A divat története, 20 század III.

A 80-as évek

Farmer

 A ’80-as évek egyik favoritjának számított a farmer. Farmer farmerral. A farmerdzsekit a zakóhoz hasonlóan könyökig feltűrve kellett hordani, farmering nadrágba tűrve, merészebb nők esetén mell alatt megkötve, extra rövidnadrággal hordva.

A répaszárú vagy egyenes szárú farmer fénykorát élte, és a szakadt farmer is igencsak népszerű volt.

 Cicanadrág

A famrernadrág mellett a másik nagy slágernek a cicanadrág számított, mely lehetett bokáig vagy térdig érő is akár. A klasszikus fekete mellett mindenféle színben kapható volt. A térd alá érő változatát gyakran hordák egyszerű miniszoknyával, vagy fodros balettszoknyával.

A szoknyákat tekintve népszerű volt a mini, illetve a csőruha. Mind a szoknyák, mind a nadrágok esetében a derékban végződő fazon   volt a divat.

Cipő

A cipők terén elsősorban a kényelem volt a szempont, ezért a lapostalpú, vagy minimális sarokkal rendelkező lábbelik részesültek előnyben. A hegyesorrú balerina cipőket, félcipőket, edzőcipőket, csizmákat nadrághoz, szoknyához egyarán lehetett hordani.

Aki mégis a magasabb sarok mellett tette le a voksát, azoknak is volt miből választani, hisz a zárt körömcipő mellett az elöl nyitott szandálszerűség is megtalálható volt a boltok polcain, nem is beszélve a bokacsizmáról.

Azt, hogy melyik cipő milyen ruhához illik nem nagyon vették figyelembe, és akár a körömcipőt is fel lehetett venni zoknival, vagy a bakancsot szoknyával. 😀

A hálós még mindig divat, immár atléta formában is. 🙁


És megint juj! 😀

az XXL-es öltöny és a rózsaszín susogós melegítő!

Ha belegondolok, hogy én is hordtam hasonló ruhákat! Nekem barackvirágszín melegítőm volt. 😀 Húúú!

Azért nem kell úgy elképzelni a ’80-as éveket, hogy mindenki ilyen cuccokban rohangált az utcán, hisz az átlagemberek ruházkodása mindig visszafogottabb volt, mint a sztároké. 

Azok a csodálatos ’90-es évek

A kilencvenes években a divatban két fő irányzat bontakozott ki: az egyik a kifutóké, ami kicsit komor volt, kicsit mélabús, belga és japán hatásokkal, XXL-es méretekkel.

És ott volt az utca divatja, ami művészi gondolatokat és irányzatokat ötvözött. Ez volt a grunge.

És ne feledjük az utca kultúráját, a hiphopot, a deszkásokat, a graffitizőket, a sportos öltözéket.

Répanadrág, válltömés, bakancs babydoll-lal és persze kerek lencséjű szemüveg, kócos fürtök és cuminyaklánc, klumpák és holdjárók, színes farmerek, hawaii mintás ingek, méretes fülbevalók . A ’90-es évek divatja összefoglalva.

De divatos volt az is, aki felkapott egy pólót, farmert és egy kényelmes edzőcipőt. A természetesség a ruhák, a hajviselet és a smink terén is.

Na, ez a nekem való divat! 🙂

Akadtak azért paradicsommadarak jócskán. Nekik pedig Versace adhatott ihletet.

Ezzel lezártam a 20. századot és a divat története sorozatomat. Jó hosszúra nyúlt, de azért remélem tetszett!

Szép napot!

Ildikó

A divat története, 20. század II.

Sziasztok!

Úgy döntöttem, úgy rövidítek, hogy inkább beszéljenek helyettem a képek. 🙂

A 60-as 70-es évek divatja már némely korosztálynak ismerős. Pláne, mert hozzánk kicsit később jutottak el a divat trendek.

A legendás 60-as évek

Az 1960 a szexuális forradalom ideje.

Le smoking, avagy nők nadrágkosztümben

A női nadrágkosztüm fogalmát 1966-ban Yves Saint Laurent hozta be a köztudatba, ekkor mutatta be ugyanis a “Le Smoking” nevű kollekcióját. A tervező nagy úttörőnek számított a korszakban kibontakozó uniszex öltözködésben.

Nadrág modellek

A lódenkabát.

A leopárdminta se egy új keletű dolog, már az akkori hírességek is előszeretettel viselték ezt magukon.

A 60-as hippi korszak. A stílusok keverékei, a ruházat szándékos hanyagsága, az etnikai orientáció, a kézzel készített ékszerekkel jellemzik.

Kiegészítők: kézitáskák, szemüvegek, ékszerek.

Az 60 korszak kézitáskák kiegészítik a női megjelenést, gyakran merev alakban.

A világos színű műanyag díszek divatba kerülnek és az elmaradhatatlan
stílusos szemüvegek.

A 70-es évek

Az öltözködés inkább extrém volt, mint kifinomult ízlésvilágot tükröző. 

  • karcsúsított öltönyök
  • trapéznadrág
  • hosszú haj
  • vastag pajesz
  • hatalmas szemüvegek
  • válltömés

Divat a magasított derék fazon és a trapéznadrág.

Nadrágok

Kezeslábas

Férfiaknak, nőknek egyaránt készült trapézszárral súlyosbítva. Mindennapokra és esti bulikhoz. Valljuk be nem volt egy praktikus viselet. 😀

Szűk sortok, férfiaknak is

Tyűha! Hol van már a tizenkilencedik század ruhatára. Pedig alig telt el pár évtized.

 Zakó és garbó kombó férfiaknál.

17. Hálós trikó

Rövidujjú verzióban:

Ettől anno is a hideg rázott. 😀

A nőies fazonok is jellemzőek voltak erre az időszakra. A ruhák általában derékban szűkítettek, vagy övvel díszítettek. A ballonkabátok között is a derékban megkötős fazonok viszik a prímet.

Divattá váló sport

Sokan emlékeznek a 80-as évek fitnesz királynőjeként is híressé vált Jane Fondára, aki imádta a színes tornadresszeket.

Ez az időszak alapozta meg a ma is ismert nagy sportmárkák (Nike, Adidas, Reebok) népszerűségét.

Zakó

A férfiak előszerettel hordtak zakót, amit szigorúan vissza kellett tűrni könyékig, lehetőleg úgy, hogy annak a belső mintázata látszódjon.

Haspóló

A haspóló szintén megjelent a férfiak körében is, de azért a mindenféle színes motívumokat ábrázoló póló népszerűbb volt, amit a trend szabályai szerint nadrágba tűrve kellett hordani.

A bőrdzseki a fiúk és lányok körében egyaránt hódított.

Ahogy David Hasselhoff is. 😀

Most ennyi. Következő részben lezárom a 20. századot, a 80, 90-es évek divatjával.

Jó böngészést és szép napot!

Ildikó

A divat története, 20. század

Sziasztok!

A divat a 20. században őrült tempóban változott, így bármennyire is rövidítem, ezt csak több részben tudom átadni Nektek. 

1910

Egyenes szabás és pumps.

1910. után a már említett Paul Poiret-nek köszönhetően a nők levették a fűzőt. Megjelentek a légies anyagok és az egyenes szabású ruhák, illetve a V alakú és kerek nyakkivágás.

A kalapok hódítottak, nagy méretűek és gazdagon díszítettek voltak, a szoknyák rövidültek, ezért a cipők is előtérbe kerültek.

A félszárú cipőt fokozatosan kiszorította a kiszabott félcipőa pumps, amely hegyes formájú, félmagas, karcsú sarkú, gyakran rüsztpánttal ellátott lábbeli volt.

A fiús, fiatalos ’20-as évek

Az erős független nők, fiús testalkattal és fiús frizurával, akik a fiatalságot hirdették. Élükön Coco Chanel-lel.

Bővülő szabásvonalak

Az 1920-as évek eljövetelével a bő szabásvonalú, egyrészes ruhák hódítottak, alacsony derékkal és a tunika szerű felsőrésszel, amelyek nem engedték láttatni a nő alakját. A ruha alatt pedig mídert hordtak, a mell leszorítása érdekében.

A kiegészítők.

Divatba jöttek a hajpántok és a cloche kalapok. A burát és a harang formájú fejfedőket féloldalt az arcukba húzták. Az apró táskákat hónalj alatt hordták. A turbán és a napernyő is az öltözködés alap darabjaivá váltak.

A cipők rendkívül nagy hangsúlyt kaptak. A félmagas sarkú cipők voltak a legdivatosabbak, de a hárem papucsoknak is nagy rajongó tábora volt. A különleges cipők a világos anyagok és a csillogóra festett bőr segítségével jöttek létre.

Tehát a ’20-as évek a sima vonalú ruhákkal, rojtos estélyikkel és a nők emancipációjával köszöntött be. 🙂

30-as évek

Nadrágot a nőnek!

A 30-as években egy európai nő diktálta a divatot Hollywoodnak is. A nőiesség megtestesítője, Marlene Diertich bevezette a nadrágot a nők ruhatárába. Marlene még a férfias darabokban is rendkívül nőies volt.

40-50 és a 60-as évek eleje.

Botrányos bikini bevetésen

1946. július 5-én Louis Reard tervező alig talált olyan modellt, akin bemutathatta volna forradalmi találmányát, a bikinit. Elsőként Micheline Bernardini sztriptíztáncosnő vette fel a falatnyi fürdőruhát, amelyet az amerikai atomkísérletek helyszínéről, Bikini-atollról nevezett el a tervező. Ekkor még botrányosnak tartották ezt a ruhadarabot, hírnevet végül 1957-ben szerzett, Brigitte Bardot (a képen) tette széles körben népszerűvé.

New look, a kortalan elegancia szinonimája

A II. világháborút háború utáni években, egészen pontosan 1947 tavaszán mutatta be első kollekcióját Christian Dior, melyet az amerikai Vogue szerkesztője New Looknak (a képen) nevezett el.

Tűsarok és nejlonharisnya
A háború után új találmány hódított, egy áttetsző anyag, amely olykor még fizetőeszközként is szolgált: a nejlon. A belőle készült vékony harisnya testszínű és áttetsző volt. A hátul futó, hosszanti varrás kiemelte a nők kecses lábformáját, főként a New Look-hoz illő tűsarkú cipővel.

Chanel

A 20. század egyik legnagyobb divatikonja Coco Chanel volt, aki ruháit a dolgozó nőknek készítette, ezért a kényelmes, praktikus darabokat preferálta. Első sikerét egy egyszerű szalmakalap hozta, és neki köszönhetjük a bizsukat, gyöngy nyakláncokat, és persze a legendás Chanel N°5 parfümöt is.

Chanel ötlete nyomán született meg a mára alapdarabnak számító „little black dress”, azaz a kis fekete ruha, amely minden alkalomra tökéletes eleganciát kölcsönöz viselőjének.

Polgárpukkasztó miniszoknya

A miniszoknya története 1955-ben indult: Mary Quant angol tervező London elit negyedének kezdte árulni ezt a kezdetben felháborodást keltő, rövid ruhadarabot. Akkor vált népszerűvé, amikor a ma már divatikonnak számító szupermodell, Twiggy elkezdte hordani.

A minivel karöltve a meztelenséget sugalló, testszínű nejlonharisnya és a hosszú szárú, gyakran élénk színű csizmák is népszerűek lettek.

Mary Quant és a modelljei

Farmer, az örök klasszikus

A farmert az 1950-es évektől már sokszor hordták tiltakozásképpen a fajüldözés, a szegények és gazdagok közti különbségtétel ellen.

Később a rock and roll szimbólumává vált, részben Elvis Presley-nek is köszönhetően.

A nők már a 60-as évek elején is szívesen választották maguknak, ahogyan például a képen látható Marilyn Monroe is.

Magyarországon a 70-es évek végén kezdtek farmert gyártani. A Trapper farmert. 😀

Hát most ennyi fért bele. 🙂 A hátra levő évtizedek anyagával még birkózom, hogy elfogadható méretű legyen. 😀

További szép napot!

Ildikó

A divat története X

Sziasztok!

Ahogy állítottam össze a cikket, rá kellett jönnöm ez sem kevésbé érdekes korszak, mint az előző. 🙂

Női viseletek:

A XIX.század közepének divatját ismét Párizs határozta meg. Eugénia császárné élen járt az újabb és újabb kreációk viselésében. Európa nemes asszonyai pedig örömmel követték a friss trendeket. A pompát és ragyogást kedvelő 1850-70 közötti divatirányzatot – mivel külsőségeiben nagyon hasonlított a rokokóhoz, második rokokó korszaknak is szokás nevezni. (A fenti képen: Franz Xaver Winterhalter:Eugénia császárné hölgyek körében,1855.

A hölgyek finom len anyagú alsóingére, szoros fűző került.
A fűzőre egy harang alakú abroncsot, krinolint kötöttek, ami kitartotta a szoknyát.

Alsóneműként térdnadrágot viseltek, amit még egy pár térdharisnya egészített ki.

A krinolin formája eleinte harang formájú volt, majd az 1860-as évek közepe tájékán a felső, deréknál körbefutó drótvázakat kivették, így a szoknya esése alulra terebélyesedővé vált. Az évtized végére pedig –Eugénia császárné „divatdiktátornak” köszönhetően a krinolin vesztett bőségéből, karcsúvá vált és a hangsúly a szoknya hátsó részére került. A turnűr és a fardagály ismét népszerű lett. A nők hatalmas fenékpárnákat viseltek, erre redőzték rá a több rétegű szoknyát.

Erről a divatról írta 1877-ben a Magyar Bazár: “Amíg valaki járni tud, addig nincs elegánsan öltözve.”

A természetes mozgást már-már ellehetetlenítő ruháknak köszönhetően, a nők fegyelmezettek és szemérmesek voltak. 🙂

Hűvösebb időben zárt fazonú, hosszú ujjú ruhákat hordtak. Kabátot, pelerint, bolerót, a krinolin méretéhez szabályozható un. zuávkát vettek fel.

Mire egy hölgy minden ruhadarabot magára vett mondjuk egy délutáni sétához, több kilót cipelhetett. 

Bálok

Az ujjatlan, mélyen kivágott, uszályos báli ruhák voltak egy nő ruhatárának legszebb darabjai. És persze a legköltségesebbek is, ráadásul nem illett kétszer ugyanazt a ruhát viselni, vagy legalábbis a virág, vagy ékköves díszítését ki kellett cserélni rajta.

A farsangi jelmezbál volt a legszabadabb, itt akár még a lábukat is megmutathatták a hölgyek, ha a maskara azt kívánta.

A kiegészítők

A ruha kiegészítői nemcsak a gyöngy és nemesfém ékszerek, legyezők voltak.

 Az utcai viselethez hozzátartozott a napernyő, kesztyű és a kalap is.

A hatalmas frizurákat felváltotta a monumentális kalapok garmadája, amelyeket különböző alkalmakkor illett viselni.

Ezekkel szemben a színházigazgatóknak például intézkedéseket is kellett hozniuk, hiszen sok néző nem látott a hölgyek fejfedőitől.

A szabályozás miatt dobtak piacra 1885-ban az olyan női kalapokat, amelyek a férfiakéhoz hasonlóan könnyen össze nyomhatók voltak, így a nők az előadás alatt kényelmesen az ölükben tarthattak.

De a díszes kalapmániának madarak is áldozatuk estek. 1886-ban egy angol hölgy megalapította a Madár-szövetséget, ami a divat miatt kihalás szélére került madarakat védte.

Fontosak voltak még a napernyők és esernyők, és a különféle fűzők – legalább 10 darab. Kellett egy könnyebb fűző reggelre, legalább három, nappalra és estére is többféle, ami megegyezett a ruha színével.

Aztán a sportosabb hölgyeknek kellett halcsont nélküli puha, esetleg szarvasbőrből készült darab a sportoláshoz vagy utazáshoz.

Érdekes, hogy a cipővel volt a legkevesebb gond: általában mindig megfelelt az egyszerű, sötét színű, bőrből, textilből készült alacsony sarkú félcipő, bokacipő, magas szárú lábbeli, az évszaknak megfelelően, otthon papucsot is viseltek.

 Csak a báli vagy estélyi ruhához kellett egy-egy díszített, kivágott topánka.

A képen: a Damen Zeitung 1861-es számának egy lapja.

Etikett

Szigorúan szabályozták a 19. században a nők öltözködését. Nem volt mindegy, mit vesznek fel korzózáshoz, vizithez, operába vagy bálba. 

Vizit ruha

Férfi viselet

A férfidivat egyszerűsödött. Előtérbe kerültek a sötét színű, egyszerűbb szabású öltözeteknek.

A kemény galléros fehér inghez hosszú, egyenes szárú nadrágot viseltek. Az ing felett mellényt hordtak, és megjelent a ruhatárukban a praktikus zakó, mely gyakran más színű volt, mint a nadrág.

Kabátjaik gallérja és esetenként az ujja, atlasz- vagy prémborítást kapott. Lábukon sötét színű, lapos sarkú, bőrből készült fél- vagy bokacipőt viseltek,

A képen: Divatkép 1862-ből. V&A Museum, London

Egy elegáns úr a bálban a fehér inghez fekete frakkot viselt fekete nadrággal.

A ruházat kötelező kiegészítője volt a cilinder, de már divatba jött ekkorra az alacsonyabb keménykalap is.

 A polgárság az angolok öltözködési mintáját követte, ahol az irányító George Bryan Brummel volt, akit ma már csak a dandy-k, azaz ficsúrok királyaként emlegetnek. George Bryan Brummelről úgy hírlett, hogy öt órán keresztül öltözködik, és cipőjét pezsgővel fényesíti.

Ahogyan a hölgyeknél az ernyő, úgy volt elengedhetetlen kellék a férfiaknál a sétabot, a lovaglópálca, a zsebóra és az óralánc.

Már csak a XX. század van hátra.

Szép napot kívánok!

Ildikó

A divat története IX

Sziasztok!

A rokokó korának öltözködése.

A rokokó nem más, mint életöröm, a fény, az idilli élet, a gondtalan szórakozás, a luxus kifejeződése.

A rokokó öltözködési stílus Franciaországból ered, XV. Lajos udvarából. A király szeretőjét, Madame de Pompadourt tekinthetjük a rokokó divat első legfontosabb alakjának.

 Akit aztán XVI. Lajos felesége, Mária Antónia – franciául Marie-Antoinette – követett a „divatdiktátori” poszton.


A szabómesterséget annyira megbecsülték a forradalom előtti időkben, hogy egyes ruhaművészek olyan megtiszteltetésben részesültek, mint a vérbeli hercegek.

Egy Rose Bertin nevű kis varrónő igen magasra küzdötte fel magát. Tulajdonképpen ő volt a történelem első „stylistja”, hiszen nemcsak tervezőként, hanem a királyné személyes divat tanácsadójaként is működött.
Rose Bertin ötlete volt a „Saint-Honoré” utcai divatbábok szétküldése, mely szerte vitte a francia divat újdonságait egész Európába.
Divatminiszternek nevezték ki. Marie Antoinette öltözködési mániája neki volt köszönhető.

A balsorsú királynő minden nap más toalettet viselt.
Mindegyikhez más-más cipő is tartozott.

A divatkreátorok nagy öntudata és arroganciája (azelőtt egyszerűen szabónak hívták őket), alighanem a rokokó korból származik.

„A szabók inkább újításokon törik a fejüket, ahelyett, hogy varrnának.” olvashatjuk egy 1714. –ből származó szövegben.


A rokokó viselet minden addig hordott ruhához képest többet láttat, vagy sejtet a női testből.


krinolinszoknya volt a legnépszerűbb, amit széles, kosárszerű alakjáról paniernek is neveztek.

A krinolin feszes felületén selyemszalagokból, csipkéből és főleg művirágokból a szalonok stukkódekorációit utánozták.
Nyilván ez elégítette ki úgy-ahogy a rokokó dámák természet iránti vágyát, mert a finom, magas sarkú selyemcipőkben aligha jártak másutt, mint a paloták parkettjén. 🙂

A század végére erősen lapított formájú a hatalmas abroncsszoknya. Egy nő maga elfoglalt egy egész kerti padot, és a kétszárnyú ajtókon sem tudott, csak oldalazva bemenni.


Miközben a krinolin hol dagad, hol lappad, a ruha dereka megtartja szabását. Fűzőszerű, durva kendervászonnal bevont acéllemezekkel és halcsontokkal merevítik és szorosan összefűzik, mert rendületlenül divat a darázsderék.
A kivágás a mellbimbóig ér.

A nyak és az alsókar is csupasz.

Ezért támadták hevesebben ezt a ruhát az erkölcscsőszök, mint az elődjét, s ezért akadt a kortársak között olyan határozott védőkre. 🙂


A késői rokokó túlkapásai szükségessé tették az olyan ruhadarab megalkotását, ami bármikor hordható, így keletkezett egy könnyű háziruha vagy pongyola, a neglizsé.
A budoárok pikáns átlátszó és sokat sejtető viselete, melynek nem kevésbé pikáns változatai idővel utcai ruhák formájában is megjelentek.


Ismét kesztyűt hordanak hozzá, ami hosszú, és selyemből, vagy bőrből készült.

A legyező elengedhetetlen kelléke egy rokokó dámának.

A kalapcsat a gomb, legyező, öv és óralánc, csak úgy villognak az ékkövektől.

A köznép is ékesíteni kívánta magát, s ez megteremtette az utánzott ékszerek divatját, Similior (stass) néven. A bijoutier –faussétier készítette mindezeket.

Szóval ekkor születtek a bizsuk? Én azt hittem ez modernebb találmány. 🙂

Hajviselet

A rokokó öltözethez szorosan hozzátartozik a hajviselet és az arc kikészítése. Az erős sminket szürke vagy fehér hajpor, illetve paróka kíséri. A korszak első felében még viszonylag kisméretű a haj, loknis megoldású, a hölgyek csipkefőkötőt vagy ugyancsak csipkéből, illetve virágokból, tollból készült fejdíszt viselnek felette.

Később a hajat drótváz és párnák segítségével magasra tornyozzák, púderezik, majd szalagokkal, gyöngysorokkal díszítik. Marie-Antoinette színes tollakat is rakatott a hajába.

A haj magassága az arc három-négyszeresét is elérte, vagy akár ennél is lehetett magasabb, olyannyira, hogy egy segédnek hosszú villával kellett alátámasztania.

Remélem tetszett! Következik a XIX. század

Szép napokat!

Ildikó

A divat története VIII.

Sziasztok!

Még egy kicsit kalandoznék, mielőtt folytatom a divat korszakonkénti alakulását.

Kalandozzunk a ruha alatt.😊

A fehérnemű története

A fehérnemű angol megnevezése (linguire), egy régi francia (linge) szóból ered melynek jelentése lenvászon, és egészen az 1850-es évekig csupán a megbotránkoztató alsóneműk megnevezésére használták.

A ma leginkább szexi jelzővel illetett fehérnemű nem volt csábítónak nevezhető kétszáz, de még hetven évvel ezelőtt sem. 🙂

Vegyük sorba:

Bugyi

Bizony, a férfi privilégiumnak tekintett alsó igen sokáig nem került be a női ruhatárba, de azért van rá történelmi adat, hogy az ókorban a római nők viselték. Sporthoz biztosan, ahogy a szicíliai Piazza Armerinában talált híres, 4. századi mozaikon látható „bikinis lányok” bizonyítják. Aztán hosszú szünet.

 Ha a középkori Európában keresgélünk, látjuk, az alsónadrág szigorúan férfi ruhadarab. Nem volt mindegy, hogy ki viseli a nadrágot (hogy egy ma is sok nyelvben ismert mondást idézzek).

A rengeteg alsószoknya alá fölösleges lett volna még egy ruhadarab, ráadásul a mellékhelyiségben is megkönnyítette a dolgot, hogy nem kellett az anyagrengeteg mellett még ezzel is vesződni. Az alsószoknyák rengetege pedig felfogta a különböző testnedveket is.

A nők akkor érezték először szükségét a bugyinak, amikor megjelent a merevített szoknyarész, azaz a krinolin, a 15. században. A kezdetek kezdetén térdig érő, fodros-bodros, bő alsónadrágot viseltek, amely középen nyitott volt, hogy a mellékhelyiség használata továbbra se okozzon fennakadást a napi rutinban.

Spanyolországban bukkant fel, történészek szerint a mór viselet hatására. Innen kerülhetett aztán tovább a 16. században Európa más részeire.

  • Apró érdekesség: II. (Őrült) Johanna kasztíliai királynő is hordott bugyit, neki volt egy fehér szőrmével bélelt bugyija is. (Nem emiatt nevezték őrültnek. 😊)
  • Leginkább olasz arisztokrata nők hordták, calze néven az új fehérneműt.
  • Medici Katalin királyné Franciaországban próbálta terjeszteni ezt a viseletet, nem sok sikerrel.
  • A következő híres bugyiviselő megint egy Medici nő: Medici Mária. Számára a feljegyzések szerint sok bugyogó készült, de ez már a 17. század közepe.

Azért még a 18.században sem volt erős trend a viselete, és nemcsak a megkérdőjelezhetetlen férfiúi előjog miatt, hanem mert az orvosok a nők számára egészségtelennek tartották a zárt alsónemű viselését. Téli hidegben azért nem volt tilos. 🙂

A bugyit viselése valójában csak a 19. században lett trendi, de akkor aztán nem spóroltak a felhasznált anyaggal.

Kb. 1820-ra a derékon összefogott, a lábak között nyitott, külön szárakból álló pantalette elfogadott lett. Különösen a natúr, majdnem testszínű változat volt népszerű, mert nem villant ki feltűnően a vékony ruha alól.

És elkezdődött az erkölcsök felett erősen őrködő viktoriánus korszak is. Mindebből logikusan következik, hogy a bugyi villámgyorsan az „erkölcsös nő” ruhatárának alapdarabja lett.

  • Maga Viktória királynő is hordott természetesen bugyit és mivel (a fiatal korát leszámítva) elég kövér volt, nem kisméretűt. Egyszerű, de finom lenvászon darabjai voltak, amelyek személyesen neki készültek: monogramja és egy korona volt a derékpántra hímezve.

Az eleinte spártaian egyszerű kinézetű, térd alá érő, terjedelmes fehérnemű az 1860-as évekre már gyakran a szárak végén hímzéses díszítéssel és fodrokkal vagy csipkével büszkélkedhetett.

A forradalmi újítás az 1870-es évek második felében következett be: ekkortól a legtöbb bugyit középen teljesen összevarrták.

A már teljesen elfogadott bugyi főleg selyemből, vászonból, és téli használatra flanelből készült. Szorgalmasan hordták a nők, de nyilvánosan, társaságban beszélni egyáltalán nem illett róla.

Komoly változást a 20. század eleje hozott, az 1920-as évek, amikor a fiús kinézetű nők jöttek divatba, akik kényelmes, egyszerűbb szabású ruhákat viseltek. Ahogy rövidebb ruhájuk, úgy fehérneműjük is dicséretes takarékosságot mutatott anyagfelhasználás terén, így a bugyi is sokkal kisebb, vékonyabb anyagú, és testhezállóbb lett. Azért ne tangára gondoljunk, inkább egy mai miniszoknyára emlékeztetett.

Alsónadrágocska 1926-ból

Innentől már modern fehérneműről beszélhetünk, olyanról, ami már nekünk sem teljesen idegen. Bár a szabás és a nagyság változott időről időre, az óriás bugyogó többé nem tért vissza.

A nyolcvanas években jelent meg az egyik legprovokatívabb fehérnemű, a tanga, amelynek nem volt divattörténeti előzménye. Az afrikai, dél-ázsiai és amerikai természeti népek viselete.

Melltartó

A klasszikus kosaras melltartó elődje a fűző volt. Erről már írtam az előző cikkben.

A melltartó akkor került a képbe, amikor a fűző eltűnt

A női test felszabadításáért folyó mozgalomban élen járt Paul Poiret, aki reformruhákat tervezett. Ezek alá már nem viseltek klasszikus, a testet elnyomorító fűzőt, hanem megjelentek a reformfűzők, amely tulajdonképpen az első melltartók voltak.

A mellkultusznak azonban az 1910-es években még semmi nyoma. Az akkori melltartók egyetlen célja, hogy a fűző tartásához hozzászokott nők továbbra se érezzék teljesen csupasznak magukat.

A melltartó az 1920-as években inkább leszorította a mellet, mint kiemelte.

Melltartó-szerű fehérnemű 1804-ből és fűző az 1820-as évekből.
Hatalmas változás: fehérnemű 1910-ből és 1917-ből.

Az igazi melltartóőrület 1913-ban tört ki, amikor egy fiatal amerikai nő, Marie Phelps Jacob állítólag egy bálra készülődött, és el akarta rejteni a fűző kiálló csontjait, ezért kézzel több ruhadarabot össze varrt. Az eredmény hasonlított a mai melltartókra, és nem csoda, hogy sikeres lett vele, így egy év múlva szabadalmaztatta a találmányát.

1889-ben Herminie Cadolle francia szabadalmat kapott arra, hogy okosan két részre osztotta a fűzőt, és négy évvel később egy cseh gyökerekkel rendelkező amerikai nő, Marie Tucek nyerte el a szabadalmat. Abban az időben azonban a melltartó felfedezése nem terjedt el a piacon.

A valódi melltartók csupán a 20. század elején jelentek meg, az 1930-as években.

Ezek természetes látványt és természetes formájú melleket eredményeztek.

A nők ekkoriban már szép, ám könnyű és praktikus fehérneműket akartak, melyek fel- és levételéhez már nem volt szükség szobalányok segítségére.

Melltartó az 1920-as évekből

Az első push-up melltartók

A melltartó történetének következő mérföldköve egy férfi nevéhez fűzödik. 1943-ban a milliomos és rendező Howard Hughes tervezett egy push-up melltartót Jane Russell színésznőnek Frederick Mellinger állította elő az első szivacsos melltartót, majd egy évvel később az igazi push-up melltartót.

Melltartók (balról jobbra): 1930-as évek vége, 1940-es évek vége, 1950-es évek

 A kilencvenes évek másik nagy „találmánya” a wonderbra volt. 1992-ben berobban a Gossard divatcég Ultrabra melltartója, amely újra divatba hozza a dekoltázst. Erre válaszként egy másik cég, a Playtex saját Wonderbrajával jelent meg, amely minden idők egyik legerősebb reklámkampánya (és Eva Herzigova) segítségével hitette el a nőkkel, hogy a mellek csak push-up melltartóban lesznek tökéletesek. Míg korábban felöltözve kellett gyönyörűnek lenni, addig a 80-as, 90-es években egyre kevesebb ruhában kellett ugyanezt a hatást elérni, sőt!

Kombiné

A 20-as években a vállpántos selyemtrikó és a finom, lágy esésű nadrágocska keresztezéséből megszületett a combinaison nevű fehérnemű. A finoman megmunkált, csipkés selyemcsodák nem látszottak át az akkor divatos ruhák alól.

Nem kellett külön alsóinget és bugyogót felölteni, mert a kettőt egybedolgozták. Ezt akkoriban kifinomult, izgató és egzotikus fehérneműnek tartották

Az 1920-as évekből

 Harisnya

A szexi, csipkés tetejű harisnya is a csábítani készülő nő ruhatárának alapdarabja, nem igaz?

A mai értelemben vett harisnya elődje térd fölött masnival megkötött ruhanemű volt.

A masnin kívül azért fantáziadúsabb díszítések is előfordultak a divattörténet során: az 1830-as években gyönyörű, bokán és lábfejen hímzett darabok ékesítették a nők lábait, amelyek ráadásul ki is látszottak a viszonylag rövid (értsd: bokát verdeső) szoknya alól! Történt ez annak ellenére, hogy a nőideál akkoriban a szende nő volt, a kacérkodás szóba sem jött.

Meseszép harisnyák az 1830-as évekből (balról az 1.), 1864-ból és 1865-ből

A húszas évek a harisnya forradalma is volt, ekkor terjedtek el a maihoz hasonló vékony harisnyák, a legszebb darabok selyemből készültek.

Hú ez kicsit hosszúra sikerült, (én próbálom rövidíteni 🙁 )de azért remélem elolvassátok és érdekesnek találjátok.

Szép napot!

Ildikó

A divat története VII.

Sziasztok!

Jöjjön a folytatás!

  • A XVII. században a divat központja áthelyeződött Franciaországba.

A franciák alkotó módon továbbfejlesztették a spanyol viseletet. Egyedibbé és pompásabbá változtatták, drágakövekkel ékesítették.

  • A XVII. században a főurak között divatba jött a hálóing, de fehérnemű viselete csak a XVIII. században terjedt el széleskörűen.

Attól kezdve érezhetően kevesebb lett a bőrbetegség.

A következő részben a fehérneműk alakulásáról írok majd. 🙂

  • Ferenc uralkodása alatt megjelenik a merevített alsószoknya, mely különböző formáiban három évszázadon keresztül divatos lesz. Ez egy vastag, keményített vászonszoknya, melynek alját fűzfavesszők merevítik, így szélesítik a szoknya alsó részét.
  • Fontos volt, hogy a ruhák alá a hölgyek mindig a fűzőt viseljenek, mely hosszú v-alakot eredményezett a felsőtesten.

 Bár a női alak formálása nem a reneszánsz fűzőkkel kezdődött. /A női test elfűzése, abroncsokkal való alakítása évszázados hagyomány, mely csak a XX. század beköszöntével szelídült. /

Most mégis itt szeretnék megemlékezni ennek a kornak a durva alakformáló hagyományairól.

Fűzők, abroncsok, turnűrök……

A kívánatos női alak minden korban az éppen aktuális divatnak megfelelően alakult: a spanyol reneszánszban, a XVI. század második felében például a fejhangsúlyos alak volt a menő, ennek érdekében burjánzó nyakfodrokat viseltek a (kiváltságos) nők, a vékonyra elfűzött derék alatt pedig széles, abroncsos szoknyát, vertugadin-t hordtak. Az abroncson kívül párnákkal tömték ki a feneküket a tehetős asszonyok.

Ha már a hasszorító bugyit is kényelmetlennek érzed, gondoljon bele, mit éltek át az akkori nők a legalább 5 kilós, terebélyes ruhákban.

Divat = rang

A divatért persze meg kellett szenvedi – ahogy azért is, hogy az alattvalóktól megkülönböztessen az öltözék.

Aki megteheti, hogy olyan ruhákat hordjon, amikben meg sem tud mozdulni, biztos nem dolgozik, tehát nemes.

Természetesen az alsóbb néprétegek igyekeztek követni a divatot, és hordtak fűzőt, de nem húzták olyan szorosra, mint az ájulásra hajlamos nemes hölgyek. Szoknyájuk is csak annyira volt terebélyes, amennyire pénzük és munkájuk engedte.

Öltözés 1750 körül 

Az előkelő asszonyok szoknyájának mérete a XVII. században egyre csak nőtt, az 1700-as évek rokokó fűzői és szoknyái egyre valószerűtlenebb alakot kölcsönöztek viselőiknek. Mária Antónia francia királyné (1755-1793) volt az első divatkirálynő, aki évente újított a trendeken, az ő idejében oldalirányba terebélyesedtek a szoknyák.

A szoknyákat „panier”, azaz kosár emelte meg oldalt, akár olyan méretűre, hogy a ruha viselője nem fért be egy kitárt ajtón se. Ennek orvoslására találták fel az összecsukható panier-t, mely megkönnyítette a közlekedést.


Az óriási szoknyákkal párhuzamosan természetesen fűzőt is hordtak a nők.

Ha valaki nem viselt fűzőt, szinte erkölcstelennek számított. A hölgyek még éjszaka is befűzve aludtak.

A derék elfűzésére egész kiskoruktól trenírozták a gyerekeket, ekkoriban nem volt szempont a kényelem, vagy praktikum, az meg főleg nem, hogy a gyerek felszabadultan tudjon rohangálni, játszani. 😀

Pár év lazítás

A váltást a francia forradalom hozza meg és Rousseau, akinek gyermeknevelési filozófiája egy időre megszabadította a kislányokat a felnőttruháktól. A forradalom az uralkodóosztály bukásával egy időre az öltözködési normáikat is zárójelbe tette.

A klasszicizmus és empír idején Madame Récamier diktálta a divatot, akit neglizsében ábrázoltak a legtöbb képen, a derék elszorítása pár évtizedre háttérbe szorult.

De tényleg csak pár évtizedre, mert az 1810-es években a bécsi divat szerint a mell alatt vágott ruha volt a menő, amihez ugye megint csak kellett fűző, a biedermeierrel pedig ismét a darázsderék vált kötelezővé.

A homokóra-sziluett eléréséhez az elfűzött derék mellé ruhaujj-töméseket és széles aljakat vetettek be – abroncs helyett a XIX. században a rengeteg alsószoknyára esküdtek, így a ruhák súlya ismét 5-10 kilóra nőtt. Az 50-es években aztán az alsószoknyákat ismét abroncs váltotta, ez alkalommal krinolin néven.

Korabeli karikatúra.

Terhesen is fűzőben 😀

Az 1870-es években jött egy váltás, a szélesen elterülő aljak helyett a fenékre helyezték a hölgyek a hangsúlyt, turnűrt, azaz fardagályt hordtak. A derékra rögzített lószőrrel kitömött párnára, esetleg félgömb alakú acél- vagy halcsontszerkezetre halmozták fel a kelmét, így készítettek maguknak hamis fart. Ezeket az alakformáló kiegészítőket azonban nem támadták soha annyira, mint a fűzőt.

Az orvosok nem voltak jó véleménnyel a fűzőről, de ehhez a XX. század elejéig várni kellett.

A XIX. század végén erősödött meg annyira a fűzőellenesség, hogy a nők végre elgondolkozhattak viselésén. Addig a világ legtermészetesebb dolga volt állapotosan is fulladásig fűzni a nőket. Az orvosi figyelmeztetések azonban nem lettek volna elegendők ahhoz, hogy a nők megváljanak a fűzőtől: a XX. században terjedő sportosabb életmód és a szecesszió is kellett hozzá.

Az első sikeres, fűző nélküli ruhákat tervező designer az 1910-es évektől elismert, francia Paul Poiret volt.


Paul Poiret feleségének nem kellett fűzőt hordania.

Végre ciki a fűző!

Persze nem egyszerre dobta el a fűzőt mindenki, a 10-es években az újabb sziluettváltás következtében a derékvonal felcsúszott a mell alá és “tubusszerű” alakformálókat kezdtek árusítani, melyeket szívesen hordtak is.

A 20-as években vált cikivé a fűző, amikor a Coco Chanel-féle garçonne stílus terjedt és azt art deco szabásvonalak inkább lapos testet követeltek meg: ekkor a fűző helyett mellet leszorító mellkötőket viseltek a nők.

Mellkötők

A 30-as években újra teret nyertek a kerek formák, nagyjából ekkor jött el a melltartók ideje: 1935 környékétől létezik kosárméretezés, ekkor indul a konfekciógyártás, fűző helyett melltartó és csípőszorító a kötelező alsóruha.

Nagyjából az 50-es évekig, amikor a II. világháború utáni ínséges idők után Christian Dior előáll a New Lookkal, a nőknek végre nem kell férfias ruhákban járnia, mellvédőt hordania, újra eljön a homokóra-alak és a fűzők ideje.

Persze ezek már nem a régi, halcsontos kínzóeszközök, de azért nevezhetjük őket alakformálónak, hisz az a céljuk. A XX. század közepe már igazi aranykor, mely még mindig tart: végre fontos a kényelem, a praktikum, az egészség. Nem kötelező minden nap fűzőben rohangálni, és bár vannak olyan események és olyan ruhák, melyek megkövetelik a strukturális alsónemű felvételét, még a celebnők is megússzák körülbelül havi egy-két gálával – kivéve Kim Kardashiant, aki a homokóraalak nemzetközi nagyköveteként valószínűleg le sem veszi az alakformálót.

A XXI. századi nő koplal, sportol, skinny farmert húz, és ha semmi nem segít, plasztikai sebészhez rohangál, bár ez utóbbi persze, nem feltétlenül nyomorít meg kevésbé, mint egy éjjel-nappal viselt fűző.

Végül egy érdekesség!

Férfi fűző

Kevesen gondolnátok, hogy nem csak a nők, hanem a férfiak is előszeretettel hordták a fűzőt. Míg a hölgyek fűzővel emelték ki alakjukat, a férfiak a tartásuk tökéletesítésére használták. Illetve persze fűző segítségével rejtették el pocakjukat is. A fűző divat minden korban változott, de eltérő fűzőt hordtak különböző alkalmakor is. Már típust vettek fel például lovagláshoz, mint utazáshoz.

Remélem tetszett! 😊

Szép hetet mindenkinek!

Ildikó

A divat története VI.

Sziasztok!

Kicsit kalandozzunk el a korai újkorba, a XV – XVI. században.

 A reneszánsz viselet

A középkor utolsó századaiban Itáliában alakult ki az új stílus, a reneszánsz, azaz az újjászületés.

Az észak-itáliai kereskedővárosok a korabeli divat középpontjává váltak az anyagok széles és színes választékának birtokában.

A már ismert alapanyagok (len, pamut, gyapjú, selyem) mellett megjelentek a vert és varrott csipkék. A ruhákat selyemfonallal, arany és ezüstszállal, drágakövekkel, gyönggyel díszítették.

Az olasz takácsok által szőtt damasztok, brokátok arabeszkes, gránátalmás motívumaikkal határaikon túl is terjesztői lettek az új divatnak, Mátyás királyunk udvarában is.

Korai újkori viselet.

A XV. és a XVI. században a legnagyobb divatdiktátorok az olaszok és a Spanyolok voltak.

Olasz divat

A velencei divathölgyek, hogy magasabbnak és karcsúbbnak fessenek, úgynevezett zoccoliban, magasított sarkú cipőben jártak. Ilyen cipőben természetesen lassabb és nehézkesebb volt a járás, de hova is kellett sietni egy olyan városban, ahol minden a csatornák vizének nyugodt folyásához igazodott!

Később, a XVI. században magas, fa vagy parafa talpú cipő lett divatos a reneszánsz hölgyek körében, az úgynevezett koturnust, amely a merev mozgást biztosítja. Ez a mai teletalpú cipőink őse. 😀

Az asszonyok között egyre többen jártak fejkendő nélkül. Nagyobb figyelmet kezdtek fordítani a fejdíszekre, a diadémokra, fonatokra és hajhálókra.

A magas homlokú szőke nő volt az ideál. Az olasz nők egészségüket sem kímélve különleges kalapokat, úgynevezett szolánókat (csak karimája volt a kalapnak) viseltek és napokig sétáltak a tűző nap sugarai alatt, hogy kivilágosodjon a hajuk. Hogy magasabbnak tűnjön a homlokuk, leborotválták a hajukat.

Divat volt még a capulet fejfedő (hajháló), a haj hosszát pedig póthajakkal toldották meg.
Ékszerekként homlokdísz, hajláncok, homlokszíjakat alkalmazta.

A férfiaknál a korai itáliai reneszánszban vállig érő hosszú haj, virágcserép kalap volt jellegzetes.

A másik fejdísz, a barretsapka volt, gyakran tollal díszítve. Elterjed a szakállviselés. 

XVI. században a malomkerék gallér miatt rövidre vágatták a hajukat;

Spanyol divat

A XVI. században Spanyolország játszotta a vezető szerepet az európai politikában. A divatot is ők kezdték diktálni.

Sötét tónusú, szigorú férfi ruházatuk teljesen zárt volt. A fekete viselet iránti rajongásuk miatt a külföldiek megvetően „varjaknak” csúfolták őket.

Egyébként néha már csak sejteni lehetett a ruházat színét a díszítésként szolgáló rikító drágakövek, arany és ezüst hímzés alatt.

A rövid nadrágot vattával tömték ki, hogy gömbölyű formát kölcsönözzenek neki. Kitömték a váll- és a mellrészt, hogy nagyobb tekintélyt kölcsönözzenek a ruha viselőjének.

A rossz nyelvek ezt nevezték „libahasnak”.

A spanyol női divat kemény fémvázas alsó ruházattal ajándékozta meg a világot. Ez a viselet évtizedekig hódított.

 Egy-egy ilyen viselet nagyon nehéz volt, ezért a viselője járás közben még fenségesebbnek tűnt. A ruházatot fülbevalókkal, cipellőkkel, nyakláncokkal és karkötőkkel illett viselni, de strucctollas legyező és vékony csipkés kendőcske is tartozott a női kelléktárhoz.

Még az arab időkből maradt meg az a hagyomány, hogy a hölgyek csak sötét fejkendőben léphettek utcára. Idővel ebből alakult ki az ismert spanyol mantilla fekete csipkével.

A szigorú, merev és zárt viseletek elengedhetetlen tartozéka volt a magasan záródó nyakrészből kilátszó kis fodros gallér. Ez az idők folyamán oly mértékben terebélyesedett, hogy méltán kapta a „malomkerék” elnevezést. A nagyobb gallérokat drótvázzal kellett merevíteni a megfelelő tartás érdekében. Viselték nők, férfiak és gyermekek egyaránt.

Ezeket a divat jegyeket láthatjuk a francia, az angol, a német öltözködésnél is. Esetleg némi kis változtatással,helyi jelleggel felruházva. Erre most nem térek ki,mert sosem érne véget ez a kis cikk. 😀

Ezért már csak néhány képet teszek ide.

Angol

Német

Francia

Most ennyi. 🙂 Legközelebb a XVII. XVIII. századdal folytatom.

Remélem tetszett Nektek!

Szép hetet!

Ildikó

A divat története III.

Sziasztok!

Most lássuk mi volt a divat a középkorban!

A középkorban az európaiak több ruhát öltöttek magukra, mint a rómaiak, mert Európa éghajlata hűvösebb volt, és az egyház is „bűnösnek” tekintette az emberi testet, és elvárta, hogy gondosan elrejtsék a szem elől.

A középkori ruházat tükrözte a szociális egyenlőtlenséget. A főurak megtiltották az egyszerű embereknek, hogy hivalkodóan öltözködjenek, ők maguk pedig olyan élénk színű ruhákat hordtak, mint a papagájok tollazata.

A parasztok ruháját durva, házilag szőtt vászonból varrott ruhában jártak, a hűbérurak és a városi felsőréteg öltözéke pedig gyapotszövetből és selyemből készült. A papság ruházata fokozatosan jellegzetessé vált.

Egy középkori jobbágy általában nem engedhette meg magának, hogy új ruhákat vásároljon, ezért saját maga számára készítette el mindennapi viseletét. A parasztok mindazonáltal megtalálták a módját, hogy mégis hogyan kövessék az előkelőbb rétegek öltözködését. Különféle csatokat, öveket és egyéb kiegészítőket bármelyik éves vásáron tudtak venni, azokat pedig előszeretettel viselték éppen úgy, ahogy azt például a helyi földesúrtól látták: magasan, a csípőjén vagy épp alacsonyan, a deréknál.


A XIII-XIV. században Európában divatba jöttek a tekintélyt parancsoló nemesi címerek. Először csak megkülönböztető jelként szolgáltak a csatatereken, később a tulajdonos egyfajta azonosító jegyévé váltak, jelezték a társadalomban elfoglalt helyét.

Középkori ábrázolásokon gyakran láthatunk különféle szolgálókat, amint egy függőlegesen osztott, kétszínű ruhát viselnek. A ruhadarabot a korban „mi parti” néven ismerték, és színei általában a szolga urának rangjára, illetve címerének színeire utalnak.

A szépségért meg kell szenvedni 😀

Cipő

A középkori udvari divat gyakran minden volt, csak kényelmes és praktikus nem. Kiválóan példázzák ezt a korszakról készült képeken gyakran látható hosszú orrú cipők, amelyekben járni is alig lehetett.

 Minél nemesebb volt egy ficsúr, annál hosszabb volt lábbelijének az orra. Néha akár a 60-70 centiméteres hosszúságot is elérhette. Hogy járni tudjanak az ilyen cipőben, az orrát az övükhöz kötötték.


Az utca sarát mezítláb vagy facipőben taposták.

Minek a cipő, ha van már zokni? 😊

Az 1400-as évek Itáliájában a cipők egy időre konkrétan kimentek a divatból. A korabeli előkelő réteg a „nehéz” lábbelik helyett egyszerű, bőrtalppal ellátott harisnyákat húzott a lábára.

Fejfedők

A nemesek gyakran hordtak olyan kalapokat vagy sapkákat, amelyek teljesen beborították a fülüket. Eme furcsa ruhadarabok viselői így gyakran azt sem hallották, amit az asztalnál körülötte ülők mondtak.

Takard el a hajadat, ha kilépsz az utcára!

Egy kalap vagy valamilyen más fejfedő viselése a haj eltakarása céljából alapvetőnek számított a középkorban nők és férfiak körében egyaránt. A frizura (hossz, láthatóság, forma) és a fejfedő stílusa a többi ruhadarabhoz hasonlóan jelezte viselőjének társadalmi jogállását.

Őrült női kalapok a középkorból

Ha azt hiszed, hogy csak manapság kell megszenvedni a női szépségért és jólöltözöttségért, olvasd el, milyen kényelmetlen kalapcsodákat viseltek középkori ősanyáink!

Szarvak a fejen

Az egyik legfurcsább középkori fejfedő a leginkább szarvasagancsra hajazó kalap. Ezt a fajta fejfedőt cornette-nek nevezzük, és sokáig megőrződött ez a fajta divatfurcsaság, méghozzá egyes apácarendek fejviseletében. Úgy tűnik, az apácák konzervatív ízlése meglepő módon választotta ki a legfurcsább kalapkölteményt, és ragaszkodtak is hozzá igen sokáig.

Ezzel a fejdísszel bizonyára nem volt könnyű közlekedni a középkori házak, kastélyok keskeny ajtóin keresztül.

Varázslósüveg

A 15. században a hölgyek,úgy döntöttek, hogy az agancsokat viseljék ezentúl a férfiak, ők bizony áttérnek a varázslósüvegre. Legalábbis a következő 50 évben népszerű hennin a leginkább erre hasonlít.

Az ominózus darabot eleinte csak a nemesasszonyok viselték hosszú lelógó fátyollal a tetején. Később aztán átvették az alsóbb rétegek is, és őrült verseny kezdődött a fátyol hosszúsága ügyében. Végül a hatóságok rendelettel voltak kénytelenek véget vetni ennek, és leszögezték, hogy a polgárasszony fátyla derékig érhet, a nemesasszonyé a sarkát verdesheti, az uralkodóházbeli hölgyeké pedig seperheti a földet. Nekik különben is volt pénzük arra, hogy megvegyék a méregdrága textilt.

Hogy megmaradjon a fejükön drótvázzal rögzítették a homlokukhoz, néha a fülük mögé. Hogy kicsit kényelmesebb legyen, és elfedjék a drótot, beborították színes, drága textillel. A hajukat általában betuszkolták az egész alkotmány alá.

Hordtak kesztyűt is.

Először kényelmi szempontok miatt, később pedig divatból. A középkorban a kesztyű szimbolikus jelentésre tett szert: illetlen dolognak tartották kesztyűben a templomba belépni vagy kezet nyújtani, a sértés, a mély megvetés jele volt, ha kesztyűt dobtak valakinek.

A báránybőr 50 árnyalata

Ha a báránybőrre gondolunk, leginkább a piszkosfehér szín jelenhet meg a szemeink előtt. A valóságban azonban a ruhakészítésben előszeretettel használt anyagból számos különböző árnyalatú szövetet lehet előállítani a feketétől a szürkén át egészen a fehérig. A báránybőr eme sokszínűségét előszeretettel használták ki a különféle középkori szerzetesrendek, akik rendszerint a többi rendtől eltérő színű ruhát akartak maguk számára.

Egy igazi doktor már messziről felismerhető

Az egyetemet végzett tudós doktorok ugyancsak sajátos öltözettel bírtak. A 14. századtól kezdve például bármilyen tudományterületen doktori fokozatot szerzett személynek bíbor színű ruhát kellett viselnie, míg Párizsban 1350-től a gyógyítással foglalkozó orvosok jó minőségű, lila színű öltözékben voltak kötelesek megjelenni.

Csak az úri fenék a szép fenék

A középkori tunikák a létező legkülönfélébb hosszúságban jelentek meg az évszázadok alatt.

A késő középkorban például olyan rövid tunikákat készítettek, hogy viselőjük feneke teljesen kilátszott alóla. Ezzel önmagában még nem is lett volna baj, azzal már viszont sokkal inkább, amikor a viselet elkezdett terjedni a parasztság körében is. Egy jobbágy tomporának látványát ugyanis túlságosan alpárinak tartották – legalábbis a felsőbb rétegek tagjai. 1463-ban ezért Angliában külön szabályozták, hogy a feneket szabadon hagyó férfi tunikákat csak az előkelőbb rétegekhez tartozó személyek viselhették. 😀

A ruhadivat, főleg a nők esetében, több ízben is változott.

A nők ruházata kezdetben alig különbözött a férfiakétól.

Később a nők kendőt tettek a fejükre, szűk szabású alsó ruhát viseltek, amihez kötényt vagy rövid alsószoknyát öltöttek.

Az 1400-as évektől kezdett elkülönülni a női és a férfidivat. Először csak a ruhák hosszában volt változás, majd a szabásban és a ruhadarabokban is kezdett különbözni.

Hát, a spórolás ezen fajtájának befellegzett.

A gomb sem ismeretlen (a kék színű gyapjú felsőruha óngombokkal záródik), ami a szűk ruhák fel- és levételekor azért nem hátrány.

A szoros harisnyanadrág bőrtalpban végződött.

 Az a zöld, rojtos vállkendő-szerűség pedig a chaperon, amelynek ebben az időben fokozatosan alakul át köpenyből fejfedővé.

Az 1300-as első évtizedeiben következett be az egyik legjelentősebb és a mai divatot is meghatározó változás: a szabás kialakulása.

Addig a ruhák összeillesztett téglalapokból alakultak, jellegtelen, merev darabok voltak.

Ebben a korban alakult ki a szűkítő varrás, az ívesen szabott ujj, a szoknyarészt vagy ujjat bővítő háromszög alakú toldalékok.

Hatalmas dolog volt ez akkor, amikor a kor ideáljának megfelelően karcsúbbnak akarták láttatni az alakot. Ez volt körülbelül a viselettörténet ipari forradalma.

Hát ennyi!

Tudom jól,hogy a hosszú cikkeket kevesen olvassák el, próbálom ezért én is rövidíteni, kisebb nagyobb sikerrel. 🙂

Remélem olvashatóra sikerült! 🙂

Szép napokat mindenkinek!

Ildikó

A divat története II.

ISziasztok!

Jöjjön a folytatás.

Ókori szkitha és szarmata viselet.

Előkelő szkíta férfiak és nők elől összefogott köntöst (kandüsz) viseltek, nadrágot, illetve oldalt hosszan behasított (lovagláshoz is alkalmas) hosszú inget, pontosabban ingruhát. Utóbbi legalább a térdeket eltakarta.

Finom hölgyek körében a hosszú, elöl összefogott szoknya is divatban volt. Az alán asszonyok az i. sz. 2. század végén leginkább az ujjatlan, mindkét vállon kapoccsal rögzített ruhát kedvelték.

A szkíta ünnepi viseletet finomabb anyagok és gazdagabb díszítés jellemezte. A tehetősebbek vállukra esetenként köpenyt is kanyarítottak.

A köntöst gyapjúszövetből, kendervászonból, szarvasbőrből vagy vastagabb nemezből szabták. Az i. sz. 1. században a selyem jött divatba, a 4. században pedig a lenvászon.

A köntös szegélyét gyakran rojtok, aranylemezek vagy gyöngyök sora, a selyemköntöst pedig aranyozott szálakkal átszőtt selyem szalagok ékesítették. Olykor a köntöst, valamint a nadrágot is, keskeny szövetszalagokból tűzték össze.

A nadrág alighanem a szkíták találmánya.

Nadrágban járt minden szkíta, nem különben atyafisága, többek között a törökök a hunok és az amazonok is. A nadrág viseletét eltanulták keleten például a a perzsák, a kínaiak, nyugaton a germánok, a kelták és a többi. Vagyis utóbb a fél világ szkíta nadrágot viselt. 🙂 Hát így alakul a divat!

A köznép képviselői hasonló szabású ruhadarabokat viseltek, ám mind az alsó-, mind pedig a felsőruha egyszerűbb vagy durvább anyagokból készült. A szűrruha, avagy gúnya (kaunakész) például gyapjúból, nemezből, és legfeljebb hímzéssel, rojtokkal, rátétekkel ékesítették. Hétköznapi bőrruhákat a pásztorok nyilván maguk készítettek.

A kevésbé tehetősek, illetve a harcosok, általában jellegzetes szkíta föveget hordtak, mely viselőjének nyakát és füleit is védte az időjárás viszontagságaitól.

Magyarországi jazigok viselete és fegyverzete a Kr. u. II. század elejéről

Viselet az ősmagyarok idején

Őseink ázsiaiból való ruhadarabokat hordtak, azokat is fejlesztették tovább, tehát így Európa térségeiben egyedülálló viselettel jelentek meg.

A kazakból származik a zakó, a kazakból lett továbbá az öltöny, a háromnegyedes cipőikből lett az un. mokaszin, a kaftánból pedig a kabát lett, a köpönyegből pedig a télikabát és az un. kalpagból lett a kalap.

Egyes uralkodók véleménye szerint a magyarok a perzsa-arab divatot követték; ezt megerősítette Ibn Ruszta, akinek véleménye szerint a türkök viselete hasonló volt a mohamedán nép viseletéhez. 1003 körül II. Szilveszter pápa megjegyezte, hogy „van egy nép Európában, a magyar, amely nem európai”.

A nők viselete

A nők öltözéke is hasonló volt, mint a férfiaké, csak díszesebb és finomabb anyagból. Kazak kabátot viseltek, amely a közepén gombos volt. Felette köpönyeget hordtak, ennek az elejét szintén gombsor díszítette. A derékon pártaöv volt. Az asszonyok is bő nadrágban jártak, ami a csizmába volt tűrve. Viseltek még pendelyt (vászoninget, alsóruhát) és pártát (pántos fejdíszt).

Ruha kiegészítők

A kiegészítők, valamint az ékszerek sem hiányozhattak, mint például a hajfonatdísz, a bogyósoros fülbevaló, a nyakperecek, a pánt karperecek. A következő díszítési módok voltak a legismertebbek: pitykékkel és gyöngysorokkal, préselt rozettákkal díszítették a leggyakrabban a kabátaikat. A derekukon is csüngős díszeket viseletek. A nők a pártákat a fejükön szintén díszítették főleg selyemmel és brokátokkal.
A csizmájuk szintén díszes kicsi szögekkel volt kiverve.

ezüst karperec

A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy ékszerekben is gazdagabbak voltak, mint a férfiak.
A magyar nők is viseletek fülbevalókat, nyakláncokat, karpereceket és gyűrűket is.


díszes fülkarikák

 Arany mellboglár drágakövekkel. A kezdetlegesen készült lemezbe zafirok és ametisztek vannak befoglalva.
(Magyar Nemzeti Múzeum.)

A nők nyergei is díszesebbek voltak a férfiakénál.
A növényi és állati motívumokat is többnyire csak a nők viselték ruházatukon.

A férfiak viselete

A férfiak egyik legfontosabb ruhadarabja az öv volt. Minden fegyvert és szerszámot az övre erősítettek, hogy a harcokban és a vadászotokon ne zavarják őket a mozgásban. A fejükön úgynevezett hegyes kucsmát (süveget) hordtak, ami bőrből vagy nemezből készült. Hideg időben a szélét lehajtották, hogy ne fázzon a fülük. A fejüket leborotválták, csak a fej hátsó részén hordtak hajfonatot. A rangosabbak nem nyírták a fejüket, hanem gyöngyökkel díszítették.

A férfiak és a nők fülbevalót hordtak. A férfiak felálló nyakú, dísztelen vászoninget, bő szárú nadrágot, kabátot (kaftánt) és köpönyeget (kuzst) viseltek. A ruhák összekötésére gombokat, szalagot és kötőt használtak.

Hidegben nemcsak egy, hanem több alsóruhát is felvettek. A felsőruha alatt is volt alsóruha. Ezt a fajta ruhaviselési módot ők hozták be Európába. Erről a viseletről már a régi források is említést tettek.

Az alsónadrágot is zsineggel a derekukon fogták össze és kötötték meg.
A férfiak viseletéhez tartozott a bő nadrág, amit csizmába vagy a mokaszinba húztak bele. Ez kecskebőrből készült akkoriban.

A férfiak felsőruha textilből vagy bőrből készült, hosszú ujjú volt, derékon átkötött. Ismert volt a kaftán és az ujjas kabát, amelyet rávart nemesfémekkel és lemezekkel díszítettek.
A kaftán kétoldalt és hátul is fel volt vágva. Ennek az lehetett az oka, hogy harc és lovaglás közben ne zavarja a viselőjét.

Csizmájuk puha talpú volt, elől felálló orral. 


harcos viselet

            előkelő magyar férfi viselet    

  
Az idegeneknek feltűnt a magyar hajviselet.

A középkorban a nyugatiak – római hagyományt követve – a fő lekopasztását szabad emberhez nem illőnek, megvetésre méltónak tartották. A magyarok ezzel szemben – talán higiénikus okokból is – lenyírták a hajukat, csak három hosszú fürtöt hagytak meg, egyet a koponyán, kettőt a fülek mellett. Ettől a „pogány” szokástól még a kereszténység felvétele után sem akartak eltérni, hiába tilalmazta az első szent király. És nincs furcsaság híjával, hogy szokatlan hajviseletüket időről-időre más népeknél is divatba hozták. Azon még nincs mit csodálkoznunk, hogy a bolgárok követei 963-ban Bizáncban egy udvari ebéden „magyar módra” nyírt hajjal jelennek meg; feltűnőbb, amikor a szlávok is átveszik a magyarok hajviseletét. De a legkülönösebb, hogy még a német szomszédok is megkedvelték a XII–XIII. században és [MAGYAR HAJVISELET] volt köztük, aki derékig lógó hajfonatot eresztett. A szokás szívós életéről a sírokból egészen a XV. századig nagy mennyiségben előkerülő fürtkarikák tanúskodnak. A fülek mellett lecsüngő varkocs pedig egyszerűbb embereknél, különösen a pásztornépnél, egész a XIX. századig megtalálható.


Még egy érdekes dolog őseinkről!
A leigázott és meghódított népek ékszereit, sohasem vették magukra, nem viselték, csak más ékszerek elkészítéséhez szolgáltak alapanyagul.
Erre bizonyíték az, hogy más népektől származó ékszerek sohasem kerülte elő az ásatások során, csak is magyar ékszerek. Saját jelképrendszerrel rendelkeztek és saját ötvösmestereik voltak.


India, szári viselet

A szári az egyik legbájosabb női ruha

szári Dél-Ázsiában (India, Srí Lanka, Maldív-szigetek, Banglades, Nepál, illetve Pakisztán egy részén) elterjedt hagyományos női viselet, egy 4,5-8 méter hosszú és 60-120 cm széles anyag, melyet a derék köré csavarnak szoknyaként, és a vége az egyik vállon van átvetve, illetve egyes öltözködési stílusokban a fejet is fedi. A szárinak sokféle stílusa van, ezek régiónként változnak.

Az ókori népek nem ismerték a varrást. A szárit a régi időkben alsóruházat nélkül hordták és a test felső részét sem takarta (hasonlóan a trópusi népek egykori öltözködéséhez).

Mára már két különálló (varrott) darab is hozzátartozik a szári viseléséhez. A blúz, aminek az anyagát a legtöbb szárihoz automatikusan adják és a szabók méretre varrják, egy rövid szabású top (a csóli).

A másik darab, az alsószoknya egy (leginkább) harang alakú, alul fodrozott szoknya. Ezt a két, kiegészítő darabot sok idősebb asszony azonban ma sem hordja. Egykor a férfiak is hordtak színes szárit, ami rövidebb volt, mint a hölgyeké, de ez mára teljesen kiment a divatból.

A ruhadarabról először az 5000 éves indiai eposz, a Mahábhárata  szerint Siva isten ajándékozta az első darabot a gyönyörűséges Draupadinak, Pandava feleségének, hogy testét megvédje vele a rajongó férfinéptől.

Remélem tetszett! 🙂

A következő részben áttérek a középkori viseletre! Hát ott már lesz egy-két vadhajtás. 😀

Szép napot!

Ildikó