Legyőzni a félelmeinket. Életünk végéig birkózunk ezzel. Hol győzelemre állunk, hol pedig a földhöz vág.

Kaffka Margit, a nagyszerű írónő félelme.

Száz esztendővel ezelőtt, Kaffka Margit félt. Nem csak magát féltette, a gyermekét is, Lacit, a tizenkét éves fiút, aki a dévai internátusban tanult.

La Grippe.
A spanyolnátha a világtörténelem második legtöbb áldozatot követelő járványa volt, csupán a XIV. századi pestisjárvány előzte meg. Egy szó, amely olykor-olykor előbukkant a történelemkönyvekben sokkoló adataival, rémisztő történeteivel.

Kórházi személyzet és ápoltak 1918-ból.

Kaffka Margit rettegett a betegségtől. Olyannyira, hogy nem szállt fel a villamosra, kerülte az emberek társaságát, és rendszeresen egy Lizoform nevű szerrel mosott kezet. Otthon mindig kéznél volt az Aszpirin, mert azt gondolta róla, hogy talán hatásos lehet a vírussal szemben. Pedig nem volt ellenszer.

Az írónő akkoriban így írt a spanyolnátháról: „Ha már a háborút kiálltuk, ilyen buta járványban el ne patkoljon a végén egyikünk…”

A fia, Laci, az internátusban sem lehetett biztonságban. Mai fejünkkel a világjárvány közepette pontosan tudjuk, hogy sok gyerek együtt – az komoly gócpont lehet!

Az írónő újabb és újabb levelet írt a fiának és könyörgött neki, hogy maradjon Déván. Azzal érvelt, hogy Pesten tombol a járvány. Vonattal Pestre utazni kész öngyilkosság.
Ám a történelem közbe szólt.

November közepén a román megszállás és a spanyolnátha-járvány fokozódása miatt egyszerűen bezárták az internátust. Laci Budapestre indult. November 16-án érkezett a fővárosba, aztán a pályaudvaron átölelték egymást.

Anya és fia együtt került be a kórházba. A túlzsúfolt klinikára. Magas láz, gyengeség, pokoli közérzet. Egy fal választotta el őket, külön kórteremben feküdtek. Az orvosok biztatták őket. Ám Kaffka Margit, ez az Erdélyben született, egyébként tűzrőlpattant, rendkívül tehetséges asszony egyre jobban elhagyta magát. Utolsó erejével át akart menni a fiához, de már képtelen volt rá, nem engedelmeskedett a teste.

Az írónő halálhíre minden lapba belekerült.

Hónapok múltán valahol megjelent egy írás Laci apja, Fröhlich Brúnó, Kaffka Margit első férje jegyezte, és ez teli s tele volt indulattal érzelemmel és arról szólt: óriási hiba volt bevinni anyát és a fiát arra a túlzsúfolt klinikára, amely tele volt fertőző betegekkel. Ha otthon maradnak, ha otthon próbálnak meggyógyulni, talán túlélhették volna…

Kaffka Margit temetésén Babits Mihály mondott búcsúbeszédet: „Közülünk indultál, mindig hű maradtál mihozzánk, igaz ember és igaz író voltál miközöttünk – kedves írónk, kedves társunk és elhivatottabb közönségünk egy személyben. Asszony létedre ember voltál, mint kevesen…”

Az ember már csak olyan, hogy kitalál mindent, a belső békéért: fut, sétál, gyönyörködik a szép tájban, vagy épp csak bekap egy kedélyjavító csokit, vagy felhörpint néhány pohár bort zenét hallgat, meditál, relaxál……..

Ő meghalt. Mi viszont itt vagyunk. talán majd újra tudunk nevetni holnap. Vagy holnap után…

Tudom ez egy szomorú történet, tőlem nem is ilyenekhez vagytok szokva. Kérem bocsássátok meg ezt nekem! De most úgy éreztem meg kell osztanom veletek ezt a történetet!

Vigyázzatok magatokra!

Szép napot!

Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük