megszületett a Forgószél hadművelet terve Magyarország katonai lerohanására.

A szovjet támadás november 4-én hajnali 4-kor indult meg. Alig több mint egy órával később, hajnali 5 óra 20 perckor Nagy Imre rádióbeszédre kényszerült, mely élete utolsó szabad megnyilatkozása volt:

„Itt Nagy Imre beszél a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

A reménytelen harc Pesten november 4 és 11 közt folyt. Utoljára Csepel – Újpest esett el, vidéken pedig Dorog, Tatabánya, Pécs tartott ki legtovább. Ám november 11-re mindenütt vége lett a harcnak!

A megtorlás Magyarországon:

Az 1956-os forradalom és szabadságharc erőszakos leverése 3629 magyar élet kioltását, 200 ezer ember életének gyökeres megváltozását, és egy egész nemzet önálló akaratának elfojtását hozta.

 A következő jelszavak, mind elhangoztak az 1956-os forradalomban.

  • Lengyelország példát mutat, kövessük a magyar utat!
  • Új vezetés, új irány, új vezetőket kíván!
  • Bem apó és Kossuth népe, menjünk együtt, kéz a kézbe!
  • Új vezetést akarunk, Nagy Imrében bizalmunk!
  • Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!
  • Szovjet sereg menjen haza, Sztálin-szobrot vigye haza!
  • Függetlenség, szabadság!
  • Éljen a lengyel nép!
  • Munkás–paraszt hatalmat!
  • Éljen a népi hadsereg!
  • Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!
  • Ruszkik haza!
  • Aki magyar, velünk tart!
  • Most vagy soha!
  • Vesszen az önkény, éljen a törvény!
  • Kossuth címert akarunk!

Végül egy vers

“Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik-
Ők, akik örökségbe kapták-:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? …”

/Mennyből az angyal – Márai Sándor/

A pesti srác szobra Szczecinben (Lengyelország)

Az emberek összefogtak, a zsarnok és nem egymás ellen fordultak! Emlékezzünk rájuk!

Szép napot mindenkinek!

Ildikó

Így védekezz természetesen a vírusok ellen! V.

Sziasztok!

Most pedig újra a kedvenceimről írok (nem lehet eleget 🙂 ), az illóolajokról.

Milyen illóolajokat használjunk vírusok, baktériumok ellen?

Minden ősszel aktuális a felső légúti megbetegedések elleni küzdelem.  Az aromaterápia ebben már szokásos segítőnk.

Elsődleges a légfertőtlenítés, párologtatás, ezáltal a megelőzés.

Ha illóolajok alkalmazásával tartjuk tisztán helyiségeinket, jó eséllyel csökkenthetjük a víruskoncentrációt a levegőben.


Az idei év viszont új fejleményt is hozott. 🙁 Ha kénytelenek vagyunk zsúfolt tereken jelen lenni, ahol kötelező a maszk viselése, érdemes a maszkunkra pár csepp illóolajat cseppentenünk.

Mivel pontosan még senki nem tudja, mely illóolaj hatásos biztosan a jelen problémára, igyekeztem összeszedni azokat a legfontosabb illóolajokat, melyek antivirális, antibakteriális hatásúak, és pozitívan hatnak felső légúti megbetegedések esetén. így használatuk természetes kezelési módja lehet mind a bakteriális mind a vírusos megbetegedéseknek.

Lássuk melyek ezek:

Eukaliptusz olaj: Vírusellenes és antimikrobiális tulajdonságokkal is rendelkezik. Emellett csökkenti a gyulladást, csillapítja a köhögést, csökkenti a lázat, fellazítja a mellkasi nyomást. A közelmúltban lehetett olyan tanulmányt olvasni az interneten, mely alapján feltételezhető, hogy az eukaliptusz olaj hatékony lehet a koronavírussal szemben is.

Citrom olaj: Talán a legfontosabb légfertőtlenítő. A citrom illóolaj antibakteriális, antioxidáns és gyulladáscsökkentő, így ideális a vírusok elleni küzdelemben, valamint a megfázás és az influenza tüneteinek, például a köhögés kezelésére, a mirigyek duzzanata csökkentésére.


Kakukkfű olaj: A természet antibiotikumának is hívják. A kakukkfűolaj a légúti fertőzések egyik legjobb ellenszere, antibakteriális és görcsoldó tulajdonságai, hamar megtisztítják a légutakat és megszüntetik a kellemetlen, kaparó érzésekkel járó köhögést.

Borsmenta olaj: Köhögés esetén könnyíti a légzést, tisztítja az eldugult orrjáratot.  Antibakteriális, vírusölő, erős fájdalomcsökkentő. Hűsítő, erős görcsoldó hatásokkal rendelkezik. Megnyugtatja az igénybe vett orr nyálkahártyát, megkönnyíti a légzést, és jelentős antibakteriális tulajdonságával elősegíti a mielőbbi gyógyulást.

Levendula olaj: Az egyik leghatékonyabb fertőtlenítő az illóolajok közt. Belégzés során tisztítja a légutakat, csökkenti a fertőzéseket. Nyugtató és gyulladáscsökkentő tulajdonságai miatt is hasznos.

Boróka olaj: Fertőzésgátló, anyagcserét serkentő, immunrendszert erősítő hatása révén támogatja a testünket a fertőzésekkel való küzdelemben.

Mirtusz olaj: Az egyik legjobb illóolaj a gyerekbetegségekre, nyugtat, kellemes de nem erőteljes illatú, kifejezetten ajánlott légúti megbetegedések kezelésére. Fertőzés gátló, baktériumölő, és köptető tulajdonságokkal rendelkezik.

Pálmarózsa olaj: Segít a bakteriális fertőzések gyógyulásában, illetve segíti a sejtek regenerálódását, Geraniol tartalma serkenti az immunrendszerünket.

Grapefruit olaj: Antimikrobiális és antivirális tulajdonságokkal rendelkezik, segít kialakítani az egészséges immunrendszert. Energetizáló hatású.

Teafa olaj: Az egyik legerősebb fertőtlenítő, baktérium- és gombaölő tulajdonságú illóolaj.

Érdemes őket felváltva, vagy keverve használni. 2-3-nál többet egyszerre ne használj.

Kellemes, és természetes védekezés, ezért ajánlom mindenkinek! 🙂

Legyen szép napotok!

Ildikó

Így védekezz természetesen a vírusok ellen! IV.


Gyógyító fűszerek

Még egy teljesen átlagos konyha polcán is számos olyan fűszert találhatunk, melyeket nem csupán ételízesítésre, de gyógyításra, betegségek megelőzésére is használhatunk. Sokszor nem is gondolnánk, hogy mindennapi fűszereinknek milyen erős gyógyító hatása lehet!

A gyógy- és fűszernövényekre egyaránt igaz, hogy fogyasztásuk tisztán, frissen, de legfeljebb egy éven belül feldolgozott állapotukban javasolt.

Magas hőmérsékleten történő sütés során a gyógyhatásért felelős összetevők a hő hatására könnyen sérülhetnek. Amennyiben lehetséges, ilyen esetben érdemes alacsonyabb hőmérsékleten dolgozni, vagy a gyógyhatásért felelős fűszereket a sütés-főzés vége felé az ételhez adni.

Vegyünk sorra néhány olyan fűszert, amelyek segítségével, gyógyító ételt tehetünk az asztalra 🙂 :

  • Erőspaprika

A mostanában divatba jött különféle chili paprikák mellett a régi, jól bevált „hegyes erős” is nagy mennyiségben tartalmaz kapszaicint, amely nem csupán a paprika csípősségéért felelős, de rendkívül erős gyulladáscsökkentő is. Régen az erős paprikát elsősorban gyomorbetegségekre, valamint a felső légúti problémák kezelésére alkalmazták: baktericid hatása mellett enyhíti a torokgyulladás tüneteit, valamint fokozza az orrnyálkahártya működését, ezáltal hígítja az orrüregekben letapadt váladékot is.

  • Szurokfű

Bár nálunk is honos, a legtöbben mégis oregánóként, mediterrán ételek fűszernövényeként ismerik a szurokfüvet. Már az ókori Egyiptomban is ismert volt, az ételek ízesítése mellett – olaja fertőtlenítő hatásának köszönhetően – megfázásos betegségek gyógyítására, sebek fertőtlenítésére használták.

A növény relatív nagy mennyiségben tartalmaz baktericid hatású karvakrolt és timolt, melyek a lepárolt illóolajban is nagy arányban vannak jelen – nem véletlen, hogy a szurokfüvet sokan a „természet antibiotikumaként” tartják számon!

Forrázata (értsd: tea vagy leves formájában) köhögéscsillapító, fertőtlenítő hatású.

  • Rozmaring

Az egyik legszélesebb körben használt fűszernövény a népi gyógyászatban is évszázadok óta ismert és elismert alapanyag.

A rozmaring illóolaja serkenti a vérkeringést, enyhe fájdalomcsillapító hatású.

Antioxidáns és antibakteriális hatásának köszönhetően forrázata kiválóan alkalmas meghűléses betegségek kezelésére, megelőzésére.

  • Feketebors

A trópusokon őshonos fekete bors évszázadokig elérhetetlen volt az európai ember számára, mára azonban az egyik legelterjedtebb fűszerré, a magyar konyha nélkülözhetetlen összetevőjévé vált. Az ételek ízesítése mellett (sok mézzel) teát is készíthetünk belőle, melyet megfázás esetén gyulladáscsökkentőként, köhögéscsillapítóként fogyaszthatunk.

  • gyömbér szárnyasok, kekszek és sütemények fűszere, egyúttal az influenzás, megfázásos betegségek egyik legerősebb gyógynövénye is. Fokhagymával keverve rendkívül ízes köretek, mézbe sűrítve köptető szirupok is készíthetők belőle. Gyorsítja az emésztést, serkenti a bélrendszer működését.

Plusz!

  • A szauna is nagyon jó immunerősítő.

A szauna hihetetlen hatásai

A meleg levegő élénkíti a vérkeringésünket,izzadnii kezdünk, szervezetünkből elkezdenek kiürülni a méreganyagok, beindulnak az anyagcsere-folyamatok, és a hő hatására erősödik szervezetünk öngyógyító képessége is. Ráadásul a szauna melegének hatására a szervezetben endorfin termelődik, amely csökkenti a stressz káros hatásait, javítja a közérzetet, így jobban fogunk aludni is. 

A forró levegő és a jeges fürdő kombinációja további pozitív hatásokkal rendelkezik: az erek kitágulása, majd összehúzódása kondicionálja a keringést, regenerálja az ereket, az egész szervezetet, rugalmassá teszi a kötőszövetet, feszesíti.

A meleg mellett tehát az intenzív hőmérsékletváltozás is része a szauna gyógyító hatásának. 

Hő hatására erősödik szervezetünk öngyógyító képessége

Egy tévhit!

Gyakran hallani, hogy a szaunázás amegfázád legyűrésében is segítségünkre lehet, ez azonban nem teljesen igaz. Tény, hogy a szaunázás a megfázás megelőzésében igen jó szolgálatot tehet, ugyanis a rendszeres hőlégfürdőzéssel megelőzhető a megbetegedés. Sőt akkor is segíthet, ha szervezetünk már legyűrte a betegséget, ugyanis felgyorsíthatja a gyógyulási folyamat lezárását.

Ám ha lázasakk vagyunk és megfázással küszködünk, akkor nem feltétlenül jó ötlet szaunába menni. Egyrészt, mert könnyen megfertőzhetünk másokat, másrészt pedig, mert szervezetünket ilyenkor eleve nagyobb megterhelésnek tesszük ki, ha pedig lázasak is vagyunk, akkor ez már önmagában is erősen megterheli a szívünket. Pluszban még hősokknak is kitenni a testünket kifejezetten veszélyes lehet.

A mindennapokban pedig ne felejtsük el a fertőtlenítést! Gyakran mossunk kezet, és igyekezzünk minél kevesebbszer érinteni arcunkat! 

Ezek nem új tanácsok, eddig is így kellett (kellett volna) csinálni!

A legfontosabb!

A nyugalom és a szeretet is gyógyít! 🙂

A düh, a gyűlölködés, a félelem viszont megbetegít! 🙁

Szeretetben, boldogságban gazdag hetet kívánok!

Ildikó

Így védekezz természetesen a vírusok ellen! III.

Nézzük tovább, hogyan védekezhetünk még természetes úton a vírusok ellen. Most egy finom és nagyon egészséges csemegével folytatom.

Méhészeti termékek

Ne feledkezzünk meg a különféle méhészeti termékekről sem! A méz, a propolisz (vagy annak alkoholos kivonata), a virágpor, a méhkenyér mind hozzájárulhat ahhoz, hogy egészségünket a hidegebb évszakokban is megőrizzük.

Méz

Már ősidők óta a táplálkozás részét képezi.

Rengeteg benne az ásványi anyag és a vitamin, de az enzimek gazdag tárházának is bizonyul. Megtalálható benne niacin, riboflavin, mangán, kalcium, kálium, magnézium, foszfor és cink is.

Jótékony hatással van az emésztésre és a hasmenés ellenszerének is számít, a benne megtalálható ásványi anyagoknak és vitaminoknak köszönhetően már alapvetően erősíti az idegrendszert, kedvezően hat a szívizom működésére, és megnyugtat a stresszes időszakokban. 
Antioxidáns hatásokkal is rendelkezik a méz, és elősegíti az agyműködést, valamint javítja a memóriafunkciókat.

Ehhez nem is kell mást tenni, mint egy kiskanállal elfogyasztani belőle. Hatékonyságát annak köszönheti, hogy beindítja a szervezetben a szerotonin hormon termelését, ez pedig segít a feszültség leküzdésében.

A megfázás hatékony ellenszere

A legtöbben azonban mégis antibakteriális hatásai miatt részesítjük előnyben, hiszen egy mézes-citromos tea igazi gyógyír a megfázásos, influenzás időszakban. 

Reszelhetünk bele fokhagymát, gyömbért, vagy fahéja tehetünk bele, így mikrotápanyagokban gazdag szuperélelmiszerhez juthatunk, melyből elég egy kanállal reggelente, és feltölthetjük szervezetünket minden szükséges hatóanyaggal.

Propolisz

A méz mellett a propolisz a másik kedvelt méhészeti alapanyag, amelyet elsősorban tinktúra formájában lehet beszerezni. 

A propolisz, vagy más néven méhszurok tulajdonképpen egy gyantaszerű anyag, amelyet a méhek a kórokozók ellen állítanak elő. Édeskés illata van, ragacsos, barnás színű, melyet a nektárgyűjtő időszakon kívül gyűjtenek be a méhek.

Fogyasztható teával, vízzel hígítva, de kockacukorra csepegetve is bevehetjük.

Kitűnően alkalmas a vírusos, bakteriális és gombás fertőzések leküzdésére, a makacs torokgyulladással szemben elképesztő hatékonysággal bír.

Gyulladáscsökkentő hatását kihasználhatjuk légúti, húgyúti fertőzések esetén, de influenzás időszakban sem érdemes lemondani előnyeiről.

Külsőleg szintén jó szolgálatot tesz, ugyanis égési sérülésekre, sebekre, herpeszre és aftára is használható.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fokozza a szervezet daganatokkal szembeni harcát, tehát a rákos megbetegedések kiegészítő terápiájaként is megéri mellette letenni a voksot.

Virágpor a szervezet újjáéledéséhez

A virágpor olyan létfontosságú anyagokat tartalmaz, melyek nélkülözhetetlenek a szervezet működéséhez és regenerálódásához. Hozzájárul a méregtelenítéshez, és rengeteg ásványi anyag, B-vitamin, A-és C-vitamin, valamint folsav és P-vitamin van benne. Húszféle aminosavat tartalmaz, így 100 grammnyi virágporban annyi fehérje van, mint fél kiló marhahúsban.

A virágpor rendszeres fogyasztásával hatékonyan erősíthetjük az immunrendszert. A bélflórára és a májra gyakorolt hatásánál fogva a tápanyagok jobb felszívódását lehet elérni. Energetizálja a szervezetet, így a kimerült időszakokban csodát tehet a virágpor.

Hozzájárul az optimális anyagcseréhez, a benne levő amiláz enzim pedig csökkenti a túlsúlyt, ami számos jótékony egészségügyi hatással bír.

Kitűnő választásnak bizonyul a baktériumok és a vírusok ellen, véd a fertőzések ellen és a már kialakult betegségnek is gyorsabban búcsút lehet mondani.

Nem csak belsőleg, hanem külsőleg is élvezhetjük jótékony hatásait. Gátolja a ráncok kialakulását, a már meglévőket csökkenti, de a bőr is megérzi a benne levő rengeteg tápanyag hatását.

Felnőttek számára naponta körülbelül 3-4 kiskanálnyit javasolnak a szakemberek. Mézzel keverve kevésbé érződik kesernyés íze.

Méhpempő, a királyok eledele

A méhpempő a méhkirálynő kizárólagos tápláléka, de a kaptár minden lakója ezt fogyasztja kezdetben. Nem véletlen, hiszen rendkívül gazdag értékes tápanyagokban. A fiatalság és a hosszú élet elixírjeként is számon tartják sokan. Egy fehéres, zselés váladékról van szó esetében, melynek íze savanyú, cukros, szúrós. Hűtve tárolandó, fogyasztása kúraszerűen javasolt.

Erősíti az immunrendszert, csökkenti a koleszterin szintet, de ízületi betegségek esetén is bevethető. Hatalmas előnye, hogy fokozza a termékenységet, már sokaknak nyújtott segítséget e téren. Mind a férfiak, mind a nők esetében eredményesen alkalmazható. Idegi eredetű problémák, depresszió, szorongás, alvászavarok kapcsán is kitűnő szolgálatot tesz.

Méhkenyér

A méhkenyér vagy perga a méhek által gyűjtött virágpor és nektár keverékéből, erjedéssel létrejött anyag.

Bevallom erről eddig nem hallottam, de a cikk miatt rákerestem. Tetszik, ki fogom próbálni! 🙂

Még a spanyol jezsuiták is tudták, hogy a méhkenyeret már a maja, az inka és az azték civilizációk is használták, fiatalítószerként fogyasztották. 

méhkenyér színe rendkívül fontos, mivel ez mutatja frissességét és tápanyagtartalmát. A méhkenyér barnás színű, állaga szilárd. Enyhén keserű illat és savas íz jellemzi, mely nagyon alacsony pH értékének köszönhető (3,5-4,5). A méhkenyér fogyasztása számos előnnyel jár az emberi szervezet számára.

Pár jótékony hatása:

  • A képes a májsejteket megújítani. 
  • Évente 2-3 méhkenyér kúra a méregtelenítő folyamatokat támogatja a szervezetünkben, így a szennyezett élelmiszerekben lévő káros anyagok kiürülését gyorsíthatjuk fel fogyasztásával.
  • energiaforrás, sejtmegújító hatású,
  •  immunerősítő és szervezet felerősítő hatású, például betegségek után.
  • Segít a rheumatoid arthritis ellen magas dekánsav és a pantoténsav tartalmával.
  • Fertőtlenítő és antiszeptikus hatású.
  • Alkalmazható krónikus veseproblémák során, mint például a veseelégtelenség.
  • Daganatos betegeknek hatásos a kemoterápia és sugárkezelések mellékhatásainek enyhítéséhez, illetve a másodlatos tünetek enyhítésében.
  • A méhkenyér használható megfázásinfluenza, és hiánybetegségek megelőzésére is. Szervezet erősítő hatása mellett a méhkenyér gyuladáscsökkentő is.
  • Segíti a vérszegénység, kimerültség,
  • emésztési zavarok,
  • prosztatabántalmak,
  • neurozis gyógykezelését egyaránt.


Milyen vitaminokat tartalmaz:

Jelentős mértékben tartalmaz a B-vitamin csoporthoz tartozó vitaminokat, a C-vitamint, az A-provitamint, folsavat, E-, H-, K- és P-vitamint.  Ásványi anyagokban és nyomelemekben rendkívül gazdag: Ca, Cn, Co, Cr, K, Mg, Ni, Fe, P, Se, Si, Zn.

Természetes aminosav forrás:  gamma-globulin, nukleinsavak DNS- és RNS, pantoténsav, biopterin, neopterin, acetil-kolin, ösztradiol, tesztoszteron, progeszteron és sok egyéb alkotóelemet, 150 bioaktív anyagot tartalmaz.

A méhkenyér vegetáriánusoknak különösen ajánlott, mert jól pótolja a húsfehérjét. Tartalmaz természetes bioaktív B12-vitamint is, mely a vegetáriánusoknál gyakran hiányzik.

Hogyan fogyasszuk a méhkenyeret:
Kúraszerűen, 10-12 héten át ajánlott fogyasztani.

Gyerekeknek napi 5-15g, felnőtteknek napi 15-20 g, de mivel természetes anyagokról van szó, az adag szabadon változtatható.
A méhek a méhkenyeret már 60 millió éve fogyasztják. 🙂

Plusz!

  • Az aktív mozgást ősszel és télen sem szabad elfelejteni!

Jövő héten a fűszerekről írok!

Szép hetet!

Ildikó