Sziasztok!
Lassan véget ér az advent.
Fogadjátok szeretettel tőlem ezeket a verseket!
Nagymamám… – Adventi emlék
A
Gyertyák lángja Ünnepre hívogat már,
mint szellem bolyongok körbe tejfehér ködben:
– Jer haza Vándor, régi otthonod hazavár!
Nagymamám… – Ó, nagyon régen volt, milyen kár! –
pampuskát szaggatott konyhai kötényében,
sürgött-forgott, baracklekvárral töltögette -,
forrón kisült fánkot kívánt a kis gyermekszáj.
Finoman édes ízét ma is kóstolgatnám,
s úgy vágyom csodálatos történeteire!
Szállt a hangja felém, kályhatűz melegével…
meseszép Adventi estéken.
A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.
Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.
S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.
(Szilágyi Domokos: Karácsony)
“Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megfürödni
s mesék tavában mélyen,
mélyen ezt a világot elfeledni.”
Wass Albert
