Jaj, megint találtam egy témát, amit nem tudok elengedni! 😊 Remélem ti is olyan lelkesen olvassátok ezt a sorozatot, ahogy én szerkesztem!

Női divattervezőkről írok. Ezt a témát azért tartom különösen fontosnak, mert ha megnézitek, manapság főként a férfiak diktálják a divatot.

Cocco azért marad ki, annak ellenére, hogy imádom, mert róla már a sikeres nők sorozatban írtam.

“Amit viselsz, az mutat be téged a világnak, különösen fontos ez napjainkban, amikor az emberi kapcsolatok ilyen gyorsak. A divat egy azonnali nyelv” – mondta a 67 éves Miuccia Prada

Nők, akik a divatot irányították

Napjainkban Miuccia Pradán, Coco Chanelen vagy legnagyobb riválisán, Elsa Schiaparellin kívül kevés női tervezőt részesítenek méltó elismerésben, pedig volt olyan időszak a XX. században, amikor a nők uralták a divatot. Idézzük fel őket!

Lady Duff-Gordon

Lady Duff-Gordon a 19-20. század meghatározó, nemzetközi elismertségre szert tevő divattervezője volt, aki nemcsak csinos, a korszellemhez tökéletesen alkalmazkodó ruhakölteményeivel és hangulatos divatbemutatóival, hanem a remek marketingstratégiájával is felhívta magára a figyelmet. 

Már gyermekként megszerette a divatot

A Lucile márkanév alatt alkotó Lucy Christiana Sutherland Londonban született 1863-ban, testvére a későbbi regényíró, Elinor Glyn volt. Lucy a családi festményeket tanulmányozva tett szert a divat iránti rajongására, megfigyeléseit pedig a gyakorlatba is átültette, amikor előbb a babáinak, majd magának és a húgának varrt ruhákat. 

1884-ben feleségül ment James Stuart Wallace-hoz, akitől egy gyermeke is született, Esme. A férfiról hamar kiderült, hogy az alkohol rabja és hűtlen, így a nő is különböző afférokban keresett vigaszt, mígnem az 1890-es évek elején elváltak. Hogy bevételre tegyen szert, Lucy ruhakészítőként kezdett dolgozni otthonról. 1893-ban egy kis boltocskát is nyitott, a következő években pedig mind nagyobb üzlethelyiségekbe költözött. 1900-ban férjhez ment egy skót nemeshez, Sir Cosmo Duff-Gordonhoz.

Híres volt az innovációiról

A Lucile néven futó márka sikeres lett, vásárlói közé az arisztokrácia és a színház vagyonos tagjai tartoztak. A nő 1910 és 1915 között szalonokat nyitott New Yorkban, Párizsban és Chicagóban, ami ritkaságszámba ment a korban. A cég leginkább a fehérneműkről, az előkelő pongyolákról és estélyikről volt híres, de egyszerű, remek szabású hétköznapi viseletet is kínáltak. 

A tervező testvére, Elinor Glyn, Lucile-ruhában.

Lucy Duff-Gordon munkásságához kapcsolják az első professzionális modellek, manökenek megjelenését, valamint az első divatbemutatók rendezését is. Ezek alaposan megkomponált események voltak, kizárólag meghívott vendégek számára, színpaddal, függönyökkel, hangulatvilágítással és ajándékokkal, a zenéről zenekar gondoskodott.

A Lucile divatház ruháit az irodalmon, a történelmen és a mindennapi igényeken túl a megrendelők személyisége is inspirálta. Lucy el is nevezte a kreációkat, így született az „Add nekem a szíved” vagy a „Boldogság ruhája”. A színekhez hangulatokat, érzéseket társított. Színházi kosztümöket is készítettek. Ahogy nőtt az igény a termékeikre, egyre több tervezőt foglalkoztattak. Memoárjában Lucy be is ismeri, hogy a New York-i sikereit nagyrészt nekik köszönheti. 

Előadóművészek a Lucile divatház tervezte kosztümökben.

A korban szintén szokatlan módon Lady Duff-Gordon divatmagazinokban is reklámozta a céget, rendszeres rovattal jelentkezett például a Harper’s Bazaarban, és írásait közölte a Vogue is. 

A Lucile az 1920-as években lényegében csődbe ment, mert az amerikai sajtó felkapta a tényt, miszerint a ruhák nagy részét nem is Lucy tervezi, hiába az ő neve alatt futnak. Privát ügyfeleknek később is alkotott, illetve divatújságírói tevékenységét is folytatta. 1935-ben hunyt el, mellrákban, amit tüdőgyulladás súlyosbított. 

Madeleine Chéruit

Madame ChéruitPaul Heleu

Madeleine Chéruit-et, lehet, hogy nem lehet egy lapon említeni Coco Chanellel vagy Elsa Schiaparellivel, de tény, hogy ő taposta ki az utat az első női divattervező-generációnak. Chéruit a Raudnitz & Cie Couture szalonjában dolgozott az 1880as években, de tehetsége annyira rendkívüli volt, hogy 1905-ben saját nevén átvette a szalont és több mint 100 embert foglalkoztatott, ezzel a húzással ő lett az első nő, aki alá egy francia divatház irányítása tartozott. Ő segített beindítani a karrierjét többek között Paul Poiretnek is azáltal, hogy támogatta terveit és beajánlotta őt a Vogue-nak. Madeleine Chéruit 1935-ben halt meg.

Ő vezeti a divat szakaszt az 1900-as Világkiállításon. 

Az első női couture tervezőként tartják számon, XVIII. századi ihletésű
prémmel vagy csipkével díszített pasztell estélyi ruháival és személyre szabott hétköznapi ruháival vált ismertté Párizsban, az első nő volt, aki modelleket küldött az operába és rendezvényekre, hogy a nyilvánosság előtt is bemutassa kollekcióját. Modern és innovatív formatervezési ötletei miatt gyakran működött együtt olyan illusztrátorokkal és építészekkel, mint Leon Bakst, George Barbier vagy Robert Mallet-Stevens, de szívesen dekorált lakásokat és készített színpadi jelmezeket is. Jeanne Paquin 1920-ban vonult vissza a divatházából, az igazgatást Henri Joire-ra, a művészeti irányítást Madeleine Wallisra bízta.

Remélem tetszett!

Két hét múlva újra jelentkezem!

Szép napot!

Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük